JAMES RANDI AZ AMERIKAI KONGRESSZUS ELŐTT Az
Egyesült Államok képviselőházának meghívására James Randi, a világhírű
bűvész és szkeptikus 1999. március 18-án beszédet mondott a kongresszus
előtt, amelyben felemelte szavát az áltudományok és az emberek becsapása
ellen. Az eseménynek van hazai precedense is; a néhai Szentágothai János
akadémikus, a világhírű neuroanatómus, az MTA egykori elnöke, a hazai
szkeptikusszervezet, a Tényeket Tisztelők Társasága alapító elnöke is
helytelenítően szóvá tett egy hazai áltudományos jelenséget a magyar parlamentben.
Szentágothai professzort az ügyben anyagilag érintettek felszólalása
után megfenyegették, majd meghurcolni, ez a próbálkozás azonban
szerencsére nem járt sikerrel. Az alábbiakban Randi kongresszusi beszédét
a James Randi Educational Foundation engedélyével teljes terjedelmében
közöljük. Nagy örömömre szolgál, hogy Brown, Sensenbrenner, Holt és Ehlers képviselő urak meghívtak a képviselőházba, hogy szóljak önökhöz. Korántsem szokatlan számomra, hogy nagy nyilvánosság előtt beszéljek, de ritkán volt alkalmam arra, hogy olyan kiemelkedően fontos hallgatóság előtt egyem ezt, amelynek hatalmában áll egyes javaslataimért tenni is valamit. Ez ritka és örömteli alkalom. Nem ez az első eset, hogy egy bűvész szól a kongresszushoz. A méltán híres Harry Houdini 1926-ban zsúfolt ház előtt lépett fel, hogy egy törvényjavaslatot támogasson, ami a jövendőmondást szándékozott betiltani és ezért méltán volt népszerűtlen a látnokok és szélhámosok körében. Houdinit, akárcsak jómagamat, elkeserítette, hogy a nagyközönség milyen mértékben hitt természetfeletti erőkben és áltudományos elképzelésekben. Az általa javasolt megoldás azonban – a törvény beavatkozása – nem volt ideális. Én az oktatást előnyben részesítem a törvénykezéssel szemben, hogy az állampolgárok teljesebb információ birtokában és a valós világ működésének jobb megértésével ne legyenek kiszolgáltatva a sarlatánoknak. Nincs hatalmasabb fegyver, mint a tanítás.
James Randi itt
nem az amerikai kongresszus előtt, Az interneten, a tévé reklámokban, valójában a média összes csatornáján keresztül ajánlgatják az amerikai népnek a különféle árukat, orvosi eljárásokat, pénzügyi szolgáltatásokat és befektetési tanácsokat. A vállalkozók szempontjából e lehetőségek kihasználását szoktuk “amerikai életformának” nevezni, és természetesen csak örülhetünk az eredetiségnek és az etikus megközelítésnek. Ha azonban az üzlet szélhámossággá válik, a közönséget meg kell védeni tőle. Vajon igazak-e azok az állítások, amelyek azonnali súlyvesztést, megújult életerőt, egy éjszaka alatti megfiatalodást ígérnek és csodagyógymódokat ajánlanak mindenre, a magas koleszterinszinttől a vérkeringési zavarokig? Hogyan tudjuk fiataljainkat megtanítani arra, hogy ezeket az állításokat kritikusan értékeljék? Orvosi szélhámosságok Hadd
mondjak egy példát arra, micsoda ostobaságokkal kell szembenéznünk. Az
Egyesült Államokban számos gyógyszertári lánc árul olyan, recept nélkül
forgalmazható, mindent gyógyító, homeopatikus készítményt, amelynek zérus
a hatóanyag-tartalma! Ezúttal nem mondom el szokásos tirádámat ennek,
a homeopátiának nevezett ősrégi elképzelésnek haszontalanságáról, ehelyett
két példán illusztrálom, mi is ez. Kezemben van egy doboz, amely állítólag
az “álmatlanság” gyógyszerét tartalmazza. Ezt a készítményt országszerte
minden szupermarketben forgalmazzák. A címkéje szerint maximális adagja
“kétóránként egy tabletta”. Ennél én jobbat tudok! Ez a doboz 45 tablettát
tartalmaz. Az összest beveszem most önök előtt. Na és az ezüst-nitrát, a másik halálos hatóanyag? Ne aggódjanak. A “6x” koncentráció minden millió részben egy részt jelent, teljesen ártalmatlan mennyiség, akármennyi tablettát nyeltem le. A hatóanyagok listáján szerepel továbbá “9x arzén-trioxid”. Nem lenne mérgező minden arzénvegyület? Ezeket a készítményeket recept nélkül árulják, bárki számára hozzáférhetően a polcokon. Ugyancsak gyógyhatású termékként kínálják “idegrendszeri stressz” ellen a “9x csalán” tartalmú szert. Az ember azt hinné, a csalán inkább növeli, mint megszünteti az “idegrendszeri stresszt”. Amikor az ember ilyen kuruzslókészítményeket vásárol, tulajdonképpen a semmit veszi meg. Természetesen e demonstrációnak nem az volt a célja, hogy megmutassa, a homeopátiás készítmények ártalmatlanok – persze hogy azok – hanem azt, hogy nincs semmi hasznuk! A kormány felelőssége Hol
van ilyenkor az Élelmiszer- és Gyógyszerhivatal (USFDA, United States
Federal Food and Drug Administration)? Gondolom, alaposan megkötötték
a kezüket. Az ügynökség nagyon is jól tudja, hogy az üzletek tele vannak
ezekkel a kuruzslószerekkel, de semmit nem tehetnek, mivel a kuruzslás
már jóval megalapításuk előtt létezett, és mindenféle vizsgálattól és
szabályozástól védetten érte meg ezt a “nagypapakort”. Ami a reklámokban
nagy hírverést kapott kétes fogyókúra-módszereket illeti, az FDA nemrég
egy rendeletben szabta meg, hogy a reklámanyagokban szerepelnie kell a
hatásra vonatkozó konkrét adatoknak, de nem követeli meg a szerek tényleges
hatékonyságát bizonyító klinikai vizsgálatokat. A hatékonyságra vonatkozó
személyes beszámolók tömegének nincs semmiféle bizonyítóereje. A Szövetségi
Kereskedelmi Bizottság (FTC, Federal Trade Commission, FTC) becsületére
vált, hogy lecsapott a “Vitamin O” néven ismert termék szélhámos
forgalmazóira. Amikor az ilyen törvényes eljárásokról kérdezték, Michelle
Rusk, az FTC szóvivője azt válaszolta: “… nem foglalkozhatunk minden problémával”.
Nem is erről van itt szó. A “természetes”, valamint “gyógynövény” szavak a kuruzslótermékek reklámjaiban nagyon gyakoriak. A csoda erejű gyógyító növények és a mágneses csodaeszközök is újra felbukkantak, ezúttal olyan kifejezések csillogásában fürödve, mint “kvantumfizika” és “új tudomány”. Mintegy 70 millió amerikai állampolgár nyúl mohon kipróbálatlan és nem bizonyított hatékonyságú szerekhez. Tartozunk nekik annyival, hogy nem hagyjuk figyelmen kívül az információ iránti igényüket. Senki sem vitatja, hogy a gyógyfüvek az orvostudományok számára igen hasznosak, századokon keresztül használták őket eredményesen. Valójában a gyógyfüvek hatásának ismeretében fejlesztették ki gyógyszereink többségét. Ezeket az anyagokat azonban először gondosan meg kell vizsgálni, majd szabványosítani, és csak azután szabad a piacra dobni. Az adódollárok pazarlása Az állami és szövetségi ügynökségek (rendőrparancsnokságok, az FBI, a vámhivatal és a határőrség) évente dollárszázezreket költenek az adófizetők pénzéből – olyan berendezésekre vagy módszerekre, amelyek a különböző szövetségi ügynökségek részletes vizsgálatai szerint legjobb esetben is használhatatlanok, esetenként szélhámosságok. Hogyan lehetséges, hogy ezek az ügynökségek nem veszik figyelembe a tesztek eredményeit? Néhány évvel ezelőtt a JREF feljelentést tett az FBI-nál és az FTC-nél egy látszólag csúcstechnológián alapuló berendezés ügyében, amely a reklámok szerint majdnem minden tárgyat vagy anyagot képes a távolból észlelni, még elem sem kellett a készülékhez! A berendezés egy mozgó fémrúdból állt, amelyet egy műanyag fogantyúhoz erősítettek, és semmiféle elektronikus áramkört nem tartalmazott. A használati utasítás szerint működése a “molekuláris rezonancián” alapult. A fogantyúhoz erősíthető kis műanyag “chipek” segítségével – amelyeken a felirat “crack kokain”, “pénz”, “marijuana”, “töltények” vagy “golflabda” volt – a műszert szinte mindenre “rá lehetett hangolni”. A berendezéshez egy tanfolyam is tartozott, a műszer és a tanfolyam együttes ára a 8000 dollárt is elérhette. Joggal kérdezhetik: ilyen hülyeségnek vajon ki dől be? Nos, a műszer hatékonyságát számos rendőrfőnök és vámtisztviselő tanúsította, akik állítólag sikerrel használták a berendezést kábítószerek és fegyverek felkutatására. A tanúk – mint meggyőződtünk róla létező személyek voltak. Feljelentésünkre nem érkezett válasz egyik ügynökségtől sem. Amikor azonban megtudtuk, hogy nyugdíjas FBI ügynökök több tízezer dolláros megtakarításaikat fektették abba, hogy a Quadro Locator elnevezésű ketyerét forgalmazhassák, és ezt közöltük az FBI beumont, texasi városi irodájával, hirtelen megnőtt az érdeklődés. A következő két hónapban minden rendelkezésre álló információt közöltünk az FBI-jal, amely hamarosan felszámolta a csaló cég működését. Úgy tűnik, a csaló vállalkozás csak akkor kezdte érdekelni őket, amikor érintettek lettek a dologban. Nemrég a Quadro-trükk, más köntösben, újból jelentkezett, ezúttal mint “emberijelenlét-detektor”, amely nagy távolságból észleli és detektálja az emberi szívverést. A JREF kapcsolatba lépett az Új-Mexikó állam Albuquerque városában székelő Sandia Nemzeti Laboratóriummal, és olyan kísérleti eljárást javasoltak, amelyet végrehajtva kísérletileg bizonyítani lehetett, hogy a “DKL Life Guard” nevű berendezés egyszerűen nem működik, mivel valójában nem más, mint egy primitív varázsvessző. Ez a berendezés azonban szabadalmat kapott az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalától! Mind a Quadro-, mind a DKL-ügy vizsgálatánál, az érintett társaságok és vállalatok vezetői és személyzete számára hivatalosan felajánlottuk alapítványunk egymillió dolláros díját, amennyiben bebizonyítják, hogy a berendezésük valóban működik. Érdekes módon az érintettek elvetették az ajánlatot, ami nyilvánvalóan azt sejtette, hogy ők sem bíztak berendezésükben. Az egymillió dolláros ajánlat Az egymillió dolláros felajánlás kétségtelenül extravagáns. Az összeget bármely homeopátiás szer gyártója elnyerheti, ha meg tudja különböztetni a homeopátiás gyógytablettát a hamistól. A dolog ilyen egyszerű. Bármelyik asztrológus megkaphatja a milliót, ha jó horoszkópot készít, és akármelyik grafológus, akit az amerikai cégek azért alkalmaznak, hogy a leendő alkalmazottak közül a becsületeseket írás alapján kiválasszák. A Wall Street befektetési tanácsadói mégis horoszkópokat készíttetnek, hogy azok alapján adjanak tanácsot klienseiknek. Az egymillió dolláros díj a szélhámosokat igencsak irritálja, és nagyon szeretnék az útjukból eltávolítani. Ha az amerikai közvélemény legalább annyit tudna a csillagászatról, mint az asztrológiáról és többet tudna a számokról, mint a számmisztikáról, jobban meg tudná védeni magát a sarlatánoktól, akik az Egyesült Államokban szabadon tevékenyked anélkül, hogy bármiféle következménytől félniük kellene. Ezzel kapcsolatban emlékezzenek a Stimulator nevű szerkezetre, amelyet tévéreklámokban Lee Merrywether – a korábbi Miss America – és Eric Knie, egy motorbiciklis kaszkadőr népszerűsített. A berendezés egy műanyagból készült kis bigyó volt, amely csattogó hangot adott ki, és állítólag megszüntetett mindenféle fájdalmat. Az FTC végül véget vetett ennek a szélhámosságnak, de csak akkor, amikor már több mint három éve szerepeltek a tévében. A maximális bírságot – 40 ezer dollárt – szabták ki, miközben az üzlet milliókat hozott. Nehezen tudom elképzelni, hogy a szélhámos üzletemberek törődtek volna a következményekkel. A tudományok oktatása A nagyközönség nagyon keveset ért a tudományokból. A tudomány fejlődésével kapcsolatban rendszeresen élcelődők ma nem lenne közöttünk, ha világunk megértésében nem léptünk volna előre (magam vagyok erre a tényre a legjobb példa) – és pontosan ez a tudomány. A tudomány része túlélési mechanizmusunknak, működik, és ezt be is lehet bizonyítani. A kuruzslóknak és a szélhámosoknak nincs ilyen eredménylistájuk, ők csak megtört szíveket, megnyomorodott testeket és szétfoszlott álmokat hagynak maguk mögött. A
National Science Foundation nemrégi felmérése a megkérdezett amerikaiak
túlnyomó többsége helyesli a tudományos kutatás állami támogatását, ugyanakkor
több mint felük nem tudott a mindennapi élettel kapcsolatos, alapvető
tudományos kérdésekre válaszolni. Történetileg is szoros kapcsolat van
az észlelés, a “látható” valóságon alapuló téveszmék és a kritikai elemzésekből
levont tudományos ismeretek között. Igen
aggasztó, hogy oktatási rendszerünk megengedte az áltudományok behatolását
az osztálytermekbe. Előadásaimat általában a művelt közönségnek tartom,
Andrew Harter kollégám azonban a középiskolásoknak. Mivel alig idősebb
a tanulóknál, nagyszerű kapcsolatot tud kiépíteni a diákokkal. Bizonyára
felfigyelünk majd arra, mit is tapasztalt egyes középiskolákban. Majd
megkérem őt, beszéljen ezekről önöknek. A kezemben lévő eszközzel, bizonyára már többször találkoztak, ha 50 vagy 100 dolláros bankjeggyel akartak fizetni. Neve: hamispénz-detektáló toll. A gyártók szerint, ha ezzel a tollal a hamis pénzre vonalat húznak, a vonal fekete lesz, míg valódi pénznél borostyán színű. A szabadalmi hivatal e találmányt az 5 063 163 számon jegyezte be. A szabadalmi ügyvivő elolvasta, hogy a hamispénzgyártók újra feldolgozott, olcsó papírt használnak, amelynek magas a keményítőtartalma, és mivel a toll folyadéka jódot tartalmaz, az a keményítővel reakcióba lépve fekete vonalat hagy a pénzen. Emberek, önök tényleg azt gondolják, hogy a hamisítók olcsó papírt használnak? Természetesen nem. De ez a toll egy csomó embert boldoggá tett. Először is azokat, akik árulják a tollat, (a nagy irodaszer ellátó hálózatokat), másodszor pedig a hamisítókat, akiknek a termékét így soha sem fogják kimutatni. És ki fizet mindezért? Természetesen mi. Ezzel a módszerrel lehetővé tesszük, hogy hamis dollárok százmilliói szabadon áramoljanak a pénzforgalomba, a számtalan étterem, áruház és más üzlet ezzel a szerszámmal – ezzel a teljesen hasznavehetetlen tollal – dönti el, elfogadhatja-e az átnyújtott bankjegyet. Ez az, ami pénzbe kerül! Én a kísérletek híve vagyok. Itt van egy 50 dolláros bankjegy. Arra gyanakszom, hogy hamis. Nos, ön, uram, fogja ezt a “hamispénz detektáló tollat”, és a használati utasításnak megfelelően húzzon vonalat a bankjegy felirattól mentes részén. Mi az eredmény? A pénz igazi, mivel a szabadalmi leírás szerint: “a világos borostyán színű próbaterület azt jelzi, hogy a bankjegy valódi”. Kérem, most fordítsa meg a bankjegyet, és mondja el, mit lát a másik oldalán. (A New York Times című újság lapját.) Hölgyeim és uraim! Szeretjük azt hinni magunkról, hogy éberek és dörzsöltek vagyunk, nem lehet minket becsapni. De emberek vagyunk, fajunk minden gyengeségével. A vámhivatalnokok, rendőrtisztek, törvényhozók, szabadalmi ügyvivők, még tudósok és mérnökök is hozhatnak időről időre rossz döntéseket. Ez elkerülhetetlen. De a gyengeségek nagy része a megfelelő fiatalkori oktatással kiküszöbölhető. Tartozunk annyival gyermekeinknek, hogy ellássuk őket információval s megtanítsuk őket arra, hogyan kell gondolkodni (nem arra, mit kell gondolni). Sok tekintetben cserbenhagytuk ezt a generációt. Ne hagyjuk tovább, hogy kihasználjanak bennünket. Szembe tudunk és szembe is kell szállnunk azokkal, akik be akarnak csapni bennünket. Munkámban során elsőkézből tapasztaltam meg a babona és a félretájékoztatás pusztítását. Mondhatom, elképesztő. Gyermekek, akik a valóságból kilépve a fantáziákat és nem a tényeket fogadják el. Felnőttek, akik minden próbálkozást feladtak, hogy jobbítsák magukat, és gurukat fogadnak fel, hogy az életüket irányítsák. Az
én hőseim kevesen vannak, de annál nagyobbak. Carl Sagan barátom volt.
Isaac Asimov sok tekintetben igen közel állt hozzám. Martin Gardner egy
kisebbfajta isten számomra. Richard Dawkins pedig sokféle módon támogatott
alapítványomat is. De sokkal több hősre van szükség. A
hősök eltűntek; jöttek helyükbe kuruzslók; Ezeket a szavakat Thomas Carlyle, a neves filozófus és történész mondta 1881-ben, száztizennyolc évvel ezelőtt. Úgy tűnik, újraéljük történelmünk egy szomorú nézőpontját. Ebből tanulnunk kell. Fordította: BENCZE GYULA |
||