Hajpál Mónika az OTKA posztdoktori ösztöndíjasa volt. Szakterülete a műemlékek tűzvédelme. Tudására nagy szükség van, hiszen Európában a tűz miatt naponta elpusztul egy műemlék. 

 – Sokszor nem az égés teszi tönkre a kőzetet, hanem a már égéssérült kőzetet érő víz vagy a fagy. Kísérleteim során olyan homokkővel is találkoztam, amely a hevítést követően a laboratóriumi helyiségben pár óra alatt szétporladt – a levegőben levő pára hatására.

– Mi a repedések utóélete?

 – Egy kőlépcsőn nem mindig látszik minden sérülés a tűzesetet követően. A tűzoltás után a lépcső hetek, hónapok vagy akár évek múlva egyszer csak leszakadhat – a belső repedések miatt. A keletkezett repedések gyengítik a kőszerkezetet és a kő későbbi sorsa például a környezeti hatásoktól függhet.
 Vizsgálataim alapján összeállítottam egy listát a tűz következtében keletkező károsodási formákról. Ez a korábbi tűzesetek nyomainak felismerésével segítheti mások munkáját.

Repedések nem csak a tűz miatt keletkezhetnek a kőzetekben; a tűzoltás is nagyban befolyásolja a kőszerkezetek károsodásának mértékét. Példaként megemlíteném a Thököly úti neogótikus Rózsafüzér királynéja plébániatemplomot, melyet részben téglából, részben mészkőből építették. Az 1997-ben keletkezett tüzet hideg vízzel oltották, mert az a legolcsóbb és a legszokványosabb. Az átforrósodott mészkő ilyenkor vagy azonnal szétpattan, vagy tele lesz repedéssel, ami később érezteti a hatását. Az oltást követően a templom gyönyörű kő rózsaablaka darabokra esett szét, a karzat kőkorlátja pedig erősen töredezetté vált. 

 A belvárosi Szent Mihály-templomban az 1998-as felújításkor keletkezett tűz. A lángok végigfutottak a homlokzat egyik oldalán. A templomot díszítő szobrok a repedések miatt összetöredeztek. Egy helyen az állványzatra borított polietilén fólia ráfolyt a k?re, ahol részben beszívódott, részben a felületen tovább égett. A hideg vízsugárral oltott pallók az áthevült kövekre hulltak és emiatt a főpárkánynál nagy kőzetdarabok váltak le. A vízzel átitatott felületet a fagy is rongálta. A tűz, a vizes hűtés és a fagy felgyorsította a kő természetes pusztulását, és egyetlen nap alatt több évtizednek megfelelő romboló hatás érte a kőzetet. 
 

A budapesti Szent Mihály-templom egyik szobra a tűz után (1998)

Szintén említésre méltó következmény az elszíneződés, amely jól megfigyelhető például az egri várszékesegyház eredetileg halványszürke – az égés hatására pirossá váló – riolittufa tömbjein.

 – Hogyan előzhető meg a műemlékek pusztulása?

 – Ezt vizsgálta egy most lezáruló, tudományos és műszaki kutatásokat összefogó COST-akció is (COST: European Cooperation in the Field of Scientific and Technical Research). A programot 2001-ben indították a történeti értékekben okozott tűzkár megelőzésére. Érdemes talán megjegyezni, hogy a műemlékek tűzvédelmében korábban nem tulajdonítottak fontos szerepet a kövek anyagtudományi kutatásának: a kőzeteket egyszerűen „nem éghető”-nek tekintették. Amikor egy műemlékvédelmi konferencián fölvetettem ezt a kérdést és bemutattam vizsgálati eredményeimet, egy skót kolléga nagyon föllelkesedett és végül ő kezdeményezte a 2001-es programot. A mérnökökön, műemlékvédelmi szakembereken kívül részt vesznek benne tűzoltók és olyan szakemberek is, akik tűzérzékelőket, modern tűzoltási eljárásokat fejlesztenek. Ebben a munkában én képviseltem Magyarországot. 

 Sok országban már számon tartják a kulturális örökséget ért tüzeket, hogy levonhassák az esetek tanulságait. Nálunk az ilyen tüzekről még nincs pontos nyilvántartás, a területi műemlékvédelmi képviselők emlékezetére vagyunk utalva. A tűzoltók tudják, mikor és hol volt tűz, de azt nem, hogy műemlék égett-e. Most igyekszem a kétféle információforrásból összeállítani az égett műemlékek listáját. El szeretném érni, hogy ha nincs is pénz a műemlékek speciális védelmére, az esetekből tanulva óvatosan oltsák a tüzet. A tűzoltók figyelmét a műemlékekkel való bánásmódra, a műemlékvédelmi szakemberekét pedig a tűzvédelemre kell felhívni. Nagyon fontosak a füstérzékelő, a tűzjelző berendezések, az új oltási rendszerek. Tűzgátló ajtókat kell felszerelni, hogy „szakaszokra” oszthassák az épületet, de a műemlékek esztétikai értéke természetesen nem sérülhet. 

– Melyek a legveszélyeztetettebb kövek?

 – Magyarországon leginkább mészkövet használtak a műemlékeknél. A forrásvízi mészkő ugyan jó szilárdságú, szép kőzet, de rideg, tehát hirtelen felfűtésnél könnyen megreped. A tömött mészkő, amelyet régen is kedveltek a szépsége miatt (gondoljunk például a Bakócz-kápolnára), a kísérletek során már 600 °C-nál fölrobbant a kemencében. A sokat használt, könnyen faragható durva mészkő szintén nem bírja a magasabb hőmérsékletet: viselkedésén a mészégetés folyamata figyelhető meg. A vulkanikus kőzetek, különösen a mélységi magmás kőzetek (például a gránit) a nagy szemcseméret miatt ridegek. A vulkáni tufa (például a riolittufa) azonban jól bírja a tüzet, és a kevéssé időtálló, könnyen málló, vízérzékeny kőzet tartósságát növeli az égetés. Érdemes megfigyelni az egri székesegyházban az egyik középkori oszlopot: az égéstől pirosas kéreg keletkezett rajta, amelyben szép mintát rajzolnak ki a tufába zárt ásványok.

 Nálunk tehát a mésztartalom és a repedések miatt veszélyeztetettebbek a műemlékek. Balesetet okozhatnak például a lebegőlépcsők, a függőfolyosók vagy a tetőn levő díszítőelemek esetében. Ez is a műemlékek speciális oltására figyelmeztet. Ahogy már mondtam, igyekszem kapcsolatot kiépíteni a tűzoltók és a műemlékvédelmi szakemberek között: talán az együttes munka segíti a műemlékek megóvását.

Hajpál Mónika  kutatásait a PD 45932 sz. projekt révén támogatta az OTKA.