Gyakorta folyik ma vita arról, a műveltség egyvonalú legyen-e s mély, avagy sokoldalú és felszínesebb? Szélsőséges megfogalmazással: szakbarbárt helyesebb-é nevelni, avagy polihisztort? A megnyugtató válasz valahogy így hangzik: legtöbbet ér az olyan sokoldalú ember, ki a maga szakmájának jó mestere. Egy dolgot nagyon tudni, a többihez okosan konyítani – ez volna a jó átlagember ideálja.

Az átlagemberé igen, de a természet különlegességeket is produkál. Ilyen különlegesség Vekerdi László agyveleje.

Furcsa műfajt fedezett fel Vekerdi László: az okos mellébeszélés műfaját. Kiválaszt egy közismert tárgyat, teszem, Galilei pörét, Descartes filozófiáját, Pascalt, Leibnizet, árva szót sem szól arról, mit alkottak ezek az urak, ellenben körüljárja őket, korukat, problematikájukat, hozzáolvassa ezt meg azt – de rengeteget –, mindenről eszébe jut valami, ezt elmondja. Miért is beszélne arról, ami minden tankönyvben, monográfiában megtalálható? Miért szólna arról, amiről már mások szóltak? Egyszerűen ismertnek tételezi fel, és csak a pluszt mondja, ami még eszébe jut.

Nagyon érdekes, eredeti dolgok jutnak eszébe, mindig. Ha többé-kevésbé szakmabeli az olvasó, mélyen és széltében élvezheti minden mondatát. Ha nem szakmabeli, akkor inkább csak tátog, kapkodja a fejét: honnan tudja Vekerdi ezt is meg azt is? Tudniillik nem egyféle szakmából veszi a témáit, szinte valamennyi esszéje a tudománynak más-más területére pásztázik. De olyan alapossággal, olyan átfogó tárgyismerettel, hogy az olvasó esküdne rá: csak ez lehet a szakmája. De hát lehet valaki filozófus is, történész is, kultúrtörténész is, neurológus is egy személyben? Száz-kétszáz éve ez még nem lett volna csoda, ma annak számít. Nem is csak a tudományágak mérhetetlen megduzzadása miatt – bár ez önmagában is elegendő volna –, inkább korunk specializálódó szemlélete miatt. Aki tizenötféle dolognak specialistája, egyikben sem mélyülhet el – legalábbis így gondolnók. Vekerdi azonban elmélyed mindegyikben, csak másként, mint a valódi specialisták: mélyebben. Nem a részt látja, hanem az egészet: van a tudományos gondolkodásnak egy óriási halmaza, amelyben keresztül-kasul minden összefügg mindennel – és ő ezt az összefüggést megtalálja. Ez a zsenialitása.

Arisztokratikus művészet ez. Lehet, hogy Vekerdi megsértődik a szón, pedig elismerésnek szánom; lelke mélyén nagyon jól tudja ő is, hogy szellemi arisztokrata. Esszéiben ismereteket terjeszt ugyan, mégis senki nála kevésbé nem nevezhető ismeretterjesztő írónak. Az ismereteket egyszerűen tudottnak tételezi fel, és csak azzal áll szóba, aki tudja a leckét. Az ő mondanivalója ezen túl kezdődik. Kivétel a kórházak fejlődéséről szóló tanulmány: ebben szabályszerűen elmondja, hogy kezdetben voltak az ispotályok, így meg így lett belőlük kórház. Kitűnő értekezés ez is, de bárki írhatta volna, ellentétben az összes többivel; és a műfaji különbség – az egyéni és kvalitatív plusz –, ami a többi és eközött van, ez az arisztokratizmusa.

A Galilei-pör azt a történelmi hátteret mutatja meg, amely Galilei első és második pöre közt oly sarkalatosan megváltoztatta a társadalom álláspontját, s másodszor elítélte azt, amit első ízben megengedett. Ez tehát társadalomtörténeti analízis. Pascal janzenizmusáról, Descartes-ról, Leibnizről következnek nagyon eredeti filozófiai elmélkedések, majd a biológia történetének vázlata. Hirtelen matematikussá válik, a matematikai absztrakcióról, a modern információelméletről, az agyvelő és a gondolkodógépek viszonyáról ír olyan felkészültséggel, hogy ezt csak matematikus írhatta, és csak matematikailag képzett elme értheti meg. Rendben van, de utána a nyelvészet alakulásáról következik egy bravúros tanulmány, majd a mitológiáig visszanyúló dramaturgiai értekezés az Oreszteiáról, amely mellett egyenest polgárhökkentően hat a legmodernebb francia szociológusok folyóiratának elemzése. Újabb visszaszökellés a tudományszervezés históriájára, majd három orvosi tárgyú értekezés: a kórházak fejlődéstörténetéről, a XVIII. század pestisjárványairól, végezetül Sántha Kálmánról. Az előző kettőt még írhatta volna bármilyen alapműveltségű tudománytörténész, egyedül a Sántha Kálmán-megemlékezés leplezi le, hogy a cikkek írója nem lehet más, csupán orvos.

Leplezi le… ez a ma ellenszenvessé lett szó azért tolult tollam alá, mert csakugyan mulatságos lelepleződés sugallta. „A hemiballizmust az extrapyramidális rendszer egyik központjának, a Luys-féle magnak a kiesése okozza” – ezt a mondatot csak orvos írhatta le. Nem a három szakkifejezés miatt, amit csak orvosok ismerhetnek – ó, nem, Vekerdi a többi tanulmányában ugyanilyen szakszerűen használja a különböző tudományok terminus technicusait. Hanem a „kiesés” szót ebben a borzalmasan kifacsart értelemben csak az orvosok használják és értik. Mindenki más számára ez a mondat érthetetlen, nem azért, mert esetleg nem tudja, mi a hemiballizmus vagy mi a Luys-féle mag, hanem mert fel nem foghatja, hogyan „esik ki” egy mag az agyvelőből…

Nemcsak ismeretbősége és gondolatgazdagsága imponáló, eredetisége és kombinatív készsége is lenyűgöző. Senkinél nem olvastam még olyan plasztikus korleírásokat, mint nála: nem csak az alakok élnek, az egész környezet megmozdul, történeti hátterével együtt. Az előítéletektől – amennyire az emberileg lehetséges – megóvja magát. Kedvencei természetesen vannak, nemcsak korkedvence, emberkedvence, könyvkedvence van, hanem tudománykedvence is: a matematika. Aki matematikához nem ért, azt alig veszi emberszámba. Matematikacentrikus szemléletét le kell nyelni. (Ma divat is egyébként, de Vekerdi nem divatból csinálja, hanem szenvedélyből.) Van egy határtalanul szemtelen, de nagyon igaz mondata: „Ha valaki nem ért a matematikához, semmi baj sincs, csak éppen egész életére a saját emeletén marad.” Tudniillik, ha ért a matematikához, akkor ide-oda utazgathat a tudomány emeletei közt. Liften, a matematika liftjén. Szerencsére lépcsőház is van a tudomány épületében, és mi matematikátlan földi halandók a lépcsőn bandukolunk föl-alá – így is célhoz érünk.

Stílusa Szerb Antaléra emlékeztet. Nemcsak mondatformálása, hanem ötletgazdagsága és iróniája is, ítéletmerészsége is. Csak persze sokkal alaposabb, megbízhatóbb. És ha csakugyan annyi könyvet elolvasott, megjegyzett, amennyiről beszél, káptalan a feje.

---

Természet Világa,

Együtt. V. L. köszöntése http://www.termvil.hu/archiv/  http://www.chemonet.hu/TermVil/