TELLER EDE
(1908–2003)

2003. szeptember 9-én a XX. század elején született magyarok közül újabb nagy fizikus hunyt el, aki társaival, Szilárd Leóval és Wigner Jenővel együtt kiemelkedő szerepet játszott az elmúlt évszázad fizikájának alakításában.

Teller Ede 1908. január 15-én született Budapesten, tehetős zsidó polgári családban. Édesapja ügyvéd volt, édesanyja nagy műveltségű, több nyelven beszélő, jelentős zenei tehetséggel megáldott asszony. Edének – Emma nevű nővérével együtt – boldog gyermekkora volt a harmonikus családban. A fiú matematikai tehetsége már korán megnyilvánult, de zenét is tanult, és jól zongorázott; szenvedélyét egész életében megtartotta.

1918-ban kezdte el gimnáziumi tanulmányait a Kármán Mór (Kármán Tódor édesapja) által alapított híres Trefort utcai „Mintagimnáziumban”. Bár gimnáziumi éveit végigkísérte a matematika iránti érdeklődés, apja tanácsára érettségi után a budapesti műszaki egyetemre iratkozott be, a vegyészmérnöki karra. Tanulmányait aztán a németországi Karlsruhe műszaki egyetemén folytatta diplomájának megszerzéséig. Innen Münchenbe vezetett az útja, ahol a híres Arthur Sommerfeld mellett tanult fizikát, és itt érte egy szerencsétlen közlekedési baleset, amely során egyik lábfejét elvesztette. Hatalmas akaraterővel lett úrrá a baleset okozta traumán, és Lipcsében folyatta tanulmányait az egyetem elméleti fizikai tanszékén, a frissen kinevezett professzor, Werner Heisenberg, a későbbi Nobel-díjas vezetése alatt. Vizsgálatainak tárgya az újonnan megszületett kvantummechanika alkalmazása volt a molekulák szerkezetének leírására. 1930-ban, 22 évesen szerezte meg a doktori fokozatot. Első publikált tudományos munkája a hidrogénmolekula-ion szerkezetére vonatkozó számításait ismertette. Ekkoriban fő kutatási területe a molekulaspektroszkópia volt, legismertebb eredménye e téren az ún. Jahn–Teller- effektus felfedezése, amelynél egy lineáris molekula elfajult alapállapota játszik alapvető szerepet.

Az akkor tudományos nagyhatalom Németországban számos későbbi híres tudóssal ismerkedett meg és kötött barátságot. A nácik uralomra jutása után Koppenhágába került, ahol Niels Bohr intézetében folytatta kutatásait, és itt ismerte meg a Szentpétervárról emigrált kiemelkedő orosz fizikust, George Gamowot.  Neki köszönhető, hogy Teller 1935-ben kijutott az Egyesült Államokba, és a főváros jó hírű George Washington Egyetemén professzori állást kapott Gamow munkatársaként. Ebben az időben az atommagok radioaktív bomlásai, köztük az ún. gyenge kölcsönhatás okozta béta-bomlás mechanizmusa kötötte le figyelmüket. Nevükhöz fűződik a szaknyelvben csak „Gamow–Teller”-átmenetekként nevezett folyamatok vizsgálata, valamint az ún. fúziós reakciók szerepének tanulmányozása a Nap energiatermelésében.

Teller 1934-ben kötött házasságot  a nála két évvel fiatalabb Harkányi Mária Augusztával, „Mici”-vel, akit 17 éves kora óta ismert, és akivel 66 évig – annak haláláig – élt boldog és harmonikus házasságban. Házasságukból két gyermek született, Paul és Wendy.

1941-ben nyerték el az amerikai állampolgárságot, és 1942-ben – Szilárd Leó ösztönzésére – csatlakozott a Manhattan-tervhez, amelynek keretében – Robert Oppenheimer vezetése alatt – részt vett az atombomba létrehozásában, Los Alamosban. Már 1940-ben felvetette a fúziós reakción alapuló bomba kifejlesztésének gondolatát, ezzel azonban várni kellett: fontosabb volt az atombomba előállítására irányuló verseny megnyerése. Az atombomba létrehozásában igen fontos volt az a számítása, amellyel kimutatta, hogy az atomrobbanás során a láncreakció nem terjedhet ki a teljes légkörre, nem „robbanhat be” az egész Föld egyetlen nukleáris robbanás következtében.

A háború után több téma is foglalkoztatta, ezek között elsőként végzett kiterjedt numerikus számításokat Los Alamosban, a Nicholas („Nick”) Metropolis vezetése alatt megépített MANIAC I. elektronikus számítógép segítségével, s az extrém viszonyok közötti anyag állapotegyenletét tanulmányozta feleségével. 1947-ben a reaktorbiztonsági bizottság elnöke lett, amelynek fontos feladata volt minden tervezett reaktor összes elképzelhető üzemzavarának felderítése, mielőtt ezek egyáltalán bekövetkezhetnek. Mintegy előre látva a csernobili katasztrófát, sikerült elérnie, hogy leállítsák a hanfordi grafit-víz reaktortípus használatát. A szovjet atombomba 1949-es megszületése után Truman elnök – Teller javaslatára – a hidrogénbomba kifejlesztése mellett döntött. Ez volt a forrása Oppenheimerrel támadt konfliktusának, amely egy szerencsétlenre sikeredett kongresszusi meghallgatás miatt „Oppie” titkos kutatásokból való kizárásához vezetett. Teller és Stan Ulam munkája azonban sikerrel járt, és lezajlott az első sikeres termonukleáris bombakísérlet 1951. május 8-án, két évvel megelőzve ezzel a Szovjetuniót.

Szilárd Leó jó szovjet kapcsolatainak és közbenjárásának köszönhetően sikerült elérnie, hogy Emma nővére és családja kivándorolhasson az 50-as évek közepén Magyarországról az Egyesült Államokba, és a család egyesülhessen. Unokaöccse, Kirz János, szintén a „Mintagimnáziumban” végezte középiskolai tanulmányait, majd az Egyesült Államokban, a Kaliforniai Egyetemen, Berkeleyben doktorált fizikából. Jelenleg a New York-i Állami Egyetem (Stony Brook)  hírneves biofizikus-professzora, szakterülete a röntgenmikroszkópia.

Teller Ede sokoldalú tudós volt, a fizika számos területén alkotott maradandót, bár – kissé igazságtalanul – neve hallatán mindenkinek „a hidrogénbomba atyja” elnevezés jut eszébe. Ő maga legnagyobb teljesítményének a Lawrence Livermore Laboratórium létrehozását tartja, amely 1952 óta Los Alamos mellett a második nagy fegyverkutató laboratórium. A tudományos munkásság mellett életét a diktatúrától való állandó félelem töltötte be, ezért kezdeményezte újabb és újabb elrettentő fegyverek megtervezését; úgy vélte, hogy ezzel is védeni tudja a békét. Ilyen projekt volt a „csillagháborús program” néven emlegetett védelmi rendszer a Reagen-adminisztráció alatt, amely azonban érdektelenség hiányában lassan elenyészett.

Teller Edét elhalmozták kitüntetésekkel, 1962-ben Fermi-díjjal jutalmazták, elnyerte az Albert Einstein-díjat, a Nemzeti Tudományos Érdemérmet. 1991-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta, 1994-ben megkapta a „Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal” kitüntetést, és 2001-ben neki ítélték oda elsőként az újra bevezetett Corvin-láncot. Ez év júliusában tüntette ki az amerikai elnök az Elnöki Szabadság Érdeméremmel, amelyet azonban egészségi állapota miatt már nem tudott személyesen átvenni.
Teller Ede élete végéig megmaradt magyarnak és optimistának, mert ahogy sokat idézett híres mondásában kifejtette: „A pesszimista olyan ember, akinek mindig igaza van, de soha sincs öröme benne.”