Vulkánkitörés Ambae szigetén, Vanuatun
Ambae szigete a Dél-Csendes-óceán nyugati felén, a Vanuatu vulkáni szigetív közepén, 2005 novemberében látványos kitöréssel hívta fel magára a figyelmet. A működés a szigetlakók körében félelmet keltett, mert az utolsó jelentős kitörés csak 1870-ben történt, így csak szóbeszédként élt az emberek tudatában, hogy egy hatalmas vulkánon élnek. E rövid írásban helyszíni tapasztalaton alapuló beszámolót adunk a kitörésről, annak vulkanológiai jelentőségéről, s mindarról, amit a vulkáni katasztrófa elhárítása érdekében vanuatui, új-zélandi és francia kutatók tettek, számos segélyszervezet segítségével az Egyesült Államokból, Ausztráliából, a Salamon-szigetekről.
Ambae vulkáni szigete
Ambae a Vanuatu vulkáni szigetív közepén található. A sziget ÉK-DNy irányban elnyújtott. Közel 60 km hosszú, 20 km széles, vulkáni eredetű. A sziget tengelyében közel 300 vulkáni kúp, többnyire bazalt salakkúp és bazaltláva szökőkút eredményeként született lávafröccskúp jellegzetes vulkáni sort alkot.
Ezek a kúpok viszonylag vékony lávarétegekből álló alapzatra települnek. A környező óceáni talapzat mélységi adatai szerint a sziget majdnem 4000 méterrel emelkedik az óceánfenék fölé. A földrengésadatok elemzése alapján úgy tűnik, hogy a sziget talapzata tipikus pajzsvulkán, hasonló a Hawaii-szigetek szerkezetéhez. E pajzsvulkáni szerkezet igen fiatal. A ritka és sokszor elég bizonytalan koradatok ellenére biztos, hogy a sziget tengerszint fölé emelkedő része nem lehet idősebb néhány százezer évnél, s a legfiatalabb kúpok az elmúlt néhány száz év kitöréseinek eredményei. A sziget központjában egy enyhén emelkedő, jellegzetes vulkáni felépítmény található, mely egy közel 10 km átmérőjű lencseszerű szerkezetet alkot. E felépítmény tetején található egy 8 km átmérőjű kaldera, mely 100-150 m mély lezökkenéssel jellegzetes morfológiát alkot. A kaldera keletkezésének ideje ismeretlen. A szigeten szinte kizárólag bazalt, vagy bazaltos andezit összetételű kőzetek ismertek, mely arra utal, hogy a kaldera keletkezése nem kapcsolható látványos savanyú kitörési termékeket produkáló (pl. dácit vagy riolit), jelentős robbanásos kitörések során keletkező kalderaképződéshez. Igen valószínű, hogy az Ambae központi kaldera szerkezete lassú és folyamatos lezökkenés eredménye. A sziget tengelyében, a tengerszinthez közeli területeken keletkező lávafolyások és salakkúpok egyszerűen anyaghiányt keltenek a sziget központi részén, így folyamatos kalderabeszakadás eredményeként néhány ezer év alatt létrejöhetett az Ambae szigeten található kalderaszerkezet. A kaldera belsejében laza vulkáni törmelékes üledékekből álló tefragyűrű alkot egy közel 4 km átmérőjű, lankásan lejtő szerkezetet. E gyűrű közepén egy 2,3 km átmérőjű meredek falú, 50-100 méteres fallal körülvett mélyedés található, melyet a Vui-tó tölt ki. A tó francia kutatók által végzett vizsgálatok szerint átlagosan 50 m mély. Nyugati részén két kisebb sziget emelkedik, melyek teljes egészében vulkáni hamuból állnak. A szigeteken néhány, 50 évesre becsült fa állja a savas esők keltette megpróbáltatásokat. A két szigetet több kutató szerint az 1870-es, egyetlen jelentős és dokumentált kitörés hozta létre. A szigetek között a tó közel 150 m mély, jelezvén, hogy az 1870-es kitörés kráterzónája lehetett ezen a helyen. A kaldera belsejében levő tefragyűrű és a kalderafal között sötétkék színű, tisztán esővíz táplálta tó található, mely valószínűleg nem vulkáni eredetű mélyedést tölt ki. A kaldera nyugati oldalán egy alig néhány száz méter átmérőjű mélyedésben mocsár, erősen esős időszakokban sekély tó található. A felszínformák elemzése alapján elmondható, hogy a tó valószínűleg robbanásos kitörés eredménye, bár annak kora ismeretlen. A kaldera belsejében levő tefragyűrűt kitöltő Vui-tó vize általában 30 fok körüli, bár nem ritka az 50 fok fölötti hőmérséklet sem. Vize erősen savas, felszíne fölött kénsavas gázok gomolyognak. 1966-ban és 1994-ben erős kigázosodás eredményeként a tó körül a növényzet kiégett, még misztikusabb képet adva e különleges világnak. Ambae szigetének két végén említést érdemel néhány igen fiatal vulkáni kráter, maar. Keletkezésük kora ismeretlen, de valószínűleg a néhány száz éves tartományba tehető. E vulkánok egyértelműen magma és víz robbanásos kölcsönhatása során keletkeztek, és szerkezetüket tekintve igen hasonlóak a Kisalföld vagy a Balaton-felvidék magma-víz kölcsönhatása során keletkezett robbanásos kitörések során létrejött tufagyűrűihez, maarjaihoz.
Ambae újraéled
2005 júliusában az Ambae szigetétől délre eső Ambrym-vulkán ijesztett a környező szigetvilágra. Az új-zélandi Massey Egyetem és a Vanuatu Geológiai Szolgálat munkatársai az Ambrym júliusi kitörésének vizsgálata melléktermékeként néhányszor körberepülték Ambae szigetet is, bárminemű jel után kutatva, mely a sziget vulkánjának újraéledésére utalhat. Akkor a szigeten nyugalom és béke honolt. Az esőerdővel borított Ambae csúcsán a Vui-tó a szokásos türkiz-szürke képével, kénsavfelhőkbe borított felszínével megszokott képet mutatott. Nem sokkal később, augusztusban és szeptemberben több helyi lakos is arról számolt be, hogy a tó vize a szokásosnál melegebb, és a tó fölötti gázok is erősebb szagúak. 2005 októberében több apró helyi földrengés adott hírt arról, hogy esetleg valami történik a sziget alatt. Bár e jelek fontosak, Vanuatun nem tűnnek újdonságnak. Azonban 2005 novemberének elején több jelentősebb földrengés is történt, amit már a helyi lakosok is éreztek. 2005 novemberének végén néhány űrfelvétel arról adott hírt, hogy a Vui-tótól nyugatra található mocsaras mélyedés alatt magasabb hőmérsékletű zóna alakult ki. Néhány nap magasabb hőmérséklete után e mélyedés ismét normális hőmérsékletet mutatott. 2005. november 28-án viszont drámai események következtek be, ugyanis több erős földrengés is megrázta a szigetet, és ezzel egy időben finom vulkáni hamueső hullott a sziget északi részére. A vulkán újraéledése félelmet keltett, hiszen a szigeten legalább három nemzedék óta nem volt vulkáni hamueső. A szigetlakók nagy része nem is igen gondolt arra, hogy a sziget vulkáni eredetű. A legtöbb lakó az érintetlen és szinte átjárhatatlan trópusi esőerdővel fedett sziget belsejében soha nem is járt. A hamueső ugyan jelentéktelen volt, ám a riadalmat fokozta, hogy a szomszédos szigetekről több telefon is jelezte, hogy a sziget fölött közel 4 km magas fehér felhő alakult ki. E hír hallatán a Vanuatui Nemzeti Katasztrófavédelem azonnal reagált, és a Massey Egyetem vulkanológusai segítségével kidolgozott katasztrófaterv szerint megkezdte a szigetlakók kitelepítését a leginkább veszélyeztetett területekről. A katasztrófának leginkább kitett területek a völgyek, melyek a vulkáni iszapárak (laharok) természetes útvonalai. A kitelepítés megkezdésével egy időben a vanuatui kormány kérelmet nyújtott be az új-zélandi és a francia kormánynak, hogy a kialakult helyzetben vulkanológusokra van szükségük. November 30-án az Új-zélandi Geológiai Társaság éves közgyűlésén éppen a Massey Egyetem által Vanuatun végzett kutatásokról tartottam előadást délután 2-től, és az előadás végezte után alig 20 perccel a mobiltelefonomon az új-zélandi külügyminisztérium jelentkezett, hogy a Massey Egyetemről azonnal vulkanológust kérnek a Vanuatun kialakult helyzet tudományos vizsgálatára. Rögtön indulnom kellett, hogy a másnap reggeli Vanuatura tartó repülővel a helyszínre érkezhessem. Az aucklandi reptéren találkoztam két vulkanoszeizmológus kollégával, Brad Scott-tal és dr. Steven Sherburnnel, akik a vulkánkitörést kísérő földrengések vizsgálatára műszereket hoztak Vanuatura. Vanuatu fővárosából, Port Vilából december 3-án Ambae szigetére érkeztünk, ahol a francia kollégákkal, dr. Michel Lardyval és Philipson Banival találkozva egyeztettük a sokszor ellentmondó jelentéseket. Vanuatui vulkanológus kollégák, Douglas Charley és Morris Harrison vezettek be bennünket a várható feladatokra. A katasztrófaelhárítás ez időre a közel 7000 szigetlakóból 4000-et áttelepített a kevéssé veszélyes területeken kialakított átmeneti szállásokra, illetve a közeli szigetekre. A kialakult helyzetet több segélyszervezet munkatársai követték nyomon, figyelve, hogy minden átmeneti telepen legyen elég ivóvíz és élelem.
Jellegzetes Surtsey-típusú kitörés a Vui-tóban
Érkezésünkkor az új-zélandi nagykövetség által biztosított kisrepülővel többször is körberepültük az aktív vulkánt. Magas gőzfelhőbe burkolt központi részén minden fél percben vulkáni robbanás hasított a Vui-tó felszínébe, melyből iszappal telített, kakastaréj alakú, néhány száz méter magas kitörési felhő emelkedett fel. A tó felszíne alatt jellegzetes koncentrikus anyagárak látszottak. A kitörési központ körül, a vízfelszín fölé alig néhány méterre emelkedő új vulkáni hamuból álló szigetecske látszott felépülni. A francia kollégák dzsungelexpedíciót szerveztek, és az aktív kürtőtől alig néhány száz méterre látták, hogy egy jellegzetes tefragyűrű épül a Vui-tóban. E megfigyelést követően két napra újabb expedíció indult az aktív kürtőhöz a vezetésemmel, mely során megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a tefragyűrű igen gyorsan épül, és helyenként már majdnem 50 méteres magasságot ér el. Ettől függetlenül a Vui-tó vize ekkor még szabad utat talált az aktív kráterhez. Azonban egyértelműnek tűnt, ha a vulkán hasonló ütemben épül, egy szép hamukúp alakulhat ki a tóban. A jellegzetes kitörési felhőalak és a kitörések periodicitása megerősítette, hogy viszonylag kis mennyiségű forró magma és a Vui-tó vize, valamint a tófenék vízzel átitatott üledékének kölcsönhatása során kialakuló ún. freatomagmás robbanásos kitörések építik a tó belsejében az új vulkáni szigetet. Mivel ebben az állapotban a víz és a vízzel átjárt üledék aránya a kis térfogatú magmához képest igen jelentős, a keletkező robbanások viszonylag kis energiájúak voltak, és nem jelentettek közvetlen veszélyt, mint pl. egyszerre jelentős mennyiségű víz- vagy iszapkidobást, mely a sziget tetején lahart indíthatna el. Azonban egy héttel a kitörés kezdete után a vulkáni sziget közel teljes ívet alkotott, s csak kis részén volt nyitott a tóhoz. Mindez annyit jelent, hogy viszonylag kevesebb víz léphet kölcsönhatásba a feltörő magmával, s így jelentősebb energiaátvitel jöhet létre, azaz jelentősebb robbanások alakulhatnak ki. Egyelőre nem tudni, milyen irányba fejlődik a vulkán. Ha a kráter gyorsan elzáródik a külső víztől és a magma-utánpótlás viszonylag állandó marad, valószínűsíthető, hogy a kráter belsejében lávaszökőkút, esetleg kis méretű vulkáni salakkúp épül fel, mely stabilizálhatja a szigetet, így csökkentheti a lehetséges katasztrófát. A szigeten dolgozó kutatók szerint a veszélyeztettségi szint a továbbra is jelentős, így a kitelepítések és az annak során kialakul helyzet kezelése a következő hetek munkája.
***
Első beszámolónk óta a következők történtek. December 12-ére a Vui-tóban felépült új vulkán kráterét teljesen elzárta a tó vize. A kitörések 20-50 percenként ismétlődtek és a nap végére fokozatosan megszűntek. December 20-ára az új vulkán egyik oldalán repedések nyíltak és a kréterbe valószínűleg beszakadt egy 20-50 méter átmérőjű blokk. December 25-e óta gyakorlatilag nincs robbanásos kitörés. December 28-tól megindult a kitelepített lakosság fokozatos visszaköltöztetése, bár továbbra is első fokú veszélyeztetettségi szint van érvényben.
A vulkán gyakorlatilag ugyanott
épült fel, ahol két korábbi hamu- és salaksziget volt látható a tóban. A vulkán
mérete és kapcsolata a két régebbi szigettel arra utal, hogy az 1870-es kitörés
hasonló méretű, típusú és energiájú lehetett, mint a mostani.
| Természet Világa, | 137. évfolyam, 3. szám, 2006.
március https://termvil.hu/archiv/ https://chemonet.hu/TermVil/ |
Vissza a tartalomjegyzékhez