Fekete Mária
A
zöld folyosók és az emberi civilizáció
Gondolatok a Kárpát-medence nolitikus falvairól és kultusztárgyairól
Férjem emlékére
Az a földrajzi-biológiai
egység, ami a Kárpát-medencét jellemzi, látszólagos - ez mindenkori
történelmében is tükröződik. Magas hegyekkel koszorúzott síkon és dombvidéken,
a folyókon és a folyók menti zöld folyosókon szinte folyamatosan intenzív
"forgalom" bonyolódik. A Duna kiemelkedő szerepét az őskori kultúrák
terjedésében már a XX. század elején felismerték. A Kárpát-medence természetes
kapui: délen a Vaskapu, keleten a Vereckei-hágó, nyugaton a Dévényi-kapu,
a Porta Hungariae. Éghajlata mérsékelt égövi, de területén Európa szinte
valamennyi éghajlati eleme, növényzeti és állattani zónája, és azok
találkozási sávja is megtalálható. A jégkor elmúltával éghajlata folyamatosan
javult. A legújabb környezetrégészeti kutatásokból tudjuk, hogy a Balaton
térségében 15 000 éve még tundrára jellemző növénytakaró létezett. A
holocénben a következő hatások jelentkeztek: jégkor végi reliktumok
hatásai (pl. a Beregi-láp, Kőszeg és Velem környéke); atlanti hatások
(a Bécsi-medence és a Hanság); mediterrán elemek (a Dél-Dunántúlon és
az ún. Borostyánkő út mentén); balkáni hatás (a Keszthely-Szolnok-Munkács
vonaltól délre); kelet-balkáni vagy dacikus (a Partium és Nyugat-Erdély);
pontokaukázusi (Észak- és Kelet-Erdély); sztyepei (az Alföld, a Duna-Tisza
köze, a Mezőföld és messze elszakadva tőlük az utolsó sztyepi tó, a
Fertő és környéke); kárpáti elemek (a Felvidék és az Északi-középhegység).
Az élővilágban ezek a hatások a "zöld folyosók" mentén érvényesülnek.
Az olyan változatos domborzatú területeken, mint a Kárpát-medence, a
flóra és a fauna az utolsó jégkorszak után jelentősen megváltozott,
kistájakra osztódott, azóta folyamatosan mozaikos jellegű. Ezt, a már
5-10 cm-nyi szintkülönbséget is jelző, változó ökoszisztémák jelentkezése
tanúsítja. Európa biogeográfiai régiói közül a Kárpát-medencében a pannon,
a kontinentális és az alpin található meg. Itt találkozik a közép-európai
lomberdő- és a kontinentális erdőssztyep-övezet, itt együtt érvényesül
a szubmediterrán, a kontinentális, az atlanti és az alpesi klímahatás.
Mindezek izolált evolúcióiból származó, endemikus biodiverzitási torlódást,
meghökkentő fajgazdagságot eredményeznek. Sok, Európában máshol nem
található fajjal és élőhellyel büszkélkedhetünk; ezek a pannonikumok.
A Kárpát-medence változatos, mozaikos felszínein refugiumok képződtek,
sőt reliktumok is észlelhetők; ősi maradványfajok találhatók mind növény-,
mind állatvilágában. A "zöld folyosók" mentén folyamatosan erős hatások
érik a medencét, az élővilága állandóan változik, gazdagodik és átalakul.
Mindezek ellenére számos, kizárólag erre a területre jellemző endemikus
faj található itt.
Területünk földrajzi-biolóiai sajátosságai sok évezredes történetében, az emberi kultúrák (emberi niche-k) változásában is, mindenkor érzékelhetők. A szüntelenül érkező impulzusok befogadása, új népek, kultúrák kialakulása időleges művelődési egységeket hozott létre. A letelepült életmód (neolitikum) kezdete óta legalább kétféle hatóerő érvényesült, és e kettős (többes) jellegből adódóan mindkét (mindegyik) hatás perem jellegű.
A neolitikum
A neolitikum, az újkőkor idején léptünk a civilizációhoz vezető útra.
Ekkor zajlott le a történelem máig legnagyobb hatású váltása az életmódban,
az anyagi és szellemi kultúrában. Minden tudásunk, mesterségünk alapja
ekkor kezdődött. A falu, mint települési forma, ekkor született meg,
településhalmok, arab szóval tellek formájában. Könyvtárnyi szakirodalom
szól a szellemi élet jelenségeihez sorolható tárgyakról (amulettek,
idolok1, oltárok, ékszerek), szokásokról (áldozati gödrök,
temetkezések), a szakrális cselekmények színtereiről. Az akár a közelmúltunkig
is létező néprajzi párhuzamok alapján a lakóházak építéstechnikája,
a kemencék formája és felépítése, a házak berendezése, az eszközök,
a használati tárgyak, vagy a munkafolyamatok könnyen rekonstruálhatók.
Nehezebb viszont azokat a gondolatokat, szokásokat, rítusokat meghatározni
és értelmezni, amelyek az egykori emberek lelkében születtek, amiben
hittek, amitől féltek, amit reméltek, amiért kultusztárgyaikat létrehozták,
illetve kultuszcselekményeiket végezték. Ezért is olvasható sokszor
ugyanazon jelenségről egymásnak tökéletesen ellentmondó értelmezési
kísérletek sora. (Segítséget jelenthetnek: a sokszor máig is gyakorolt
rítusok kellékeinek tanulmányozása és nem utolsósorban a teremtést és
a civilizációs vívmányok eredetét magyarázó antik mítoszok variációinak
ismerete.)
A neolitikus életforma, a mezőgazdasági élelemtermelés létrejötte, a civilizáció felé vezető hosszú út eleje. Miért tették meg eleink a Közel-Keleten - kb. 10 ezer évvel ezelőtt - az első lépéseket ezen a rögös úton? Ma sem tudjuk pontosan. Ennek a folyamatnak rengeteg változata létezett. Sok, eddig ismeretlen tevékenység bukkan fel a semmiből és terjed megállíthatatlanul a folyóvölgyekben, előbb a közvetlen környezetben, majd sok ezer kilométerre is. Mai kultúránk szinte minden alapvető eleme a neolitikumban született meg. A jégkor szorításától megszabadult emberek megjavult körülményeik között, a korábbi évezredekben folytatott életmódjukkal - kevés energiaráfordítással - már bőségesen meg tudtak élni. A népesség tehát folyamatosan és jelentősen növekedett.
Kiűzetés a Paradicsomból
A mitikus aranykor - a paradicsomi állapotok - ideje az átmeneti kőkor,
a mezolitikum lehetett. Napi 2-5, heti átlagban mindössze 19-20 órás
munkavégzés biztosította a megélhetést, sőt a nehezebb időszakokra raktározni
is tudtak! E gondtalan, kevés energiaráfordítást követelő mindennapok
helyett az új életmód megkövetelte az állandóan emelkedő munkamennyiséget.
Az egyre bővülő tudás tovább növelte a tennivalókat. Ezt az életmódváltást
észérvekkel nehéz lenne megmagyarázni. Mozgatórugója egészen biztosan
a szellemi szférában, az ember állandó és nyughatatlan tudásvágyában
keresendő. Az aranykor kényelme nem felelt meg a magára talált, öntudatára
ébredt, új ideákat, új kihívásokat kereső embernek. A Természet, a Földanya,
az Isten, a Felsőbb Lények szerepkörére vágytak. Alkotni, teremteni
akartak. Ettek a "rossz és a jó tudás fájáról" (Gen. 2. 17.). Elkövették
az eredeti bűnt. Megszerezték az isteni tudást. Megváltoztatták a teremtett
világot. Átalakították a környezetüket: erdőt irtottak, földeket tisztítottak
meg, folyamatosan bővülő ismereteikkel növényeket szelektáltak, vetettek,
betakarították, raktározták és feldolgozták terményeiket. Új, igényeiket
szolgáló, megváltoztatott génállományú, termesztett növényeket és háziállatokat
"teremtettek". Megsokasodott javaikhoz állandóan lakott falvak, jobb
házak, kemencék épültek. A születő mesterségekhez szaktudás és kereskedelem
kellett. A kedvező időjárási viszonyok és a kitartó munka gazdag termést
eredményezett, ami megállás nélküli, folyamatos munkát követelt. "Arcod
verejtékével", "fáradsággal szerzed meg rajta [ti. a földön] táplálékodat
életed minden napján" (Gen. 3. 17.), mondta az Úr, amikor kiűzte Ádámot
a Paradicsomból… Nehéz, kitartó munkával új világot teremtett az ember.
A sikerek további fejlesztést, szüntelen újítást, még több munkát, újabb
felfedezéseket eredményeztek. Háziiparok, szakmák, műhelyek alakultak,
virágoztak, elbuktak, majd átalakulva újra kezdték. Vezetői lettek az
embereknek. Mások az égiekkel tartották a kapcsolatot. Számolni kellett
a napokat, évszakokat, figyelni kellett azok változásait. Beléptünk
a mókuskerékbe.
Ezek a civilizációs vívmányok lettek az első bajok okozói. A mértéktelenül legelő kecskéből bűnbak (pharmakos) lett. A kivágott erdők, lelegeltetett mezők humuszrétege elpusztult, ez is elősegítette és felerősítette a természetes sivatagosodási folyamatokat. A megismert tudás folyamatos biztosítása - a "teremtés" újbóli megismétlése - a mi szemünkben gyilkosságot, az őskori ember értékrendjében kötelezően meghozandó, véres áldozatokat követelt. A különböző mitológiákat elemezve, ez nem volt más, mint egy "felsőbb" lény, király, idegen megölése. Az emberáldozatból aztán áldozati bárány lett, majd az eltemetett vagy feldarabolt idolok helyettesítő áldozatokká váltak. Hitük szerint az áldozat testéből, testnedveiből, földre ontott véréből sarjad a földeken a gabona, a szőlő stb. Az újításokat, a felfedezéseket a kultúrhérosz, a kultúrát hozó hősök; illetve az istenek: Istár, Dumuzi-Tammuz, Osíris, Démétér, Persephoné, Koré, Dionysos adományainak tartották. A "kollektív emlékezetben" - vagyis a lelkiismeretünkben - élénken él az "eredeti bűn" tudata. Nem véletlenül vált gyilkossá Káin, a "békés földműves". A görög mitológiában a gyilkosság lopássá szelídült: a kultúrhéroszok csenték el az istenektől a tudást, a mesterségek ismeretét. A bőséges termés, a háziállatok adta biztos és rendszeres táplálék megnövelte egy-egy terület eltartó képességét. A népesség növekedett. A termést azonban kártevők pusztíthatták, vagy váratlan természeti katasztrófák. A gazdag terménnyel teli raktárak, hombárok az emberek lakhelyeire csalták a rágcsálókat. Az antropogén hatásokra növekedett a kártevők populációja, s ezzel az általuk terjesztett betegségek száma és súlyossága is. Az emberközelben tartott állatok embert is veszélyeztető súlyos epidémiákat okoztak.
A kisebb-nagyobb nehézségek, megtorpanások ellenére a neolitikus vívmányok szinte feltartóztathatatlanul terjedtek, előbb a Termékeny Félhold környékén, majd Dél-Kelet-Európában, a Kárpát-medencében, és kissé átalakulva, a folyóvölgyek mentén szinte mindenhol megjelenik Európában a komplex gazdálkodás.
Dél és Észak
találkozása két világ határán
A Kárpát-medence kelet-nyugati irányú középvonalán, a Keszthely-Szolnok-
Munkács vonalon húzódik az a "sorompó", amely az anatóliai-balkáni típusú,
korai neolitikus kultúrák2 északi határa volt. Ez a geológiai
törésvonalakon, a talajtípusok változásán, a klimatikus viszonyokon,
a pollenanalízis3 eredményein alapuló vonal, valóságos kulturális
határként létezett (1. ábra). A sorompótól északra az ún. Vonaldíszes-kultúrák
éltek. Az Alföldi Vonaldíszes-kultúra zárt egységet képezett. A Dunántúlon
kialakult Vonaldíszes-kultúra két irány felé haladt tovább. Az egyik
a Morva Kapun kijutva, a Kárpátoktól északra és keletre is elterjedt,
a másik a Duna folyásával ellenkező irányban terjesztette a neolitikus
vívmányokat. (Volt olyan terület is, ahol a neolitikus életforma nem
vált be, egy idő után felhagytak a kísérletezéssel és visszatértek a
hosszú évezredek alatt jól bevált mezolitikus, halászó-vadászó-gyűjtögető
életmódra, ilyen a Vrĺ-kultúra, a mai Svédországban.)
1. ábra. A Kárpát-medence mezolitikus és neolitikus lelőhelyei
és a faunamozgások
(Varga Z.-Kertész R.-Sümegi P. nyomán, kiegészítve)
A Kárpát-medencén
keresztül húzódó "virtuális sorompó" egy ideig valódi választóvonalként
funkcionált. A balkáni-anatóliai hatást tanúsító neolitikus falvak csak
e sorompótól délre jelentek meg. Ezekre jellemző, hogy gazdálkodásuk
alapja a Termékeny Félhold-közeli géncentrumokból származó gabonafélék
(búza, árpa) és kiskérődzők (juh, kecske) voltak. Helyi elemként a szarvasmarhatartás
egyre növekvő aránya jelentkezik.
A Kárpát-medence élővilágának mozaikossága, az 5-10 centiméterenkénti
szintkülönbséget is jelölő, változó ökoszisztémák az emberi közösségek
(kultúrák) megjelenésében és elterjedésében is érzékelhetők (Lepenski
Vir-kultúra, Körös-Starčevo-Cris¸-kultúra, Proto-Vinča-kultúra, Malo
Korenovo-kultúra). A "zöld folyosókat" az élővilág minden tagja - az
ember is - használja.
Az elszigetelt, halász-vadász-gyűjtögető, mezolitikus telepek között, majd felettük is, megjelentek a neolitikus Körös-Starčevo-kultúra kis falvai, például Lepenski Virben a Vaskapunál. A sorompón kívül később kezdődik a "neolitikus élet" és az egész kultúrájuk is teljesen más jellegű. A Vonaldíszesek anyagi és szellemi kultúrája, életmódja erősen eltért a déli eredetű Körös-kultúráétól. (Például az akár 30-40x5-8 méteres, ún. "hosszúházak" építése, az alapvető gazdasági-társadalmi egységük ui. a nagycsalád volt, nyílt falvainak szórt jellege, a falvak rendszeres továbbvándorlása, az agyagedények alapformái, készítési technikája és díszítményei; lapos testű, erősen absztrakt plasztikája, maszkszerű fejábrázolása; égetéses-irtásos földművelése; állattartásában a nagytestű szarvasmarha arányainak hangsúlyosabb volta).
Az ún. "steatopyg"
idolplasztika
Ezeknek a jellegzetes agyagszobrocskáknak a felső teste hengeres, a
fejen általában búzaszem alakúan vagy csak bevágott vonallal jelölik
a szemet, és kissé kiemelkedően az orrot. Az altest túlméretezett (steatopyg=zsírfarú),
a szeméremtájat háromszög, kidomborodás, vagy ívelt vonal jelöli. Lába
kicsi, tuskószerű. A steatopyg idolokat általában női szobrocskáknak
határozzák meg, istennőknek vélik. Előfordul a "körte alakú", a "lovagló
nadrágos", illetve a "phallikus idolok" megjelölés is. Az idolokat gyakran
találjuk hiányos állapotban, töredékesen, általában három részre törötten.
Leggyakrabban deréktájban eltörve és általában a combokat kettéválasztva
kerülnek elő. Az idolokat tüzetesebben megvizsgálva, újabb jellegzetes
vonás figyelhető meg. Már a megformálásuknál szem előtt tartották, hogy
a megfelelő időben, a megfelelő helyen váljanak ketté a részek. Némelyik
idolnál összeillesztés-nyomot is láthatunk a két comb-félen (pl. Tiszaföldvár),
sőt elvétve a hengeres felsőtesten is (Aszód). Vagyis a szobrocskákat
részeiből formálták meg és ezután kívülről a teljes plasztikákat egy
vékony agyagréteggel besimították és kaviccsal simára fényezték. Általában
sárgásra, szürkésre, vagy vörösre égették ki. Az idolok végletekig leegyszerűsített
formája azt a jelentést sugallja, hogy ezek együtt jelölik a duális
világ férfi és női pólusát. E szobrok együtt gynekophallikus jellegűek,
vagyis egyszerre nőábrázolások és férfi nemiszerv-ábrázolások is. Bizonyos
szertartások keretében végrehajtott kozmogóniát jelképezhetnek; Enúma
elis- vagy Theogónia-szerű teremtésmítoszok elbeszélését ábrázolhatják.
Az új földek feltörését, falualapítást, házépítést, vetést, aratást.
A termékenység erejét, annak mindkét pólusát biztosították ezekkel az
idolokkal, a velük végzett szertartásokkal. Egy aktív növénynemesítő,
termesztő, földművelő és állattenyésztő népről lehetetlen elképzelni,
hogy nincs tisztában azzal a ténnyel, hogy a szaporodáshoz, a föld termékenységének
biztosításához mindkét nem szükséges. E termékenységvarázslás jóval
későbbi, a halottkultusszal is összefüggésben lévő megnyilvánulási formái
az etruszk sírok szárnyas (részben madár alakú) phallosábrázolásai:
ilyet találtak a Kr.e. V. század eleji tarquiniai ún. Egér Sírjában.
(Spivey, N.: Etruscan Art. World of Art. Thames and Hudson. London 1997.
115., 99. kép.) Hasonló képet az athéni vörös alakos vázafestészet jelenetei
között is találunk, például az ún. "Repülő Angyal-festő" amphoráján.
(Míg élők közt leszel. Epigrammák a Görög Antológiából [szerk. Szilágyi
J. Gy.], Európa Könyvkiadó, Bp. 1980. 189. o., vagy a római kori Pompeji
és Herculaneum láva borította városokban is: Maulucci Vivolo, F. P.:
Pompeji erotikus falfirkák. Plurigraf [2002.].)
2. ábra. A görögországi steatopyg-idolok fejtöredékei: 1: Korinthos;
2: Karampairamion,
3-6: Khaironeia; 7-10: Tsangli. Sesklo-kultúra (Phelps és Kutzián
nyomán)
A feldarabolt, az
ún. dema típusú lények a rítusok és szertartások cselekményeiben vehettek
részt, minden bizonynyal helyettesítő áldozatként. Elsősorban a vetéssel,
aratással, temetéssel, újjászületéssel összefüggésben találjuk ezeket
a tárgyakat és cselekményeket szerte a világon. Határjárások, szalma-,
és kenyérbábuk elégetése, fogyasztása a szántóföldeken, az utolsó kéve
"Öreg"-ként való különtartása és a következő évi vetőmagba keverése,
halottak napján a sírra tett kása, vagy kenyér stb., csak néhány, az
indoeurópai népeknél máig élő szokásokból.
A Kárpát-medencei steatopyg-idolok kb. azonos módon készültek, a publikációkban
általában utalás olvasható a színükről, fényezett felületükről. A Szajol-Felsőből
származó idol érett gabona színű. S. Hansen kb. azonos időre - Kr. e.
5500-5400 körülre - keltezi ezeket.
A neolitikus idolplasztika eredete és gyakoribb típusai
3. ábra. A steatopyg-idolok alsó részei: 1: Gellénháza; 2: Kengyel;
3: Tiszaföldvár;
4: Szolnok; 5: Szajol; 6: Nagykörű. Körös-Starčevo-kultúra (Hansen
nyomán)
Az ősformák a Közel-Keleten keresendők. Mivel egyértelműen a gabonával történő műveletekhez kapcsolódnak, nem meglepő, hogy azok géncentrumában találjuk meg legkorábban; már a Natuf-kultúrában (Kr.e. 10 000 körül) először kőből, majd agyagból. A hengerszerűen megformált fej hátrafelé megtörik, szeme szintén gabona alakú.
4. ábra. Steatopyg-idolok és töredékeik, Szajol-Felsőföld, Körös-kultúra (Hansen nyomán)
A Kárpát-medencében gyakori típus kiinduló formája Makedóniában, Nea Ni-komedeiaban került elő. A plasztika csak abban tér el a mi szobrocskáinktól, hogy V alakban, a vállhoz felhúzott karokat is ábrázol, és talán abban, hogy ez a szobor csak álló alakban képzelhető el. A mi szobrainkról - legalábbis egy részükről - feltételezhetjük, hogy ülhetett is. A búzaszemű lény arckidolgozása szinte pontosan megegyezik Khaironeiatól, Starčevon, Lánycsókon át - többek között - Kengyelig (2-4. ábra). Az alakok általában ruhátlanok, minden díszítés nélküliek. Néhányon a hajviselet jelzését is megfigyelhetjük. A fej lehet hengeresen vágott, lekerekített vagy szögletesedő is. Az aránytalanul rövid, zárt lábak között olykor előre megformált lyuk segíti a darabolás szertartását. A legszebben díszített, fehér mészberakással és vörös festéssel hangsúlyozott, finoman karcolt szobor Endrődről került elő, igen hasonló pedig Nagykörűről. Az endrődi idolt három darabra törték; a derekánál és az altestet kétfelé (5. ábra). A tárgy hasi oldalán egy kiterjesztett szárnyú madár karcolata látszik (takarja a vulvát) és a madáralak lába is jól kivehető. Lehet, hogy ez az idol egy hierosz gamoszt (=szent nászt) ábrázol. A madáralakok egyébként is általában az istenségek epiphániáját (megjelenését) jelölik, vagy az egyes istenek kísérőiként, hírnökeiként (pl. holló: Ter. 8, 7., stb.) ábrázolják őket az antik művészetben. Arra a kérdésre, hogy melyik alak, melyik nemet képviseli, két megoldás is lehetséges. A különféle mitológiák számos történetet jegyeztek fel: például Zeusz hattyú képében ejti teherbe Lédát, de Isis is szárnyas alakban egyesült halott férjével, vagy gondolhatunk akár Emese álmára és a turulmadárra is, vagy a madár (galamb) alakjában ábrázolt Szentlélekre: "Szentlélek száll rád s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával." (Luk. 1.35.)
5. ábra. Steatopyg-idol madárábrázolással: Endrőd, Körös-kultúra (Makkay nyomán)
Ide sorolható három ember alakú edény (Hódmezővásárhely-Gorzsa, Öcsöd-Ken-dereshalom, Rákóczifalva). Szem- és orrábrázolás-stílusában rokon egy madár alakú (szirén?) edény is (Felgyő) és egy "szirén"-plasztika (Endrőd). Az oltárok négy sarkán szintén hasonló stílusú fejábrázolások láthatók (pl. Kéthely, Lánycsók).
A Vonaldíszes-kultúrákhoz sorolhatók a végletekig absztrakt megfogalmazású, lapos, geometrikus, alig emberszerű idolok. Több altípusba sorolták őket aszerint, hogy milyen a gondolati tartalmuk, kivitelezésük: lapos, elliptikus, vagy vékony, téglatestszerű (Tiszadada, Szeghalom, Körösladány); tégla testű és maszkot imitáló, háromszög fejű szobrocska (Szarvas, Hortobágy-Zám); a háromszögfejű és nyakkal megformált idolplasztika a Vonaldíszes-kultúrák sajátossága (Bezdéd, Borsod, Füzesabony, Mezőszemere); a Dunántúli Vonaldíszes idolváltozatok plasztikusabb fejformájúak és hajviseletűek (Ángyihegy, Felsőszentiván, Bicske-Galagonyás, Sukoró-Tóradűlő); a háromszögszerű fejformát megtaláljuk az ún. kentaur-, illetve bovida-jellegű keveréklények szobrocskáin is.
6. ábra. Idol
és szakrális leletegyüttes. Polgár-Csőszhalom, Tiszai-kultúra
(A Magyar Nemzeti Múzeum kiállításvezetője nyomán)
A mitológiai történetekben
és hősmondákban számos "emberállat" szerepel. (Talán a legismertebb
közülük a bika fejű, ember testű krétai Minótauros, vagy a szintén bika
formájú Enkidu, aki egyharmad részben ember, kétharmad részben állat
alakú lény). Ezek a kentaurszobrok talán állat alakú ősök, vagy kultúrhéroszok,
a "hősök" nevelői, esetleg embert helyettesítő áldozati állatok ábrázolásai
lehetnek (Füzesabony, Mezőkövesd, Valač).
A Tolna megyei Medinán előkerült idol szögletesebb fenékformájával kicsit
emlékeztet a vinčai idoltípusra (a Sopot-kultúra hatása?). Későbbi és
stílusában is kissé más az a szintén darabolt idolforma, amely a Kárpát-medencében
a Vinča- és Tiszai kultúrák területén található. Fő jellegzetességeik:
szögletesebb megformálás, hegyesebb fenékrész. (Vinča, Tordos, Medina,
Polgár). Ide sorolható a késői neolitikum egyik legizgalmasabb magyarországi
lelőhelyén, a Polgáron előkerült, kétfelé választott idoltorzó és szakrális
leletegyüttes is (6. ábra).
7. ábra. Késői
steatopyg-idolok: Alsó-pulya (Unterpullendorf), Sé,
korai Len-gyeli-kultúra (Kaus és Károlyi nyomán)
Az alaprajzában is sokat mondó, ötszörös körárkokkal körülvett, négy bejáratával a főégtájak, vagy még inkább Tokaj felé tájolt, "szentély-együttesekből" álló kónikus tell, a Kárpát-medencében élő késő neolitikus kultúrák bányászati megállapodásait, obszidián-kitermelő "szerződéseit" őrizhette. A Tokaj-Eperjesi hegység obszidiánja, ez az üveges fényű vulkánikus eredetű, kitűnő keménységű kőanyag a Kárpát-medence neolitikumának leg-nagyobb kincse. Ennek birtoklására, a "bányásza-ti jog" megszerzésére valamennyi neolitikus kultúra vágyott. Valószínűleg ezzel magyarázhatjuk a közeli Polgár-Csőszhalom telljének egyedi alap-rajzát és különleges leletanyagát (pl. azt, hogy több száz rézgyöngy is előkerült ezen az újkőkori telepen).
8. ábra. A "séi Venus’’, Sé, korai Lengyeli-kultúra (Károlyi nyomán)
A Dunántúl, Burgenland, Alsó-Ausztria, Morvaország, Szlovákia területén került elő a késői neolitikumban egy sajátos leletcsoport (késői Vonaldíszes, Zselíz, Vor-Lengyel "Séi típus", korai Lengyel-időszak idején, erőteljes Sopot kultúrás hatásokkal). Ezek az idolok - bár stílusukban határozottan őrzik a Körös-Starčevo-kultúra hagyományaiból eredő körplasztikai ábrázolásmódot és steatopyg-formát -, fejkidolgozásuk sokkal igényesebb, gyakorlottabb kivitelű és élethűbb. A szemeket és a hajviselet mintázatát biztos kézzel, finom vonalakkal húzták meg. Néha színezés nyoma is megfigyelhető. Gyakran találunk közöttük viseleti ábrázolásokat: ruha, kötény, övek, nyakláncok is megfigyelhetők. A legszebb és legváltozatosabb darabok a Szombathely melletti Sé - kettős körárokkal körülvett lelőhely - különböző házaiból, gödreiből kerültek elő, a szándékos darabolás jól látható nyomaival (7. ábra). Kie-melkedő szépségű - szinte szobor - az ún. séi Venus (8. ábra). Ide sorolható a Dunántúl legrégebben ismert idolja is Becsvölgyéről. Bakonyszűcsön, egy településnyomok nélküli lelőhelyen - szakrális gödörből - kettétört szobrocska, szépen csiszolt kőbalta, kővéső és cseréptöredékek kerültek elő (9. ábra). A neolitikus kultúrák továbbvándorlása, új földek feltörése és megtisztítása idején - feltételezhetően az erdőirtás nehéz műveletének sikeres elvégzése után - áldozatként kerülhettek a földbe ezek a darabok a favágó baltával együtt. Ebből a korszakból és idoltípusból már néhány férfiszobrocska is előkerült (Sé).
9. ábra. Késői
steatopyg-idol és szakrális leletegyüttes, Bakonyszűcs, korai Lengyeli-kultúra
(Magyarország Régészeti Topográfiája, IV. kötet nyomán)
A felsőbbrendű lényt - istent - ábrázoló, trónuson ülő idolplasztika már a Körös- kultúra idején, illetve lelőhelyein is megjelenik. Erről az eddigieknél is kevesebbet tudunk, egyelőre csak töredékekből ismerjük (Szajol-Felsőföld). A Tiszai-kultúra férfi-, női-, illetve hermaphrodita, trónuson ülő istenségei a magyarországi késői neolitikum legismertebb leletei. (Szegvár-Tűzköves, Vésztő-Mágor és az edény felsőtestű, ún. Kökénydombi Venus). Makkay János tanulmánya: a Kronos-Kumarbi-Enlil-Ullikummi mítosz elemeinek, "az ég és föld elválasztása" történet szereplőjének azonosítása a Sarlós istenszoborban - évtizedek óta a legizgalmasabb felismerések egyike (10. ábra).
10. ábra. Trónuson
ülő teremtő istenség, az ún. "Sarlós isten’’, Szegvár-Tűzköves, Tiszai-kultúra
(Makkay nyomán)
Végül: születőben van (bonyolult szimbolikájú, háromszög alapú, hasáb formájú oltár: Kökénydomb), illetve megszületett a gyermekisten (Zengővárkony) a Kárpát-medencei neolitikus lelőhelyeken is.
Összegzés
Az eddig feltárt anyagból biztosan közösségi rítusként csak a Polgár-csőszhalmi
tell szentélyének kultikus leletegyüttesét és a Vésztő-Mágori domb szentélyét
értelmezhetjük. Késő neolitikus szentélyépületek: Parác, Polgár, Vésztő.
Több lelőhelyen házon belüli "szent sarok", házi oltár is volt.
Az idolplasztika törésfelületei alapján rekonstruált rítust a vegetációs
ritmusnak megfelelően évenként legalább egyszer megismételték. A szobrocskák
- ha a hésiodosi megfogalmazást használjuk, a titánok, vagyis a természet
erőinek, vallástörténeti szakkifejezéssel: a numenek megszemélyesítői
közé sorolhatók, és - mint ahogy ez a kivitelezésükből is jól látszik
- mindkét nemet képviselik. Az előttünk még teljesen ismeretlen rítus
feltételezett cselekménysorozatához részekből összeállítottan készítették
el, majd a vegetáció erőinek befolyásolására feldarabolták, szétszórták,
gödörbe vetették,* eltemették. Ily módon tehát a gödörbe vetett idolok
a majdan kialakuló istenvilág azon előképei, akik halálukkal és újjászületésükkel
az élet és étel reményét és folyamatosságát biztosították az emberek
számára. Vagyis: ekkor a meghaló és feltámadó istenek elkövetkező hosszú
sorának legelején járunk.
Ezeket az ősi balkáni és Kárpát-medencei szokásokat, illetve naptári ünnepeket a görögök egész Hellász területén sokkal későbbi időkig megőrizték. Az aratás után (kb. a mi Péter-Pál ünnepünk idején, június végén) a kimerült föld erejének visszaadására, a nők kosarakban kígyó- és phallos alakú kalácsokat hordoztak, illetve ezeket a "titkos" tárgyakat ("a ki nem mondható dolgok hordozása" során) a földbe, az ún. megaronokba (szentélyek) rejtették, és ugyanoda élő kismalacokat és fenyőágakat is dugtak - a földanyának, Démétérnek - áldozatul. Ezen adományok szétoszlott maradványait négy hónappal később, egy őszi ünnep során, októberben a "merítő asszonyok" hozták fel az adytonból (=a szentélyek kultuszszobor körüli része) és Démétér oltárán elégették. Ennek egy részét minden hívő magához vehette, majd ezt a hamut - a következő évi bőséges termés elérése érdekében - a saját vetőmagjához keverte (Lukianos: De meretrice, II. 1,10. scholion).
A neolitikum rítusaiban ezekkel a steatopyg-idolokkal a teremtést ismételhették meg, valamint purifikációs-, alapító-, termékenység-biztosító cselekményeket végezhettek. E szertartások résztvevőit, anyagait (ember-, állat-, növény-, italáldozatok, helyettesítő áldozatok), kultusztárgyait (idolok, oltárok, "mécsesek," kultuszedények) és menetét sem ismerjük. Ha nem is tudjuk a konkrét rítust, végzésének sorrendjét, kellékeit, mégis nagyon fontos az a tény, hogy az idoldarabok településekről, azok házaiból, különféle típusú gödreiből származnak. Eddig egyetlen idolt ismerünk településen kívüli áldozati gödörből (Bakonyszűcs).
A további kutatás feladata tisztázni, hogy a korai idolsorozatot (Körös-Starčevo kultúra) valóban mindig háromfelé vágták-e, illetve a Lengyeli-kultúra és körének késői steatopyg-plasztikáinál a négyfelé vágás (=a felnégyelés) volt-e a "kánon". A három részre vágott idolok eddigi legszebb példája Endrődről, a felnégyelésé pedig Séből került elő.
Gea anyánk jégkor
utáni, dús vegetációjú Édenkertjéből kiűzetett ember a maga választotta,
rögös útra lépett. A természet átalakításába kezdett: erdőt irtott,
letelepedett, növényeket és állatokat háziasított, iparokat, művészetet,
írást, kultúrát4 teremtett. Maga által irányított világában
kereste az elveszett Paradicsomot. Közben olyan kultuszokat alapított,
amelyek évezredeken át formálódva, a világvallások kialakulásához vezettek.
Törekvései során megvetette a mai civilizációnk alapjait: a jót és a
rosszat is.
VÁLOGATOTT IRODALOM
Cauvin, J.: Naissance des divinités - Naissance de l’agri-culture. La
revolution des symboles au Neo-lithique. CNRS Édition, Paris 1994.
Gimbutas, M.: The Language of the Goddess. Thames and Hudson, London
1989.
Hansen, S.: Die Plastik der Jungstein- und Kupferzeit in Ostungarn.
Das Altertum 46,2 (2000) 97-132.
Hegyi D.: Görög vallástörténeti chrestomathia. Osiris Tankönyvek, Bp.
2003.
Kalicz N.: Agyag istenek. A neolitikum és a rézkor emlékei Magyarországon.
Hereditas, Bp. 1980˛.
Károlyi M.: Hatezer éves gabonaanya, gabonalány. Élet és Tudomány 38
(1982) 1296-1298.
Kertész R.-Sümegi P.: Teóriák, kritika és egy modell: Miért állt meg
a Körös-Starčevo kultúra terjedése a Kárpát-medence centrumában? Tisicum
11 (1999) 9-23.
A kőkori ember. Az ember képes története. (Szerk.: Burenhult, G., Ford.:
Bácskay E.-Kordos L.) Magyar Könyvklub, Bp. 1995.
Kutzián I.: A Körös-kultúra. Dissertationes Pannoni-cae II,3., Bp. 1944.
Magyar régészet az ezredfordulón. Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma,
Teleki László Alapítvány. (Szerk.: Nagy M.-Visy Zs.) Bp. 2003.
Makkay J.: A Szegvár-tűzkövesi újkőkori férfiszobor és a "föld és ég
elválasztásának" ősi mítosza. Ar-chaeologiai Értesítő 105 (1978) 164-183.
Makkay J.: A magyarországi neolitikum kutatásának új eredményei.
Az időrend és a népi azonosítás kérdései. Korunk Tudománya, Akadémiai
Kiadó, Bp. 1982.
Ujváry Z.: Agrárkultusz. Folklór és Etnográfia 6., Deb-recen 1981.
Varga Z.: A Kárpát-medence: A biológiai sokféleség foglalata. Természetbúvár
54,5 (1990) 10-12.
Varga Z.: Ők élnek Pannóniában. Well PRess, Bp. 2002.
Vida G.: Helyünk a bioszférában. Typotex, Pécs 2001.
Lábjegyzetek
1 Eidolon ,,képecske’’, ,,szobor’’ jelentésű görög szóval jelöli a régész
szakirodalom az őskori emberalakú és állat-szobrocskákat, melyeket leggyakrabban
agyagból készítettek és kiégettek.
2 Írásos források hiányában nem ismerjük az őskori népneveket, ezért az egy időben, egy földrajzi egységben, kb. azonos műveltségű régészeti egységeket kultúráknak nevezi a kutatás. Bizonyos jellemzőikről kapták a nevüket: pl. földrajzi név: Körös- és Tiszai-kultúra, fontos lelőhely: Lengyeli- és Vinča-kultúra, vagy sajátos díszítés-technikájukról: Vonaldíszes-kultúrák ("Alföldi" és "Dunántúli" és egyéb változatai is voltak). A kultúrák az őskori ember ökoszisztémái.
3 A zárt rétegekből származó virágpor-együttesek vizsgálatából lehetőség nyílik az egyes korszakok természetes növénytakarójának és az emberi beavatkozások növénytani változásainak rekonstruálására is.
4 E szó a colo, colere, coluî, cultus ,,(földet) művel, gondoskodik, ellát, ápol, nemesít, gyakorol, ünnepet megtart, tisztel’’ stb. jelentésű - a neolitikum tevékenységeit jelölő - latin szóból származik.
* Ilon Gábor a 2006.
évi Szombathely-oladi neolitikus telepásatáson hasonlóképpen különféle
gödrökben talált idoldarabokat. Kérosz szigetén márványból faragott,
ugyancsak darabolt idolok kerültek elő nagy számban.
| Természet Világa, | 138. évfolyam,
2. szám, 2007. február https://www.termvil.hu/archiv/ https://www.chemonet.hu/TermVil/ |