|
HORVÁTH TÜNDE 5500 éves település a Balaton partján
Első rész
A késő rézkor (Kr.e. 3600–2800 között) legmeghatározóbb régészeti kultúrája az egyik legkorábban feltárt ausztriai lelőhely után a Baden néven ismert kultúra. Igazi európai anyagi kultúra ez, ami a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig több mint tíz mai állam területén megtalálható, és bár feltehetően nem Magyarország területén alakult ki, a Kárpátmedence mégis törzsterületének számít (1. ábra). Itt ismert a legtöbb lelőhelye (majd 2000), és itt kerültek elő nagy sírszámú temetői (Budakalász és Alsónémedi), valamint azok az egyedi leletek, amelyek a késő rézkor korszakának híres szimbólumai, fémjelzői lettek. Elég csak a méltán világhírűvé vált Budakalász temetőjében feltárt kocsimodellekre, az Ózdon előkerült temetkezések antropomorf urnáira, vagy a vörsi női csontváz fején található réz diadémára gondolni. A sort a Balatonőszödön feltárt kultikus álarc gyarapítja (2. ábra).
1. ábra. A késő rézkor világa Európa területén Kr.e. 3500–2800 között, a legmeghatározóbb akkori kultúra, a Baden-komplexum elterjedésével. (A térképezés a 2006-ig elérhető publikációk alapján készült)
2. ábra. A 1072–1096. kettős gödör tetején fekvő agyagból készült férfi álarclelet (fél töredék). A maszk valós férfiarcot formáz, amely europid típusú férfié. Vonásai alapján valószínűleg alpi vagy sztyeppei embertípust ábrázol, mivel a badeni kultúra jellegzetes embertípusa ettől eltérő, mediterrán típusú emberekből állt A badeni kultúra és a késő rézkor kutatása izgalmas feladat; második neolitikus forradalomként is emlegetik az ekkor lejátszódó változások és új felfedezések miatt. Míg a neolitikum kezdetén a vándorló vadászó-gyűjtögető életmódról a földművelő-állattenyésztő életmódra való áttérés az első háziasított állatok és növények termelésbe való bevonásával az emberiség életébe az állandóságot, a biztonságot, és az egy helyben való letelepedést hozta, a második forradalom további állatfajok háziasítását (ló), a háziállatok másodlagos hasznosítását (a húshasznosításon túl tejtermékek készítését és az ehhez kapcsolódó ismereteket, mint az erjesztéses tartósítás, valamint az állatok igába fogását), a szövés-fonásra alkalmas gyapjat adó juh kitenyésztését, és a kerék elvén működő szerkezetek feltalálását jelentette. A neolitikus közösségek földművelésre és tartós egy helyben lakásra rendezkedtek be, és akár évszázadokon át éltek egy helyen lakódombokat (telleket) hozva létre. A rézkori közösségek viszont inkább az állattenyésztés ágazatában tűntek ki, és emiatt mobilisabbak is voltak. Településeik, bár számosak, és akár nagyméretűek, hosszú ideig lakottak is lehetnek, nem érik el a neolitikus közösségek falvainak szintjét rendezettségükben, kiépítettségükben, házaik számában, mivel a rézkori közösségek csak időszakosan lakták településeiket. Az eltérő életmód miatt a rézkori közösségek nagyszámú állatállományaikkal külterjes gazdálkodást folytatva egy-egy vízfolyás mentén vándoroltak, és ezek partját követve találhatók hosszabb-rövidebb ideig lakott, különböző típusú településeik, láncot alkotva. Amikor egy feltehetően vérségi alapon szerveződött késő rézkori családközösség települését kutatjuk, tisztában kell lennünk azzal, hogy a közösség feltehetően több települést lakott és ciklikusan vándorolt egy meghatározott földrajzi vonal mentén. A neolitikum és a rézkor közti jelentős különbséget azonban nemcsak az emberi közösségek eltérő származása, kultúrája, életmódja okozta. Mindezekbe a belső folyamatokba külső tényezők is beleszóltak: a két korszak közti radikális eltérés okát a kutatók a klímaváltozásban látják. A neolitikum idejére egy jobbára kiegyenlített, földművelésre alkalmas hosszú periódussal, a rézkor, különösen a középső rézkor végétől pedig gyorsan és radikálisan változó rövid szakaszokkal egyre romló időjárást rekonstruálnak, amely a földművelésnek kevésbé kedvezett. A badeni kultúrát kutatni nehéz feladat, mert vizsgálata az átlagosnál jóval nagyobb tájékozottságot kíván a témában, ha a kutató a saját lelőhelyén túli perspektívát is látni szeretné. Közép-Németországtól svájci, cseh-morva, ausztriai, kis-lengyelországi, szlovák, majd Magyarországon túl román, szerb, horvát, szlovén, bolgár és görög területek kutatásait és kutatóit is ismernie kell, ahol a badeni kultúra elterjedt. A publikációk hozzáférhetőségének, minőségének, nyelvének színvonala rendkívül változatos, megértése számos tévedés és félreértés forrása. Mégis, csak a nemzetközi összefogások voltak azok, amelyek egy-egy kiemelkedő lelőhely előkerülése és feldolgozása után előrevitték a kutatást egy össz-badeni konferencia megrendezésével és a kötet publikálásával újabb irányt mutatva. A badeni kultúrát kutatni szerencsés feladat, mert a XXI. század olyan lehetőségeket ad a mai régészek kezébe, amellyel néhány évtizede még nem rendelkeztünk. A keltezési módszerek, a természettudományok egyéb, a régészetbe bevonható ágai, és a térképezés olyan elképesztő fejlődést ért el, hogy használatukkal ma már meg lehet kísérelni lelőhelyek rekonstruálását, és akár egy globális megközelítést is. A badeni világról egy nemzetközi konferencián 1973-ban készült térkép állt mindöszsze a kutatók rendelkezésére. Ez a térkép az akkori képnek megfelelően pontos volt ugyan, de nem túl informatív. Az 1973-as bratislavai konferenciakötet (Chropovský 1973) lényegi előrelépése a kultúra korai szakaszának, a Boleráznak a felfedezése volt. A térképen együtt ábrázolták a badeni korai és késői lelőhelyeket is, bontás nélkül. A következő előrelépés 2001-ben történt, egy újabb badeni konferenciakötetben, amely elsősorban a korai, az ún. Cernavodă III-Boleráz horizontra szeretett volna koncentrálni (roman–diamandi 2001). A román Mangalában kiadott kötet nem tartalmazott egységes elterjedési térképet, de az egyes tanulmányokban található résztérképek segítségével felrajzoltunk egy 2001-es kutatási állapotot 2006-ban (1. ábra). Ez a térkép már rendkívül informatív volt, mert mindazon elemeket magában hordozta, amellyel a kutatás, mint megoldandó kérdéssel, évtizedek óta küzdött. A térkép nagy előnye a szöveges publikációkkal szemben az, hogy képileg világosan ábrázol és kivetít egy tér- és időbeli állapotot, amelyet az agy a terjengős szöveges leírások alapján bizonyos tér- és időbeli terjedelem után már nem képes megjeleníteni egy képben, csak képek egyre töredékesebb és halványabb sorozatában. Figyelembe véve első térképünket, az látható, hogy a még mindig egységesen szereplő badeni világ tényleg nagy, terjedésének vonala a duna folyásához kapcsolható (de egyelőre kérdés, hogy milyen irányban: északról délre, vagy délről északra?), és hogy nem egységes. A zöld foltok néha elválnak egymástól, több helyen a kisebb hiátust gondolatban össze lehet kötni, máshol azonban tényleg leszakadó területek látszanak. A legrosszabb a helyzet a balkáni részeken, ahol az sem világos, hogy valóban badeni leletek vannak-e, vagy csak Baden-szerűek? Az ebből levonható helyzetkép jól tükrözte és tömörítette a badeni kultúra összes eddigi kutatási problémáját. Az alapvető kérdések, amelyekre nem tudtunk pontosan válaszolni, viszont megválaszolásuk nélkül nem lehetett a badeni kultúráról érdemben tovább gondolkodni, a következők voltak: – Milyen időbeli keretek közt élt a kultúra, és ez mely régészeti korszakokat fedi le? Milyen adatokat tudunk e kérdés megválaszolásához bevonni, ezek elegendőek-e számban és minőségben? – Milyen térbeli keretek közt élt a kultúra, és az elszakadó területek hogyan értékelhetők a törzsterülethez képest (kutatási hiányosság, földrajzi akadály okozza-e a lelőhelyek megszakadását, vagy kulturális, egyéb okok?) – Van-e különbség az egységes badeni komplexumon belül a fejlődési fázisok közt azokat egyenként ábrázolva, és ha igen, ebből milyen következtetések vonhatók le régészeti szinten? Az elsődleges cél tehát minél pontosabb térkép készítése volt. Az ehhez szükséges információk folyamatosan gyűltek, és saját lelőhelyünk, Balatonőszöd feltárásával eszközeink száma tovább nőtt. olyan interaktív alaptérképet szerettem volna létrehozni, amely mögé komoly adatállományok rendelhetők és kapcsolhatók az ismert lelőhelyek pontos katalógusával, régészeti besorolásukkal, radiokarbon dátumaikkal, és egyéb, számunkra fontos paraméterekkel, és mindez folyamatosan bővíthető. Ebből az alaptérképből aztán kedvünkre való résztérképek vagy sorozatok hozhatók létre az adatállományok szűrésével és válogatásával. A teljes kép eléréséhez a munkát korábban, a középső rézkor végén kezdtem, hogy láthatóvá váljon, honnan jöhetett a badeni kultúra, és később, a kora bronzkorban fejeztem be, hogy az is követhető legyen, hogyan végezte. A badeni kultúra vizsgálatához szükségem volt kortársainak, a vele egyidős, szomszédos kultúráknak a térképezéséhez is. A munka hosszú évekig tartott, de az eredmény magáért beszélt.
3. ábra. A késő rézkor, a késő rézkor közti átmeneti időszak (Kr.e. 2800–2600), és a kora bronzkor 1. fázisa (Kr.e. 2600–2400) közötti időszak a karakterisztikus régészeti kultúrák feltüntetésével. Az összesen nyolc térképből álló sorozat 2009ben, az akkor elérhető késő rézkori publikációk felhasználásával készült. Az itt szereplő négy térképlap a Baden-komplexumon belüli régészeti bontásban ábrázolja a feltüntetett al-fázisokat, térben és időben elkülönítve a kialakuló (Proto-Boleráz), a korai (Boleráz), a klasszikus (Baden) és a hanyatló (Post-Baden) időszakot, és a szomszédos vagy velük egy területen élő további kultúrákat Az első bontásban ábrázolt sorozaton (3. ábra) már látszott, hogy a Badenkomplexumon belül annak korai (Boleráz), klasszikus (Baden) és késői (Post-Baden) fázisai nem ugyanazon területeket fedik le. A Proto-Boleráz fázis csak Morvaország területére koncentrálódott, tehát ott alakulhatott ki a Boleráz, Magyarországon pedig középső rézkori kultúrák továbbélésével számolhatunk: ez árulkodott a Boleráz elterjedési irányáról is, amely tehát alapvetően észak-déli irányú. A Boleráz fázisban a lelőhelyek elterjedése hazánk területén jóval kisebb számban és térben is, mint a klasszikus badeni fázisban. A klasszikus badeni időszakba sorolható lelőhelyek száma nőtt, és az elterjedési terület nagysága is, valamint bizonyos egységesülés is megfigyelhető a bolerázi tagoltsággal ellentétben. A legkorábbi lelőhelyek a Felső-duna folyásánál találhatók, tehát itt lehetett a kialakulási centrum. ám a badeni időszak a bolerázival ellentétben más, eltérő hatásokat is mutat: tartalmaz a közép-nyugat-európai mellett egy erős déli és keleti szálat is, jelezve, hogy az időben és térben is kiterjedtebb időszakban sokkal több népmozgás és interakció zajlott az emberi közösségek közt, és az elterjedés iránya, valamint a Baden kialakulása nem egyértelmű, vagy talán nem egyetlen helyhez köthető. Amennyiben térképen ábrázoljuk a IIA-nak nevezett Boleráz és Baden közti átmeneti időszakot, azt látjuk, hogy a lelőhelyek bizonyos földrajzi vonalakon (rába, duna, Körös) sávszerűen koncentrálódnak, és nem találhatók meg a teljes elterjedési területen, amely a két, egymás mellett élő Boleráz és Baden kultúra határ menti sávjaiban lejátszódó egységesülést is mutathatja. Az eddig egymásra épülő és egymást követő Boleráz és Baden szerves fejlődési fázisokat tehát, egy másik modellben értelmezve, el lehet képzelni mint egy rövidebb időperiódusban, kb. Kr.e 3400/3300–3000/2800 közt egymás mellett élő két különböző kultúrát is, amely egységesül ugyan egymással, de nem azon a módon és keretek közt, ahogy eddig azt elképzeltük. Erre nézve a 2008ban megjelent új Baden-konferenciakötet is eligazítást ad, amennyiben először fogalmazza meg és támasztja alá adatokkal a Baden-komplexum kulturális egységességébe vetett hitünket (Furholt– Szmyt–Zastawny 2008). Az ún. Post-badeni időszakról és az ebbe sorolt kultúrákról az derült ki, hogy elérhető radiokarbon dátumaik alapján nevük („post-badeni”) semmiképp nem reális, mivel a Badennel megegyező korai, Kr.e. 3400-as dátumok is vannak köztük. Ezek tehát a Badennel egyidejű kultúrák: kérdés, hogy egy területen vagy lelőhelyen, ahol mind a Baden, mind pedig egy post-badeni kultúra, pl. a Kostolác megtalálható, milyen sorrendben követik egymást, vagy: esetleg együtt élnek? A következő térkép ezt a dilemmát ábrázolja a Kostolác kultúrára kivetítve (4. ábra): vajon hol alakult ki, és milyen fő irányban terjedt? Jelenlegi tudomásunk szerint bizony mindkét verzió ugyanúgy elfogadható: ebből viszont nyilván csak az egyik történt meg.
4. ábra. Az előző sorozaton ábrázolt három korszakban élő valamennyi régészeti kultúra feltüntetésével a két egyforma térkép a Kostolác kultúra földrajzi kialakulásának és elterjedési irányának két lehetséges verzióját ábrázolja Végül az utolsó idősávban, a kora bronzkorban ábrázoltam a badeni és post-badeni kultúrák lehetséges továbbélését, mivel radiokarbon dátumaik alapján a hagyományosan késő rézkorba besorolt Baden, Kostolác, Vučedol, és Gödörsíros kurgán kultúrák legfiatalabb dátumai túlélték a késő rézkor alsó határának tartott Kr.e. 2800-at. Sajnos sem a tipológia, sem egyéb más ismert régészeti módszer nem segít egyelőre a kora bronzkorban továbbélő badeni lelőhelyek kiválasztásában, csupán a radiokarbon dátumok árulják el őket. Jelenleg mindössze négy badeni lelőhelyről ismerünk ilyen adatokat (Balatonőszöd, Nagykanizsa, Budakalász, Tiszavasvári), de ez valószínűleg jóval alatta marad az elvárható mennyiségnek. Mivel azonban nincs több, vagy elég radiokarbon adat, ez a négy lelőhely pedig nagy szórást mutat, a kérdést úgy is megközelíthetjük, ha a hagyományosan kora bronzkorba sorolt kultúrákat ábrázoljuk térképen, és összevetjük a késő rézkori képpel. Elsősorban a legkorábbinak tartott bronzkori kultúra, a Makó elterjedése érdemel figyelmet, majd, már szigorúan csak a dunántúl területére koncentrálva, ahol saját lelőhelyünk található, a Makót követő Somogyvár-Vinkovci kultúra. A térképet nézve (5. ábra) feltűnik, hogy a Makó-lelőhelyek a Balaton északi partján megjelennek ugyan, de csak a tó középső vonaláig, a dél-dunántúlon viszont egyáltalán nem találhatók meg. Ez már dátumok nélkül is előrevetíti, hogy a dél-dunántúlon a késő rézkori, kora bronzkorba továbbélő Baden, Kostolác és Vučedol lelőhelyekkel számoljunk a Makó helyett. A késő rézkori kultúrák és a Somogyvár-Vinkovci lelőhelyeit öszszevetve az tűnik fel, hogy lefedésük ebben a zónában igen hasonló, amely egyszerre utalhat hasonló életmódra, településhálózatra, de időben szoros váltásra is (népességcsere).
5. ábra. A dunántúl területe a késő rézkor–kora bronzkor közötti időszakban. Pirossal a késő rézkorinak tartott kultúrákat, kékkel a kora bronzkorinak besorolt kultúrákat ábrázoltuk. jól látható, hogy a kora bronzkorra jósolt makó kultúra (kék rajzszög) lelőhelyei a dél-dunántúl területén egyáltalán nem jelentek meg: itt tehát késő rézkori kultúrák kora bronzkorban való továbbélése valószínűsíthető Ahhoz, hogy további bizonyítékokkal alátámasztva finomabb értékelést végezzünk, a globális, makroszintről át kell váltanunk regionális vagy lokális mikroszintre. Erre különösen alkalmas a Balatonőszödön feltárt lelőhely, mivel a legnagyobb késő rézkori feltárt és feldolgozott lelőhely a világon, és mivel szerencsés módon a lelőhelyen a késő rézkort közvetlenül megelőző középső rézkori Balaton–Lasinja, és az azt követő kora bronzkori Somogyvár–Vinkovci kultúrák lelőhelyrészlete is feltárásra került. Ily módon mindhárom egymást követő korszak és a benne élő kultúrák vizsgálhatók egyetlen lelőhelyen. Az persze egyértelmű, hogy makroszinten csak bizonyos fenntartásokkal vetíthető ki és általánosítható egyetlen lelőhely tanulsága egy régióra vagy a kultúra teljes elterjedési területére. Hasonló ez azokhoz a szituációkhoz, amikor egyetlen ember alapján egy egész közösséget, vagy országot, nagyobb társadalmi egységet, vagy akár az egész emberiséget ítélik meg. Irodalom B. Chropovský (szerk.), symposium
über die entstehung und Chronologie der Badener kultur, Bratislava: Slovakian
Academy of Sciences, 1973.
Második rész Az írás első részében az érdeklődők a globális késő rézkori világ térképezésével ismerkedhettek meg. A cikk második részében a korszak egyetlen, szinte teljesen feltárt lelőhelyét mutatom be a Baden-komplexumon belül.
1. ábra. Balatonőszöd–Temetői dűlő lelőhely őskori kultúrái A Balatonőszödön feltárt lelőhely (1. ábra) a környezettörténeti kutatások szerint a vizsgált időszakokban a mainál mintegy 1–1,5 méterrel magasabb vízállású, és ezért jóval kiterjedtebb Balaton és a beléje ömlő kisebb vízfolyás (Őszödi vízfolyás) torkolatában feküdt (ma 2–2,5 km távolságra fekszik a tó partjától). A késő rézkorban más lelőhelyekhez hasonlóan egy vízpartot követő ún. vízparti település jött létre. A vízfolyás mai medrének ismert hosszúsága 18 km. Ennek mindkét partján, tehát kb. 36 km-es sávban vándorolt a késő rézkor embere állataival. A lelőhelyhez legközelebbi településláncot azzal szemben, Szólád határából ismerjük, míg a part azonos szakaszán Andocs mellett került elő a következő állomáshely, a lelőhelytől kb. 8 km távolságban. Sajnos régi és feldolgozatlan ásatásról van szó, de egy különleges, csak itt előforduló agyagtípus és egy szintén speciális kerámiajegy alapján arra következtetünk, hogy ugyanazok a badeni emberek létesítettek itt is egy időszakos települést. Lehettek ennél közelebbi településláncok is a vízfolyás mentén, ezek hollétéről azonban egyelőre még nincs információnk, mivel a területen nem végeztünk szisztematikus, ehhez kapcsolódó kutatást. Az előkerült leleteken a régészeti leírás és feldolgozás mellett specialisták végeztek további vizsgálatokat; az állat- és embercsontokon, a kagylókon, a kerámia- és kőleleteken archeozoológiai, antropológiai, izotópos és geológiai leírások is készültek, és adataikat, megállapításaikat bevontuk a régészeti értelmezésbe. Végül emberi és állatcsontokon radiokarbonos, a kerámialeleteken pedig termolumineszcens módszerrel végzett kormeghatározások készültek, amelyek alapján meghatároztuk a leletek és a lelőhely korát. Településszerkezet A középső rézkorban létesített település nem mutatott nagy rendezettséget. Közel 50 gödörből és két, földbe ásott, egymás mellett álló kútból állt Kr.e. 4000–3700 között. Egy kisebb hiátust követően, a késő rézkorban a Boleráz kultúra települése követte Kr.e. 3500 körül. Ehhez a népcsoporthoz további, feltehetően rokoni kapcsolatban álló közösségek érkeztek Kr.e. 3350-től (Baden és Kostolác). Bár a középső rézkorban és a késő rézkorban a kerámia készítéséhez ugyanazt a helyi, a vízpartról származó agyagot használták, és hasonló módon készítették, az égetés minősége és hőfoka ekkor már fejlettebb volt.
2. ábra. Balatonőszöd–Temetői dűlő késő rézkori kultúrái A késő rézkorban létrejött település hosszan húzódott a part mentén (2. ábra): mintegy 1000 gödör, a dombtetőn négy ún. cölöplábakon álló faépület, és kb. 100 kemence tartozott hozzá. Ekkor újra kitisztították és használták a középső rézkorban létesített két kutat is, az egyiket áldozati célra (3. ábra). A földbe ásott jelenségek fölött kiterjedt, az intenzív használattól leletekben gazdag kultúrréteg terült el. A település a dombhátak vonalát követve rendeződött, és a házak száma alapján kis létszámú, néhány alapcsaládból álló nagycsalád számára nyújtott szállást. Az objektumok kisebb csoportjai rendezettséget árultak el, amelyek viszont később, még a késő rézkor idején további bolygatást szenvedtek. Emiatt a települést hosszú ideig, de időszakosan lakott, folyamatosan visszatérő azonos vérségi alapon szerveződött közösségek falujaként írtuk le. Nyilvánvalóan a legtöbb beásás és lelet a késő rézkor időszakába tartozik, ezért erről a korszakról tudtunk a legtöbb információt szerezni.
3. ábra. A 1099. gödör–1. kút. A rendkívül szűk, 1 méteres átmérőt el nem érő kútakna felső rétegeiben állatcsontokban gazdag szintet, 3–4 méteres mélységtől 10 emberi csontvázat tártunk fel, amelyek radiokarbon koruk alapján feltehetően a késő rézkori badeni kultúrához tartoznak. A kútaknát eredetileg a középső rézkorban, a Balaton–Lasinja kultúra emberei ásták, a kút alján e kultúrába tartozó leletek voltak. Radiokarbon adat S-70 emberi csontvázból: Kr.e 3340–3090 között A kora bronzkori település a középső rézkorihoz hasonlóan nagyfokú szórtságot mutatott, és kb. 35 gödörből állt. A dátumok alapján a késő rézkori közösségek egészen Kr.e. 2300–2000 körülig élhettek itt (ez a kora bronzkor végének felel meg), a Somogyvár–Vinkovci dátumok pedig Kr.e. 2000–1800 közötti időszakot mutatnak. Ez alapján többfajta értelmezés fogadható el, amely szerint az alapvetően késő rézkori Baden és a kora bronzkori Somogyvár–Vinkovci csoportok akár találkozhattak is egymással a területen, de követhették is egymást. A Somogyvár–Vinkovci kultúra szintén a helyi, folyóparti agyagot használta kerámiakészítésre, de eltérő módon nem kerámiazúzalékkal, hanem mészrögökkel keverve soványította. Életmód A középső és késő rézkori közösségek kagylókat fogyasztottak (ínségeledel vagy luxus fogyasztási cikk is lehetett) és ékszert is készítettek belőle, ez a kora bronzkorban már nem volt kimutatható. A háziállatok men.nyiségi sorrendje a juh, szarvasmarha, kutya (fogyasztási célra is!) sorrendet követte, a késő rézkorban kiegészülve a sertéssel és a lóval. A késő rézkorban a szarvasmarha volt a legértékesebb állat: bár számban a juhok megelőzték, egyetlen szarvasmarha kb. 4–5 juhnak felelt meg, és áldozati állatként is jelentősebb szerephez jutott, az emberrel volt egyenértékű. A Boleráz–Baden viszonylatában a háziállatok sorrendje hasonló, számban viszont fontossági sorrendjük már különbözik, úgyszintén a nemek és életkoruk megoszlásában. A Baden időszakban véres áldozati célra több fiatal és nőstény állatot öltek le. A ló ritkán, de megjelent a leletek közt, egyelőre még nem lehet eldönteni, hogy vad vagy házi alanyokról van-e szó, és hogy milyen célra vadászták vagy tartották őket (húsfogyasztás vagy egyéb szerep). A késő rézkori településen az élelmiszert feltehetően tartósították: mély, füstölésre alkalmas aknakemencék, és sólepárláshoz szükséges eszközkészlet is napvilágra került. A háziállatok mellett halásztak és némi vadállomány is a telepre került. Növénytermesztésnek nyoma szinte alig vehető észre: egyetlen kisbögrében találtunk elszenesedett kölest, és a még kiégetés előtt álló edények puha agyagfalába látható néhány növényi levél, ill. szemtermés-lenyomat. Az eszközkészlet feltűnően nagyszámú, dekoratív kerámiaedényből állt, ezek jó részét azonban függesztő-fülekkel látták el a könnyebb mozgathatóság és szállítás érdekében. A tejtermékek feldolgozására a vajat rázással készítő eljáráshoz alkalmas vajköpülő edények is megtalálhatók közöttük. A vadászatra és harcra, komolyabb fa-megmunkálásra alkalmas tárgyak helyi és regionális kőnyersanyagokból készültek pattintással és csiszolással. A nyersanyagokat főként a Balaton északi partjáról szerezték be. Az életet és a vándorlást az állatok (szarvasmarha) igába fogása és különböző szállítójárművek segítették. A bolerázi időszakban egy még kerék nélküli, ún. villás csúsztató vagy csúszka meglétére utaló ökörfej-plasztika, a badeni időszakban kocsikerékmodellek és a 1612. gödörben feltárt egyik szarvasmarha szarván látható iga okozta kikopás került elő ennek bizonyítékaként (4. ábra). Előbbit a cölöplábas épületekkel és a pecsétlőkkel együtt nyugat-közép-európai késő rézkori társadalmak fejlesztették ki, utóbbit a keleti sztyeppék népei közvetítették a badeni kultúra felé.
4. ábra. A 1612. áldozati gödör. Felső rész (1–4. szintek): 8 kutyacsontváz, 5. szint: S-45 emberi csontváz, 6. szint: 34 juhcsontváz, szarvasmarha csontvázrészek. Radiokarbon adatok: kutya csontvázból, felső szint: Kr.e. 3140–2990 közt. Juh csontvázából, 6. szint: Kr.e 1960–1860 közt A szakrális élet A Baden kultúra emberei intenzív szakrális életet éltek a lelőhelyen (3–6. ábra). Ennek lenyomataként kb. 85 gödörben tártunk fel emberi és állati csontvázakat és maradványokat, amit számos kultikus edény és tárgytípus is megerősít. A véres áldozatokat feltehetően a badeni időszakban beálló társadalmi, gazdasági konfliktusok idézték elő. Az áldozatok azonban oly számosak és gazdagok, amelyekből a problémák folytonosságára, nagyságára következtetünk, valamint arra, hogy az áldozatokat előírás szerint, különböző forgatókönyvek alapján, de egységesen végezték, kollektív közösségi céllal. Bár a Baden időszakban ismerünk az ország területén önálló, a településektől elkülönült temetkezőhelyeket is (Alsónémedin közel 60, Budakalászon pedig 460–500 temetkezés lehetett), a településen előkerült 77 emberi egyed száma megdöbbentően sok. Ám ezt a számot a település egész életére kell vetítetni: talán kb. 1000 évre. Az itt és más badeni településeken feltárt egyedek halálának oka sokáig rejtély volt a régészek előtt, és betegségekre, járványra, háborúra is gondolni lehetett. Ezen a településen egy emberi és egy szarvasmarha egyeden azonban konkrétan meg lehetett állapítani a halál okát: egy gerincbe fúródott pattintott nyílhegy és az állkapcson kőbalta okozta lyuk árulkodott arról, hogy ezeket az egyedeket valóban lemészárolták. A feláldozott emberek között gyakori a pathológiás elváltozások előfordulása, amely arra utalhat, hogy a testileg hibás (sánta, púpos, süket, vak) embereket előszeretettel választották ki áldozati célra, talán mivel torzságuk miatt egyébként sem voltak a társadalom teljes értékű tagjai. A véres áldozatok bemutatását tűz, valamint étel- és italfogyasztás kísérte: az áldozati gödrökbe vagy azok közelében fekvő gödrökbe különleges tárgy- és edénytípusok is kerültek, bizonyítékául a teljes ceremónia-sorozatnak. A különleges tárgytípusok között megemlítendők a Boleráz időszakra jellemző piros festéknyomos pecsétlők: ezekkel valamilyen puha, szerves anyagot díszítettek. Az elképzelések szerint ez ruha, textil, emberi bőr, de szent kenyértészta is lehetett. Érdekes, hogy soha nem került elő kettőnél több egy településen, és azok mindig más típusúak díszítésükben és alakjukban. Talán két különböző leszármazási ágazat vagy család tulajdonait jelölték velük. A különleges kultikus tárgyak közt azonban a legkiemelkedőbb lelet egy agyagból kiégetett, férfiarcot ábrázoló maszk fél töredéke volt. Ez a lelet élethűen formázott meg egy olyan arcot, amely europid vonású, széles arcú, ún. eurymorph típus. A korszak embertani komponensei között alapvetően a hosszú agykoponyájú és keskeny arcú típusok (mediterrán) dominálnak. A lelőhelyen az embertani leletek közt egyetlen temetkezés képviseli ezt az eurymorph típust, gracilisságában azonban ez alpi jellegű embertípust ábrázolhat (1277. gödör, S-31, nő), és hasonlóságot mutat az egykorú Ötzi jégemberrel, valamint a Boleráz származási irányával. A maszk arctípusának megformálása viszont más jellegű. Benne feltehetően egy keleti, sztyeppei típusú férfit ábrázoltak. Hasonló embertípus az Alföld területén élt egy időben és területen a badeni kultúrával (Gödörsíros kurgánok, Dani–Horváth 2012). Az ország területén élő badeni és Gödörsíros kurgánok viszonya egyelőre még kérdés. A leírások szerint a nomád harcos jellegű kurgánok népe meghódította és vazallusává tette a Badenieket, erre viszont nincsenek egyértelmű bizonyítékaink. Jelenleg a két kultúra együttélése, egymás mellett élése, és külön területen való egymásutánisága is elképzelhető. Ily módon az a kérdés sem válaszolható meg, hogy az álarcban a badeni kultúra saját, de idegen származású, beolvadó vezetőrétegét, egy teljesen idegen és rettegett hódítót, vagy egy alacsony származású betolakodót, legyőzött ellenséget formázták-e meg, és hogy milyen módon került ez a férfi az Alföldről a Balaton mellé.
5. ábra. A 203. áldozati gödör. Az 1. szint: kutya bal oldalon fekvő csontváza, fejjel É felé. 2–3. szint: S-66 kb. 1,5 éves gyerek csontváza, teljes szarvasmarha-csontváz, juhok és sertés vázrészei és csontvázai. A szarvasmarha-bika csontvázából mért radiokarbon adat: Kr.e. 3130–3000 között
6. ábra. A 426. áldozati gödör. 1. szint: szarvasmarha-csontváz, 2. szint: S-19 a fenti szarvasmarha koponyájával, és újabb szarvasmarhával, 3 szint: S-23, 4. szint: kecskebak teljes csontváza és kiskérődzők vázrészei, szarvasmarha-részek az előző szintből, 5. szint: S-67 és S-89 csontváza. Radiokarbon adatok: S-23 embercsontból, 3. szint: Kr.e. 3260–3110 közt. Faszénből, 4. szint: Kr.e. 2950–2890 közt. S-67 embercsontból: Kr.e. 3040–2920 közt Összegzés A Balatonőszödön feltárt lelőhely világszínvonalon is a legnagyobb méretű korabeli település, ezért információs értéke és vezető szerepe a késő rézkor időszakának kutatásában felbecsülhetetlen. Különleges szerencse, hogy az M7 autópálya kijelölt nyomvonalának és csomópontjának területe szinte pontosan egybeesett az egykor itt húzódó őskori települések helyével: hasonlók részleteiből sokat feltártak az M7 nyomvonalán a Balaton déli partján és más, nagy felületű autópálya és egyéb leletmentéseken, de ilyen pontos egyezés nem fordult elő (Belényesy–Honti–Kiss 2007). A lelőhely újabb érdeme igényes, világszínvonalú, interdiszciplináris feldolgozottsága (Horváth 2012) és a róla az elmúlt 10 évben folyamatosan megjelenő magyar és idegen nyelvű publikációk sora, míg a többi lelőhely a feltárás után sajnálatos módon mindmáig feldolgozás nélkül maradt. Egy ilyen nemzeti kincs – hungarikum – nemcsak érdem, hanem felelősség is. Előkerülése előtt a legnagyobbnak számító késő rézkori települések is csak 3–30, legfeljebb 300 gödörobjektumból álltak, rekonstruálható és a korszakba illő épületek pedig soha nem kerültek elő. Az áldozati gödrökben a feltárások színvonala miatt soha nem találtak arra vonatkozó régészeti bizonyítékokat, hogy az egyedek miért és milyen módon haltak meg. Balatonőszöd az első olyan feltárás, ahol a régészeti értelmezésekhez természettudományos vizsgálatokból származó, megkérdőjelezhetetlen analitikai adatokat vontunk be, szisztematikus leírást és statisztikailag kiértékelhető leletanyagot elemeztünk. Az alapértelmezés során nem egyoldalú következtetéseket adtunk, hanem az adatok alapján levezethető különböző lehetőségeket, modelleket vázoltunk fel. Világossá vált, hogy a Boleráz és Baden időszakok valójában két, egymással interakcióba lépő kultúraként értelmezhetők, és a korábbi békés késő rézkori világ helyett egy baljós, konfliktusokkal terhes időszakot kell elképzelnünk, amely egészen biztosan a kora bronzkorban is tovább folytatódott. Reméljük, hogy lelőhelyünk után munkánk is közkinccsé válik, és nemcsak példát állít, de példát is mutat a korszak kutatóinak. Ugyanakkor hangsúlyozni szeretném: a balatonőszödi lelőhely csupán mai időszámításunk szerint egyedülálló, a maga korában valószínűleg a korszak jellegzetes és gyakori, általános településtípusa volt. A ma ismert 2000 badeni lelőhely közül talán minden második, harmadik lelőhely a miénkhez hasonló, csak arra vár, hogy teljes felületén feltárják és feldolgozzák. % Irodalom K. Belényesy, Sz. Honti and
V. Kiss (szerk.), Gördülő idő. Régészeti feltárások az M7-es autópálya
Somogy megyei szakaszán Zamárdi és Ordacsehi között/Rolling Time. Excavations
on the M7 Motorway in County Somogy between Zamárdi and Ordacsehi, Kaposvár/Budapest:
SMMI–MTA RI, 2007.
Az írás az OTKA F-67577, PD-73490 számú pályázata segítségével végzett kutatás alapján készült. |
