KALMÁRIUM - Kalmár László levelezése magyar matematikusokkal
(Polygon Könyvtár, Szeged, 2005)
Kalmár
László (1905-1976), a szegedi egyetem kiemelkedő matematikusa, egyben
a hazai számítástudomány alapító atyáinak egyike, szenvedélyes levélíró
volt. Szakmai hagyatékát, benne leveleit az általa alapított Kibernetikai
Laboratórium őrizte és gondozta. Ebből az anyagból keletkezett a Kalmárium,
amely tizenkét magyar matematikus Kalmárral folytatott levelezését tartalmazza,
összesen 321 levelet. Bár Kalmár összes levelezőtársainak száma nagyságrendekkel
nagyobb, ez a válogatás is átfogó, helyenként izgalmas, olykor a tragikum
elemét sem nélkülöző képet ad a XX. század derekáról, magyar alkotó
matematikusok gondolatain és sorsán keresztül.
A tartalmas kötetnek hivatalos olvasója, azaz lektora voltam. Tudós barátom, aki erre a feladatra javasolt, életkoromra célozva így biztatott: "Te vagy az, aki el tudja majd dönteni, mit kell kihagyni ebből a könyvből." Nagy ráció volt szavaiban: a fény megvilágíthatja a fénybe állítandó személyek emberi gyarlóságait is. Már a szövegek első elolvasásakor éreztem azonban, hogy azok úgy teljesek, ahogy vannak, s ebben egyetértettünk a szerkesztővel és Kalmár László segítőkész gyermekeivel, Évával és Zoltánnal. Így aztán nem kellett megismerkednem a cenzorság keserveivel.
A kötet Szabó Péter Gábor huszárvágásával indul: négy Kalmár-önéletrajzzal, amelyek keletkezési éve 1939, 1951, 1966 és 1976. A felsorolt években az önéletrajz egyben önvallomás is volt az éppen illetékes hatalmasok előtt, s a szigorúan tényeket rögzítő legutolsót leszámítva ezek sem kivételek. Az első kettőt egy rendszerváltás választja el, mégsem mondanak ellent egymásnak, csak éppen másról hallgatnak és másról beszélnek. Nincs kétségem, hogy amit Kalmár leír, azt mind komolyan gondolja. Szinte naiv hit sugárzik soraiból: a világ alapjában véve jó, de mindenesetre javítható, s javításának én is részese vagyok. Mi tagadás, Kalmár nemcsak szédületes gyorsasággal gondolkozó matematikus és az első magyar számítástudós-nemzedék nevelője volt, hanem református marxista is, s ez alkalmanként a levelekből is kitűnik. Különleges vegyület, de talán könnyebb elfogadni, ha arra gondolunk, hogy a világ mely nagy gondolkodóinak nevét szoktuk magyaros alakban emlegetni. Nekem először Kálvin János és Marx Károly jut eszembe.
A tizenkét levelezőtársat Szabó Péter Gábor fényképes esszékben mutatja be (a Kalmár-képek sem hiányoznak, s ki kell emelnem a gazdag magyarázó lábjegyzetanyagot is). Idő- és betűrendben első Dávid Lajos, Kalmár gimnáziumi tanára és keresztapja, később debreceni professzor és jeles Bolyai-kutató. Kapcsolatuk évtizedeken át felszínes, de aztán történik valami, ami Dávid életének utolsó hat évére összehozza őket. A Magyar Tudományos Akadémia emlékülést tervez Bolyai Farkas halálának centenáriumán. Meg is lenne az ünnepi szónok - kiváló matematikus, nem önjelölt -, csak éppen kellene valaki, aki tudja és megírja számára, hogy melyek és a híres Tentamen mely oldalain találhatók Bolyai Farkas azon gondolatai, amelyek a mai matematikus számára is érdekesek. Ilyen ember azonban csak egy van, a tudomány fórumaitól távol nyugdíjasan és kegyvesztetten éldegélő Dávid Lajos. Keresztfiát bízza meg az Akadémia, kérje fel őt a "néger" szerepére. Harminc oldalt tesz ki ez irányú levelezésük, amely egyaránt drámai, humoros és korfestő. Az 1956 novemberére tervezett emlékünnep nagyobb horderejű események miatt ugyan elmarad, de nem úgy a szerencsés befejezés: három évvel később Dávid az Akadémia folyóiratában saját neve alatt teheti közzé nagy dolgozatát Bolyai Farkasról.
Nincs hely arra, hogy az olvasó figyelmét sok más érdekes vagy éppen megrázó levélre felhívjam. Mégis megemlítem, hogy elolvasván Riesz Frigyes és Kalmár levélváltását, utóbbinak a professzori kinevezése után, kevésbé tűnik meglepőnek, hogy Szeged az utolsó fél évszázadban a nyugalom szigete lehetett a magyar matematikai élet időnként széljárta tengerén. Végül, sok-sok levél mutatja be Kalmárt, a tanárt, aki érezhető élvezettel teszi érthetővé a matematika akkoriban felfedezett szépségeit kollégái számára.
| Természet Világa, | 137. évfolyam,
3. szám, 2006. március https://termvil.hu/archiv/ https://chemonet.hu/TermVil/ |
Vissza a tartalomjegyzékhez