Gondban gleccserek és emberek – Az éghajlatváltozás már köztünk jár

Egy nemrég napvilágot látott éghajlati jelentés arra figyelmeztet, hogy ha a globális felmelegedést a klímaegyez­ményekben foglaltak szerinti értéken is sikerülne tartani, már akkor is elkerülhetetlen a Hindukus–Himalája régi­óban lévő gleccserek harmadának eltűnése. Nézzük, mit is jelent ez a térség hegyeiben lefutó folyók és a tőlük függő lakosság számára.

A térségben találhatóak a Föld legmagasabb hegységei, melyek a közel kétmilliárd embert fenntartó legfon­tosabb folyók kiindulási pontjai is. E folyók vízzel és üledékkel látják el a mezőgazdaságot, amik termé­kennyé változtatják a völgyek és az árterek talaját. Ezek némelyike kulturális szempontból is rendkívül jelentős, mint például a Gangesz (vagy Ganga) folyó is, amely több mint 2525 kilométeren keresztül ka­nyarog, a Himalája nyugati részétől egészen a Bengá­li-öbölig, és amely a hinduizmusban Gaṅgā istennőt személyesíti meg.

Mielőtt eljutnánk a gleccserek olvadásának a hima­lájai folyókra gyakorolt hatásáig, meg kell értenünk, honnan származik a vizük. A Himalája területének nagy részén a legtöbb eső a monszun aktív idősza­kában, vagyis leginkább június és szeptember között hullik. Az intenzív esőzés gyakran pusztító áradások­hoz vezet, amilyen 2013-ban, Észak-Indiában is tör­tént, következtében pedig mintegy 110 ezer embert telepítettek ki.

A fékezhetetlen árhullámokért azonban nem csak a monszun felelős. A földcsuszamlások is útját állhatják a folyónak, és amikor az omlás következtében létrejövő természetes gát felszakad, drámai mértékű és kiszá­míthatatlan áradások keletkezhetnek. Eme esemé­nyek egy része a világ számos pontján képezi népi hiedelmek alapját. A Himalájában egy az ilyen nagy áradások 1000 éves múltját vizsgáló kutatás során is kiderült, hogy a heves esőzések mellett a földcsu­szamlások során keletkező ideiglenes gátak jelentik a legnagyobb veszélyt a lakosságra.

Mi lesz a Himalája folyóival, ha a csapokat ennyi­re megnyitják? Ennek megválaszolásához a múltba kell utaznunk. A folyók több tízezer éve csiszolják már a medrüket képező sziklákat, melyek üledéke­it a hegyláncok alatt húzódó völgyekben rakják le. Ezek a törmelékek pedig arról mesélnek nekünk, milyen hatással bírt a folyók viselkedésére, amikor megnyitották, illetve elzárták az égi csapokat.

Egyes szakértők úgy vélik, hogy a heves esőzések által kiváltott földcsuszamlások erősen befolyá­solták a folyók üledékellátását, míg mások szerint mindez a szélsőséges csapadékesemények ellenére sem változott sokat, és a megnövekedett üledéktar­talom fő következményeként a folyók medre csak egyre tovább mélyült. A legújabb kutatás az utób­bi elméletet támasztja alá, mely szerint 25-35 ezer évvel ezelőtt, amikor a monszun még gyengébbnek bizonyult, mint manapság, az üledékek feltöltötték a Himalája völgyeit. A közelmúltban (3-6 ezer évvel ezelőtt) viszont a kőzetfelületek egy erősebb mon­szunidőszakot tapasztalnak meg, amely a folyók erősebb medermélyítési tevékenységét segíti elő.

Tehát mit meséltek nekünk a múlt eseményei a Himalája folyóiról? Azt, hogy a gyakoribb szélsőséges csapadékmennyiség természetesen több áradást je­lent. Az erősebb monszun azonban azt is jelenti, hogy a folyók inkább mélyen belevágódnak medrükbe ahe­lyett, hogy üledékkel „trágyáznák” a Himalája völgyeit, valamint az Indo-Gangeszi-síkságot.

Mi a helyzet a gleccserek olvadásával? Mindad­dig, amíg még léteznek gleccserek a térségben (a jelen­tés szerint ugyanis 2060 után már okafogyott róluk beszélni), minden tavasszal növekszik az olvadékvíz mennyisége a folyókban. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a folyók az üledékek szétterítése helyett tovább vájják medrüket. Emellett megnövekszik a jég fel­színformáló munkájának eredményeként kialaku­ló tavak ideiglenes gátjainak átszakadási esélye, ezáltal az áradások kockázata is.

Hasonló történt idén februárban az észak-indiai Ut­tarakhand államban, ahol több tucatnyi ember vesz­tette életét egy ingatag gleccser leszakadása miatt. Csak ebben a régióban mintegy 1500 jégár található, ezek közül többet súlyosan érint a globális felmelegedés.

A mostani katasztrófát egy a Raunthi-hegycsúcs közelében, 5600 méteres magasságban lévő Nanda Dévi-gleccser okozta, melynek bizonytalan szerkezete a folyamatos és többszöri olvadás–újrafagyás hatásá­ra gyengülhetett meg. A műholdas és légi felvételek tanúsága szerint a hatalmas jég-, kő- és törmelék­mennyiség egy viszonylag sekély hegyi folyóba zu­hant, természetes gátat képezve a víz útjában. Később a duzzadó folyó erejének ellenállni képtelen ideigle­nes akadály leomlott, melyet követően pusztító ára­dat zúdult le az Alaknanda és Dhauliganga folyókon, megrongálva két vízerőművet, elsöpörve öt hidat és számtalan emberéletet követelve.

Tehát mi is forog kockán? Talán az olvadó glec­cserek? Nem. Hiszen több ezer vagy millió évre visszatekintve valószínűnek tűnik, hogy egyszer majd újra megjelennek. Emberi időtávlatban valójában inkább mi vagyunk a tét – a saját túlélésünk. A glo­bális felmelegedés csökkenti erőforrásainkat, és egyre kockázatosabbá teszi életünket. A Himalája folyóinak esete csak egy a Föld számtalan elrettentő példája közül.

SZOUCSEK ÁDÁM

Nyitóképünk: A Himalájából lezúduló olvadékvíz, Uttarakhand, Észak-India