Orvosprofesszor az Európai Szabadalmi Hivatal élén
Alain Pompidou professzor két meghívásnak is eleget tett, mikor az Európai Szabadalmi Hivatal elnökeként a Patinnova ’05 nemzetközi konferencia és a Tudomány Világfóruma alkalmából 2005 novemberében Budapestre érkezett. Korábban kutatóorvosként és kórházi laborvezetőként dolgozott Párizsban, miniszteri tanácsadóként is hasznosította tudását Franciaországban és az Európai Parlament tagja volt.
- Professzor úr az Európai Szabadalmi Hivatal első olyan elnöke, aki a kutatói társadalomból és nem a szabadalmi szakmából került ki. Milyen változást hozott ez az intézmény életében?
-
Harminc évig biológusprofesszor voltam az Université Paris 7 orvosi karán,
ahol molekuláris biológiával és citogenetikával foglalkoztam. Eközben 10 évig
voltam az Európai Parlament képviselője és több éven keresztül dolgoztam kutatáspolitikai
tanácsadóként francia minisztériumokban. Nemcsak kutató vagyok tehát, hanem
15 éve foglalkozom tudománypolitikával is. Mikor felkértek, hogy szálljak
ringbe az Európai Szabadalmi Hivatal elnöki tisztjéért, kiváló lehetőségnek,
de egyben kihívásnak éreztem, hiszen egy 40 fős laboratórium vezetése más,
mint egy több ezer tagot számláló szervezet irányítása.
Egyébként magam is bejelentő vagyok: kutatóként a találmányomra szabadalmi oltalmat kaptam - persze, még az elnökké választásom előtt! Ezért pontosan tudom, mit jelent a tudományos kutatás, milyen az, amikor egy új ötletből találmány, majd szabadalom születik. Szoktam is mondani a kutatókollégáknak és a doktori értekezést író diákoknak, hogy ne csak a tudományos irodalmat kövessék, hanem a kapcsolódó szabadalmakat is: ezek az Espacenet portálon keresztül egyszerűen, bárki számára hozzáférhetők.
Az Európai Szabadalmi Hivatal Adminisztratív Tanácsa választott meg, ami a hivatalban valóban kisebb váltást jelent. Ugyanakkor a 6000 fős szervezetben 4500 mérnök és kutató dolgozik, akik a szabadalmi beadványok tudományos hátterét, a technika állását, a találmány újszerűségét és a várható ipari hasznosíthatóságot vizsgálják. Úgyhogy azt hiszem, ez egy rám szabott feladat, és a hivatal is nyer azzal, ha az elnök részben a tudomány, részben a politika világából érkezett.
- Nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy csak magas színvonalú szabadalmakat engedélyezzenek. Hogyan érik el ezt a célt?
- A minőség az egyik legfontosabb szempont. Kerülni szeretnénk az olyan szabadalmakat, amelyek nem tartalmaznak igazi újítást és ipari hasznosíthatóságot.
Létrehoztam egy külön osztályt, amelynek feladata a minőségirányítás. A vezetője napi kapcsolatban van az elővizsgálatokat végző kollégákkal. Ezenfelül van egy belső ellenőrzési csoportunk, ahol a belső ellenőr az osztályoktól független és csak az elnök felé tartozik jelentési kötelezettséggel. Végezetül ott a fellebbezési osztály, ahova a szabadalom tulajdonosai utólagos felszólalás esetén peres ügyekben fordulhatnak. Az európai szabadalmak szigorú ellenőrzésen mennek keresztül, csak egy töredékük kerül a fellebbezési osztályhoz, és ez azt mutatja, hogy gondos munka áll a háttérben.
Sokat segít, hogy az előkészítő kutatásokhoz, egyben a technika állásának felderítéséhez hatalmas számítógépes adatbázis áll rendelkezésünkre. 55 millió szabadalomhoz férünk hozzá, de az amerikai, japán, kínai és koreai szabadalmi hivatallal is tárgyalásokat folytatunk, mert szeretnénk megkapni az adatbázisaikat a kutatómunkához. Egy hatalmas raktárhoz hasonlítunk majd, ahol a világ összes szabadalma hozzáférhető.
- Mi történik, ha egy találmány etikai kérdéseket vet fel?
- Az európai szabadalmi egyezményt tartjuk irányadónak, a részletes szabályozást pedig az Európai Unió biotechnológiai irányelvei biztosítják. Természetesen nem szabadalmaztatható az, ami a közrendbe ütközik, vagy erkölcsileg kifogásolható.
Az emberek különbözőképpen vélekednek az erkölcsről, s felfogásuk kultúrafüggő is: más Európában és Ázsiában, vagy akár Európán belül a vallásos és a kevésbé vallásos országokban.
Ma is vita tárgya például az őssejtek és a belőlük indítható sejtvonalak, illetve felhasználásuk szabadalmaztatása. Az őssejtek felhasználása nagyszerű távlatokat nyit ahhoz, hogy sejt- vagy szövetátültetéssel a komoly betegségeket - például a Parkinson-kórt - kezelhessék. A legígéretesebb őssejtek viszont jelenleg is humán embrióból nyerhetők, például azokból, amelyeket a mesterséges megtermékenyítés során nem ültettek be. Természetesen ez a téma mindenhol heves vitákat vált ki.
A közfelfogás az idővel is változik. Tíz évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy bizonyos beavatkozásokat a társadalom sosem fogad el - például éppen a mesterséges megtermékenyítés terén. Az évek során az emberek vélekedése is változott; ami akkor elképzelhetetlennek tűnt, ma már elfogadott. Így lesz várhatóan az őssejtekkel is, hiszen gyógyászati célú alkalmazásuk nagy lehetőségeket rejt magában, és a cél, a betegek gyógyítása humánus elgondolás.
- Az emberi élet vége kapcsán szintén komoly etikai probléma merül fel. Hogyan vélekedik az eutanáziáról?
- Tudja, vallásos katolikus ember vagyok. Orvosként azt tartom fontosnak, hogy a beteg ne szenvedjen, és ezt a gondolatot vallásos felfogásommal is össze tudom egyeztetni. Az aktív eutanáziát semmi esetre sem tartom megengedhetőnek, mint ahogy a halálbüntetésnek is ellenzője vagyok. A passzív eutanáziát - a fájdalom csillapítását - el tudom fogadni, ha a szenvedés enyhítése érdekében történik. Természetesen csak akkor, ha a beteg akaratába, hitébe nem ütközik. Véleményem szerint a betegnek meg kell adni, hogy élhessen azokkal a terápiás lehetőségekkel, amelyek rendelkezésre állnak. A szenvedés enyhítése fontos, annak érdekében is, hogy a beteg méltósággal, szenvedés nélkül távozhasson el.
- Néhány évvel ezelőtt jelent meg könyve "Emlékezz az emberre - etika, élet és halál" címmel. Melyik gondolatát emelné ki?
- Azt a meglátásomat, hogy mennyire egyedi az emberi lény. Együtt dolgozhatunk, harcolhatunk, de minden egyes ember külön személyiség. Arról írok, hogyan alakítja viselkedésünket saját magunk kritikus ismerete, hogyan befolyásolják cselekedeteinket azok az elképzelések, amelyeket arról alkotunk, hogy merre tartunk, mit szeretnénk elérni a jövőben.
- Georges Pompidou elnök közvetlen közelében nőtt fel. Hogyan telt a gyermekkora?
- Mindig közel álltam a családomhoz; két dolgot említenék velük kapcsolatban. Hároméves voltam, mikor először múzeumba vittek, és attól fogva folyton múzeumokba jártunk: kortárs művészeti gyűjteményektől kezdve klasszikus témájú kiállításokig mindent megnéztünk. Ezeket a programokat akkoriban nagyon unalmasnak találtam - szinte gyárban éreztem magam -, de ebben a közegben nőttem fel és a képek mindenképp nagy hatást tettek rám. Végül a művészet fontos lett az életemben: most az Európai Szabadalmi Hivatal keretein belül művészeti bizottságot is létrehoztam, hogy a kulturális értékeket bemutathassuk.
Apám nagy politikus volt, Franciaország miniszterelnöke, majd elnöke. Ennek megfelelően már nagyon korán elhatároztam, hogy semmiképpen sem szeretnék ugyanazzal foglalkozni, mint ő. Még az Európai Parlament tagjaként sem voltam országos vagy helyi szinten választott vezető, amit nagyon fontosnak tartok. Orvosprofesszorként kívül kerülhettem azon a politikai körön, ami családom révén számomra adott volt.
- Később tisztséget vállalt a Georges Pompidou elnökről elnevezett kulturális központ irányításában.
- Egyrészt fontosnak tartottam, hogy a kultúrát és a művészetet közel hozzuk az emberekhez, másrészt mindig szerettem volna hozzájárulni egy nagy könyvtár létrehozásához. A Pompidou Központban egy hatalmas, 4000 fő befogadására képes könyvtárat hoztak létre, ahol minden tudományterületről bőséges gyűjtemény áll rendelkezésre. Rengeteg hallgató jár oda, éves bérlet is váltható, és úgy látom, hogy a könyvtár mindig tele van. A központ amúgy is a tudományterületek közti átjárást hivatott szolgálni, ezt reprezentálják a szobrok, a képek és a könyvek, az emberi kreativitás különféle megjelenési formái.
- Mit szólt a nagy vitákat kiváltó épülethez?
- Erős és nyílt verseny volt a pályázók között, apám pedig nem akart beleszólni, hogy ki legyen az építész. A pályázaton Renzo Piano és Richard Rogers nyert, az ő terveik szerint épült fel a központ, ma pedig az ilyen típusú épületek már nagyon népszerűek szerte a világon.
A Pompidou Központ
Nem mondom, kezdetben engem is ért meglepetés. Többször megfordultam a központ mögött található gyógyszertárban. Egyszer, a megnyitás után nem sokkal, egy patikus a nevemre lett figyelmes a recepten: Nahát! Önt Pompidou-nak hívják? - kérdezte. - Nagyon szép az új épület… Mondja, kérem, mikor bontják le azt a nagy állványzatot, ami körülötte van?!
SIMON ÁGNES interjúja
Köszönet illeti Rainer Osterwaldert az interjú létrehozásához nyújtott segítségéért.
| Természet Világa, | 137. évfolyam, 3. szám, 2006.
március https://termvil.hu/archiv/ https://chemonet.hu/TermVil/ |
Vissza a tartalomjegyzékhez