A Szahara a világ legnagyobb porforrása, amely 2020 júniusában rekordmennyiségű, vagyis az eddigi legnagyobb és legvastagabb porfelhőt küldte az amerikai kontinens felé.
Amato Evan, a san diegói Kaliforniai Egyetem Oceanográfiai Intézetének légkörkutatója és munkatársai – a Geophysical Research Letters tudományos folyóiratban – feltárták azokat a tényezőket, amelyek ehhez a hatalmas, egyes kutatók által csak Godzilla néven emlegetett porfelleg keletkezéséhez vezettek.
A 2020. júniusi porvihar mind földrajzi kiterjedését, mind vastagságát tekintve is rekordokat döntött, utóbbit a műholdak átlátó képessége alapján mintegy 6000 méter vastagságúnak mérték. Így bizonyos helyeken az Atlanti-óceán felett mintegy kétszeresét érte el annak az értéknek, amelyet az 1995-ig visszanyúló műholdas nyilvántartás szerint június hónap folyamán valaha is mértek. A Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA), valamint a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) Suomi NPP műholdja követte nyomon a június 13-án kezdődő eseményeket. Az űreszköz adatai szerint a porfelhő kiterjedése akár a több mint 3000 kilométert is elérhette.
A porvihar nagyságát azoknak a feltételeknek tulajdonították, amelyeket a szubtrópusi magas nyomású övezet hozott létre a Szahara tengerpartjai mentén. Ez megnövelte az észak-déli irányú nyomáskülönbséget Nyugat-Afrika felett, ami rekorderősségű, tartós északkeleti szélhez vezetett. Ennek erősödése a sivatag felett pedig 2020 júniusának második felében több napon keresztül folyamatos porkibocsátást eredményezett. A kutatók szerint ez a szubtrópusi magas nyomású övezet egy az egész Földön tapasztalható légköri hullámvasútba – a bolygón keresztülhaladó szélmintázat-változások láncolatába – ágyazódott be, és 2020 júniusának nagy részében is meghatározta az északi félteke légáramlatait. Ezt a kilengést az ebben az időszakban megfigyelt északi-sarkvidéki tengeri jég rekordalacsony kiterjedése okozhatta. A térség felmelegedése ugyanis a közepes szélességeken és a szubtrópusi területeken vélhetően megváltoztatja a szélmintázatok alakulását, korábban csak ritkán tapasztalt időjárási eseményeket okozva. Erről azonban a kutatóknak még nem sikerült egységes álláspontot kialakítaniuk.
„Az afrikai partok mentén kialakuló szubtrópusi övezet fejlődése jelentős szereppel bírt mind a porkibocsátásban, mind pedig a levegőben szállított szemcsék gyors nyugat felé történő transzportjában az Atlanti-óceán felett” – mondta a kutatásban közreműködő Diana Francis, az Egyesült Arab Emírségekben található Khalifa Tudományos és Technológiai Egyetem munkatársa. „Az óramutató járásával megegyező irányú mozgás és a magas nyomás fokozta a Szahara felett mintegy öt kilométer magasságban száguldó futóáramlás működését, amely nagy sebességgel szállította a port a Karib-tenger és az Egyesült Államok déli része felé.”
A globális pormozgás számtalan következménnyel bír, az időjárástól kezdve a légiforgalmon át egészen a több ezer kilométerre húzódó földrészeken lévő talaj termékenységéig. A por mindemellett fontos tápanyagokat, például vasat, és más ásványi anyagokat biztosít az óceáni ökoszisztémák számára. A szaharai por hazánkban sem számít ritkaságnak. A légköri áramlatok ugyanis Európa, így Magyarország felé is juttatnak az időnként az eget is halványan befestő, de jellemzően csak autónk szélvédőjére rakódó sárgásbarna színű, finomszemcsés poranyagból.
Néhányan úgy gondolják, hogy a szaharai por az Atlanti-óceán felszíni hőmérsékletének befolyásolása révén még a trópusi ciklonok aktivitására is jelentős hatást gyakorol. A homokfelhő ugyanis a napsugárzás egy részét visszatükrözi a világűrbe, ezáltal hűtve az óceán felszínközeli vízrétegeit, csökkentve a ciklonképződéshez, vagy azok felerősödéshez szükséges energiamennyiséget. A két szakember a jövőben azt tervezi megvizsgálni, hogy a 2020. júniusi vihar milyen hatást gyakorolt a légkör és a bolygófelszín által befogadott napenergiára, valamint az elmúlt év trópusi viharszezonjára.
„Bár számos bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy az Atlanti térség felett megnövekedett porkoncentráció csökkentheti az ottani trópusi ciklonok számát, 2020-ban a legnagyobb porvihart az egyik legaktívabb hurrikánszezon kísérte” – mondta Evan. „2020 vagy csak egyszerűen egy olyan év, amikor minden a feje tetejére állt, vagy inkább most kellene átértékelnünk annak megértését, hogy a por hogyan hat éghajlati rendszerünkre.”
A tanulmány a tudományos közösségen belül rendkívül vitatott témát is érint. Noha e megállapítás vizsgálata ezúttal nem állt a fő fókuszban, a Godzilla porvihar szélmintázata nagyon hasonlított a 2010-ben megfigyelthez, amikor a Jeges-tengeren a jégmennyiség jelentősen lecsökkent. Mivel az északi-sarki tengeri jégtakaró 2020 nyarán is eléggé megfogyatkozott, a műholdas mérések nyilvántartásának kezdete óta legalacsonyabb értékét mutatta, ez hozzájárulhatott a nagy arányban megjelenő anomáliák kialakulásához. Ha pedig egy melegedő világban e mintázatok száma egyre növekszik, akkor valószínű, hogy a jövőben a szélsőséges porkitörések is még gyakoribbá válnak.
Az anomália ebben az esetben az északi-sarki légáramlatok változására utal, melyek hullámzóan változtatják szélirányukat (úgynevezett meandereket rajzolnak ki), mintsem csak egy kijelölt irányba fújnának. Néha e hullámok az Északi-sarktól messze délre is lehúzódhatnak, rendkívül hideg időjárási eseményekhez vezetve az Egyesült Államokban és Európában, befolyásolva a többi területre jellemző szélmintázatot. A kutatók között azonban továbbra is vita folyik e folyamatokról. Egyesek azzal érvelnek, hogy a sorrend fordított, tehát épp a változó szélmintázatoknak köszönhetően melegszik fel az Északi-sarkvidék, mások pedig úgy vélik, hogy az évek során megfigyelt változások még teljes egészében a természetes folyamatok tartományába esnek.
SZOUCSEK ÁDÁM
A cikk a Természet Világa 2021. januári számában (152. évf. 1. sz.) jelent meg.