Örvendetes módon megújulóban van a Fővárosi Állat- és Növénykert. Vele együtt  csipkerózsika álmából látszik ébredni a Rovarház. És valóban: egyre népszerűbb az Állatkert, amiről a hallatlanul népes látogatósereg árulkodik. Újraalakulnak a támogató csoportok; a hajdani rovartani szakkör hagyományait próbálja feleleveníteni a Sza

lkay József Lepkészeti Egyesület. A megújított Pálmaház mellett pedig már évek óta, kezdetben szerényen meghúzódva, de sokak által egyre inkább megszeretve, ott működik a Lepkeház. Hogyan jöttek létre a lepkeházak?  Mi is a lepkeház és hogyan működik? És milyen szerepe van vagy lehet a közoktatásban, népművelésben?
 

Amíg a budapesti állatkertben a Lepkeház nem nyitotta meg kapuit, addig legközelebb csak a Bécs melletti schönbrunni kastély melegházaiban gyönyörködhettünk a csodaszép kéken ragyogó morfók, vagy a zebracsíkos és narancsfoltos helikóniuszok¹ kecses röptében. Meglehetős irigységgel vettük tudomásul, hogy bár a budapesti állatkertnek több évtizedes hagyománya van az ízeltlábúak bemutatása terén, az évek során a megnyitásakor Európában egyedülálló Inszektárium (magyarul talán Rovarház) kiállításai elszegényedtek és nemcsak, hogy lepkéket nem látni benne, hanem még a viviáriumok nagy része is üresen áll. A megnyitás idejében  még szép ismeretterjesztő táblák megkoptak, mondanivalójuk avittá vált, és a kiállított gyűjteményes anyagot is jócskán megrágta a múzeumbogár. Pedig a Rovarház nemcsak megtervezésében, megvalósításában volt világszínvonalú megnyitásakor, hanem abban is, hogy ide kapcsolódtak az "állatkerti vetélkedők" országos biológia versenyei. A lelkes amatőrből hivatásos tanár-entomológussá lett Szalkay József által vezetett rovartani szakkörbe toborozták össze azokat a fiatalokat, akik értették és értékelték is a bogarak, a lepkék, sőt bizony a pókok titokzatos világának csodáit. Rajtuk keresztül ezer szállal kapcsolódott a Rovarház a magyar oktatásügybe és népművelésbe.

A budapesti állatkert Rovarházának megnyitásával nagyjából egy időben jött létre az első lepkeház, ami kicsiny, szerény vállalkozásként az angliai Dorsetben nyílt meg "Worldwide Butterflies" néven 1978-ban. Az üvegházakban szabadon repkedő lepkék rövid időn belül ezreket vonzottak, hétvégenként szabályos zarándoklatok indultak a pillangóházakba. Az első lepkeházat hamarosan több tucat is követte, az ezredfordulóra több mint félszáz hasonló kezdeményezést tartottak nyilván a szigetországban. De nemcsak a hagyományosan természetkedvelő Angliában váltak népszerűvé a lepkeházak, hanem az Egyesült Államokban és Európában is, ahol szintén egyre több lepkeház nyitotta meg kapuit. Ezek egy része a dorsetihez hasonló magánkezdeményezés, de egyre több közöttük az olyan, amelyik egyetemhez, múzeumhoz, botanikus kerthez, vagy akár állatkerthez kapcsolódik, fontos szerepet vállalva ezzel nemcsak a közoktatásban, hanem a természetvédelemben, az alap- és az alkalmazott kutatásokban is. Ez a jelenség azt mutatja: a lepkeház ideája jócskán kinőtt a kedves kis családi vállalkozások és a hétvégi szabadidőközpontok kínálta szűk keretekből, és fejlődése valami egészen más irányt vett.

A lepkeházak legújabb fejezetének bemutatásához át kell "utazzunk" az Atlanti-óceánon. Az Újvilágban a lepkeházak fontos szerepet vállalnak a természeti értékek megőrzésében. Hogyan? A lepkeházak leglátványosabb lakói a trópusi lepkék. Ezek legtöbbjének folyamatos tenyésztése a mérsékelt éghajlaton igen körülményes és költséges. Ezért egypár szemfüles vállalkozó Afrikában, Közép-Amerikában és az indonéz szigetvilágon alapított lepkefarmokat. A helyi lakosságot bevonva tenyésztik a látványos fajokat, köztük a legszigorúbb Washingtoni Egyezmény által felsorolt madár nagyságú troideszeket vagy színpompás pillangókat, melyeket a fejlett világ szinte minden részében működő lepkeházaknak vagy olyan kereskedőknek exportálnak, akik ajándékként értékesítik a lepkéket. Így a helybeliek nem a trópusi erdők kifosztásában, hanem annak fenntartásában válnak érdekeltté. Ezért természetes, hogy a kereskedelmi tevékenység mellett a másik hangsúly a tenyésztett lepkék állományának és élőhelyének fenntartásán van. A "legmenőbb lepkeházak" így lehetnek állandó megrendelői a harmadik világ különböző helyein levő lepkefarmoknak, amelyek folyamatosan tenyésztik a szebbnél szebb trópusi lepkéket azok örömére, akik veszik a fáradtságot és ellátogatnak egy-egy ilyen intézménybe.

Lepkeházi tumultus

A lepkeházak tulajdonképpen kibővített funkciójú üvegházak. Az "orangerieket" vagy "pálmaházakat" Európában trópusi vagy szubtrópusi növények bemutatására és nevelésére építették. Az egyik legnagyobb ilyen épület a londoni Kew Garden területén található, de a mi Pálmaházunk se tartozik a törpék közé. Nagyon sok helyen ezeket a régi pálmaházakat építették át úgy, hogy a sétautakat vízfolyásokkal, kis vízesésekkel teszik változatosabbá és  jól látható helyeken olyan növényeket helyeznek el, amelyek folyamatosan virágoznak és vonzzák a lepkéket. Egy-egy nagyobb pálmaház területe akár a 10 ezer négyzetmétert is elérheti, így nagyságánál fogva valóban trópusi környezet hatását kelti páratelt levegőjével, szüntelen vízcsobogásával, szabadon repkedő lepkéivel, rikácsoló papagájaival vagy füttyentgető pintyeivel, a kis patakokban tenyésző színpompás halaival. Ehhez  pedig állandó hőmérséklet biztosítására és folyamatos vízellátásra van szükség. Bár ez pusztán technikai feladatnak tűnik, megoldásához komoly mérnöki tudás szükséges, aminek párosulnia kell alapvető ökológiai ismeretekkel.

A pálmaház lepkeházzá való átformálása nemcsak tetemes anyagi áldozatot követel, hanem további alapos tervezést és hosszú távon való gondolkodást is. A modern lepkeházak elsöprő többsége a nagyközönségnek épül. Így a működés csak akkor érheti el a célját, ha a lepkeházban mindig van látnivaló. Ezért nem lényegtelen, hogy milyen fajok bemutatását tervezzük. Az még nem elég, hogy biztosítjuk a sok lepkét, tudnunk kell azt is, hogyan mutassuk be őket a pálmaházba érkező látogatóknak.  Alaposan át kell hát gondolni, hogy az épület adottságainak megfelelően hol vannak olyan helyek, ahol a lepkéket a látogatók gond nélkül megfigyelhetik. A talajszinten nedves foltokat kell kialakítanunk, ahol a lepkék csapatosan szívogatva a földön tápanyagokat vehetnek fel. Virágokban gazdag részeket kell fenntartanunk, ahol a szabadon csapongó lepkék az év minden időszakában nektárt szívogathatnak. A lepkebábokat általában a mindenki által jól látható helyeken tartják, így a szerencsés, de figyelmes látogató tanúja lehet a természet egyik leglátványosabb és legtitokzatosabb eseményének: a bábból imágóvá való alakulásnak. Szinte minden ember számára életre szóló élmény, ha végignézheti, hogyan változik át a csapzott, szinte még bogárszerű teremtmény kecses és színpompás boglárkává, félénk, de elegáns színjátszóvá vagy éppen nagy testű lomha éjjeli pávaszemmé.

Szerencsések azok a lepkeházak, ahol egy-egy trópusi faj folyamatos tenyésztését meg tudják oldani. Vagy talán az ott dolgozók szakértelmét bizonyítandó a siker? Mindenesetre tény, hogy a lepkeházak importra szorulnak, különösen akkor, ha olyan kényes és látványos lepkéket akarnak bemutatni, mint a tenyér nagyságú morfók vagy troideszek. Emellett a  lepkeházakban dolgozó kertészeknek és entomológusoknak szüntelenül figyelni kell a betegségekre és a kártevőkre. A kártevő azonosítása után mérlegelni kell a védekezés módját, mivel az esetek zömében több hagyományos eljárás nem alkalmazható.  Gondoljuk csak meg, hogy a pálmaházban egy rovarkártevő ellen könnyen védekezhetünk permetezéssel, de a lepkeházban a bemutatott állatokat, közöttük elsősorban a lepkéket, ez az eljárás veszélyeztetheti. A hagyományos pálmaházi kártevők - a sokféle ászka és egyéb ízeltlábú - is gondot okoznak. Ezek ellen sok helyütt fácánok és fürjek betelepítésével védekeznek. De természetesen ezekre a "segéderőkre" is külön figyelni kell, nyomon kell követni az állományok egészségi állapotát, akárcsak a többi állatfajt, amelyeket azért tartanak a lepkeházban, hogy a látogatók számára változatosabb legyen a környezet. Mert ki felejti el a pálmaházi sétája során a hirtelen feltűnő és furcsán kiabáló tukánt vagy a repülő drágakőként tovahúzó hangoskodó papagájok kis csapatát?

A lepkeházak működésének fontos bázzisai a harmadik világban már sokhelyütt megtalálható lepkefarmok. Az utóbbi két évtized alatt számos családi vállalkozás alakult, amelyek megszületéséhez jelentős támogatást nyújtott az UNESCO és a WWF. Hogy konkrét példát is említsek: az évszázadok óta kereskedelmi forgalomban levő troideszeket Indonéziában például több kisvállalkozás is sikeresen tenyészti. Képesek ellátni élő bábokkal nemcsak a lepkeházakat, hanem a kiskereskedelmet is, ami előszeretettel hozza forgalomba e látványos lepkéket. Mivel mindegyik troidesz tenyésztését szigorú nemzetközi természetvédelmi előírások szabályozzák, a tenyésztőknek és kereskedőknek magától értetődően egyaránt rendelkezniük kell a megfelelő jogosítványokkal. Ha valami hiányzik, a lepkéket elkobozzák, és büntetőjogi eljárást indítanak. Reméljük, hogy a magyarországi kiskereskedelemben kapható lepkék mindegyike legális módon került az országba².

Jurta az erdő közepén.
Itt a lepketenyésztés természetes körülmények között történik

Jogosan tehető fel a kérdés: ez a "lepkeházasdi" nem a természeti környezet kifosztásának legújabb változata-e? A válasz egyértelmű nem. A lepkefarmon a tenyésztés természet közeli körülmények között történik. Tehát a helybelieknek nem a környezet elpusztítása (fakitermelés) vagy átalakítása (intenzív mezőgazdaság) az érdeke, hanem az eredeti vagy ahhoz igen közeli állapot megőrzése. A lepketenyésztő az erdőben jurtát épít, aminek falai finom hálóból készülnek. Ez alatt nő a tenyésztendő lepkefaj tápnövénye. A néhány szabadban befogott vagy általa nevelt egyedet ebben a jurtában engedi ki. A jurta hálója alatt a lepkék ugyanúgy viselkednek, mint a szabadban: tovább élnek, párosodnak, majd a nőstények petét raknak azokra a növényekre, amelyek jurta hálója alatt vannak. Mindehhez tudni kell, hogy mesterséges körülmények között a legtöbb lepke nem párosodik, a nőstények  peterakásához pedig alapvetően fontos az egészséges gazdanövény, amelyek tetemes részét nem lehet termeszteni. Ezért egy adott faj számára a legoptimálisabb körülményeket még egy igen nagy lepkeházban se lehet állandóan biztosítani.

A jurtában levő növényekről a petéket összegyűjtik és a kikelő hernyókat az erre készült kisebb ketrecekben, vagy műanyag dobozkákban nevelik, ahol bebábozódnak. A farmer a bábokat exportálja, vagy saját farmján tartja addig, amíg a lepkék kikelnek. A kikelő lepkék egy részét kereskedelmi célra elrakja, másik részét szabadon engedi, hogy az élőhelyen levő populáció továbbra is életképes maradjon. Egy ügyes és lelkiismeretes lepkefarmer a hernyók legnagyobb részét fel tudja nevelni, míg természetes körülmények között a peték, a hernyók és a bábok 70-90 százaléka áldozatul esik a különböző mikró- és makroszkopikus kártevőknek. Ezért ha a kinevelt száz példányból harmincat szabadon enged, akkor már bizonyosan állíthatjuk, hogy a lepke természetes állományának szempontjából mindenképpen sikeres volt a tenyésztés. De hangsúlyozzuk: bármenynyire is nagyszerűnek és fontosnak tűnik a lepkék tenyésztése és szabadon engedése, hosszú távon mégiscsak az élőhely megőrzésének van jelentősége. Ha a helyi lakosság azt látja, hogy a lepketenyésztés potenciális megélhetési forrás a számára, igyekszik megőrizni az élőhelyet.

Mert valóban, ismerünk már létező példákat, ahol ökológia és üzlet szerencsésen egymásra talált. Ennek gyümölcseként nemcsak a nagyvárosok betonsivatagjaiban élők számára fontos az őserdők védelme, hanem azoknak is, akik még benne élnek és nem akarnak a "fejlődés" áldozatává válni. A pár évtizede még anarchiában agonizáló Costa Rica és Nicaragua trópusi vidékein, vagy éppen Pápua Új-Guinea szigetén, ahol Biró Lajos idejében még előszeretettel fogyasztották az emberi húst, a helyi lakosok kis része már komolyan foglalkozik a lepketenyésztéssel. A gazdag országokhoz képest évi egy-kétezer dolláros keresetük szerénynek tűnik, de a helyi viszonyokat ismerve ez az átlagkereset tízszerese, ráadásul nem idénymunka. Beláthatjuk, a jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező lepkefarm hosszú távon nem csak a lepkékkel foglalkozók számára ígéretes: biztos munkát kínál a helyi közösségnek, és ha valamicskét is, de hozzájárul a törékeny gazdaság stabilitásához, ráadásul megóvja a természetes környezetet és a benne élő sokféle teremtményt a modern rablógazdálkodástól. Így az ökoszisztéma, benne az emberekkel, képes az állandó megújulásra. Van-e ennél biztosabb és nagyszerűbb jövő unokáink számára?

A jurtában lévő növényekről a petéket összegyűjtik és a kikelő hernyókat
ketrecekben vagy dobozokban nevelik, ahol bebábozódnak

Úgy tűnik, a lepkeházak csak most indulnak a világ meghódítására. Hálózatuk, ami a botanikus kertek mintáját követve szerveződik, most van kiépülőben. Ez mindenképpen jó hír a lepkefarmoknak: egy jól szervezett "lepkeház-hálózat" sokat segíthet a hatékony és szervezett munkában. Mindezen túl, a nagyon megritkult vagy a kihalás szélére jutott fajok megmentési programja is sokkal több reménnyel kecsegtethet, ha a mentőmunkálatokban az állat- és botanikus kertekhez hasonlóan olyan intézmények vesznek részt, amelyekben nemcsak a megfelelő szaktudás, hanem az anyagi és a technikai háttér is rendelkezésre áll.

A lepkeházak a modern kutatómunkában is egyre nagyobb szerepet vállalnak. Igen, teszik ezt, mint különböző ökológiai kísérletek potenciális helyei.
Tudjuk, természetes környezetükben a trópusi lepkefajok megfigyelése szinte áthidalhatatlan nehézségekbe ütközik: nagy részük a lombkoronaszintben él, ott viszont egészen kis élőhelyekre specializálódik. Technikailag majdnem kivitelezhetetlen a modern tudományos kutatásoknak megfelelő mennyiségű, statisztikai értékelésekre is elegendő adat gyűjtése, amelyek ráadásul megismételhetők. Mindez kivitelezhető a lepkeházban, ahol a fajok egyedei által alkotott populáció lényegesen könnyebben megfigyelhető, a környezeti változók ellenőrizhetők, sőt befolyásolhatók. Legújabban például fontos megfigyeléseket végeztek a már említett helikó-niuszok esetében, rámutatva arra, hogy a szárnyak szerkezeti színei által adott mintázat repülés közben milyen fontos nemcsak az ivari kiválasztódás, hanem a fenotípusok egymás közötti mikrohabitat-felosztásában is.

Fontos technikai hátteret kínálhatnak a lepkeházak a genetikai kutatásoknak is azzal, hogy egy-egy arra alkalmas lepkefajt laboratórium körülmények között, nagy számban tenyésztenek. Már sejthető, hogy a lepkék pikkelyeiben felfedezett nano-szerkezetek segítségével egyfajta bionspirált technológiai forradalmat lehet majd végbe vinni³. Ehhez lehetséges, hogy mint egykor a gyapjúhoz a birkák milliót, úgy most majd a nanochipekhez és a különféle fotonikus kristályelven működő alkalmazásokhoz lepkék milliárdjait kell majd tenyészteni.

A lepkefarmokon a fajok szerint külön-külön edényekben ,,nevelt’’ hernyókat
minden nap friss tápnövénnyel etetik meg

Személy szerint a lepkeházak jelentőségét mégsem a természetvédelemben, illetve a kutatásban látom. Sokkal fontosabbnak tartom nevelő szerepüket.
A városi környezetben élő emberek tömegei szomjazzák a természetből fakadó harmóniát. A lepkeház, ami valljuk be, igen távol áll a természetes környezettől, de a benne levő csodálatos "élő világgal" és nem "való világgal" képes az emberek egy részének lelkiismeretét felébreszteni: nem minden működik úgy, ahogy működnie kellene. Talán egy részük el is gondolkozik azon, hogy az egyre kényelmesebb urbánus életért a lehető legmagasabb árat fizetjük, bár évről évre egyre színesednek és tömegükben is rohamosan növekednek a technikai alkalmazások, mintha kényelmesebben is élnénk. Ám ezzel ellentétben az élet szegényedik, mennyiségében csökken, és egykor még élettől hemzsegő környezetünk rohamosan pusztul; és egyszer csak azt látjuk: halott.

Talán a botanikus kertekhez hasonló lepkeházak tevékenységével részben megmenthető az a hallatlan tudás, amit az európai ember világnézetéből fakadóan évszázadokon keresztül oly kitartóan gyűjtögetett és rendszerezett; minden lepkefajt megpróbált számba venni és megnevezni. Ezek a helyek pedig majd lehetőséget teremtenek arra, hogy az élet a lepkék szárnyán is újra kiáradhasson azokra a helyekre, amelyeket már csak emberi beavatkozással lehet újra természetessé tenni.

A modern ember a tudomány segítségévvel az élővilágban fáradhatatlanul keresi a praktikusságot, a használhatóságot. Ahhoz, hogy céljait elérje, egyelőre minden áldozat meghozatalára képes. A vészharangok már megkondultak, jelezve, hogy ez az ár lehet, túl nagy lesz. Sőt lehet, hogy ezt az árat, még ha tudja is, nincs joga megfizetni.

Bízom abban, hogy a lepkeházba ellátogatók többsége ráébred, ez az ár valóban túl nagy. Az élet többet ér, mindennél drágább. És nem lehet kisajátítani semmi és senki érdekében.
 
 

Jegyzetek
1 A lepkék magyar elnevezésével kapcsolatosakat és a "Pikkelyröptű jegyzetek" című tanulmányokat lásd a szerző munkatársi honlapján: https://nhmus.hu.

2 Itt jegyzem meg, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményébe az utóbbi években két alkalommal is bekerült egy-egy komolyabb troidesz-anyag, amelyek a magyar vámhatóságtól érkeztek. Az anyagok nagysága (fajonként többtucat példány) és minősége alapján (teljesen hibátlan egyedek) egyértelmű volt, hogy a lepkéket nem szabadban fogták, hanem tenyésztették, de ezt a tulajdonos nem tudta igazolni. Így az anyagokat a nemzetközi jogszabá-lyok szerint el kellett kobozni.

3 Az ebben a témában folyó magyarországi kutatásokról, amelyet az OTKA és az EU 6 keretprogram is támogat, lásd a következő honlapot:
https://mfa.kfki.hu/int/nano/.