140 ÉVE – ÚJABB LÁNGOK

Folyóiratunk három évszázadot átívelő tudásközvetítő missziójának tiszteletére számos helyen tartottak (tartanak) megemlékezéseket, előadásokat. Az első tízről júliusi számunkban számoltunk be. Most sorra vesszük az újabbakat. Örömmel tapasztaltuk, hogy a határainkon túl élő magyarság mennyire viszonozza figyelmünket, ők is több helyen köszöntötték a Természet Világát. 

  Közeledve az év végéhez, szaporodnak a rendezvények, de már most látjuk, hogy a tervezett számot nem érjük el. Ennek legfőbb oka, hogy a rendezők (a „lánggyújtók”) természetes kívánalomként a mi jelenlétünket is elvárják. S bár lelkiismeretesen járjuk az országot (és a külhont), de mindenütt nem tudunk jelen lenni, ehhez kevesen vagyunk. Így azután, úgy döntöttünk, a következő évben is folytatjuk a lánggyújtásokat, az országjárást, amíg hívnak minket, s amíg a lapkészítő munka mellett az erőnk engedi. 

   Folyóiratunkkal úgy is, hónapról hónapra ott leszünk, 2010-ben is, olvasóink otthonában.
                                  

                                                                                                            STAAR GYULA
főszerkesztő



Pdf-formátumban



Mit jelent nekünk a Természet Világa?

2009. november 12-én a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban megemlékeztünk iskolánk híres diákja, Kőrösi Csoma Sándor születésének 225. évfordulójáról. Az ünnepséget azzal kezdtük, hogy bemutattuk a közönségnek a kollégiumban működő Fenichel Sámuel Önképzőkört, amely kilenc éves tevékenysége alatt számos díjat hozott Nagyenyedre. Ezek közül huszonkilencet a Természet Világa diák-cikkpályázatán nyertünk. A lapban eddig a nagyenyedi diákok harminc cikket publikáltak. A kör jelenlegi tagjai gyertyát gyújtottak a Természet Világa évfordulóján és felolvastuk Staar Gyula főszerkesztő üzenetét:

„Köszönöm, hogy Nagyenyeden is gyújtotok egy kis lángot folyóiratunk 140 éve tartó tudásközvetítő missziójának tiszteletére. A Bethlen Gábor Kollégiumot, a körülötted folyamatosan szerveződő értelmes diákokra, diákszerzőinkre gondolva, már évek óta a Természet Világa kis fiókszerkesztőségének tartom. Őrizzétek meg ezt a saját kis lángotokat, hogy általatok a miénk is még messzebbre világíthasson. Kérlek, add át szíves üdvözletemet diákjaitoknak, s bátorítsd őket értelmes, szép munkák elvégzésére.”

Amióta a Természet Világa pályázatán szerepelünk, gyakrabban olvassuk a lapot, gyarapítottuk tudásunkat, nyitott szemmel járunk és keressük a témákat, jobban odafigyelünk a fogalmazásra és a helyesírásra. Örülünk, hogy egy rangos lapban jelenhetnek meg cikkeink és reméljük, hogy ezután is adhatunk a lapnak egy kis nagyenyedi szellemet.

Dvorácsek Ágoston


Emlékezés Csongrádon

Két kis gyertyalángot is gyújtottak Csongrádon a Természet Világa megjelenésének 140. évére emlékezve. Az egyiket a Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskolában, a másikat a város Művelődési Központjának előadótermében. Mindegyiket Kecskés László könyvtáros tanár gyújtotta meg, és az egybegyűlteknek felolvasta Staar Gyula főszerkesztő üdvözlő levelét. A meghívott előadókat, dr. Róka Andrást és Szili Istvánt (a lap gyakori szerzőit) ugyancsak Kecskés László mutatta be a mindkét helyszínen túlnyomórészt középiskolásokból és tanáraikból álló nagyszámú közönségnek.  

A Bársony István nevét viselő, főleg vadászatot és környezetvédelmet oktató szakközépiskolában Szili István a névadó író természetlátásáról, művészi eszközeinek céltudatosságáról tartott vetítéssel kísért előadást. Mindezt egyúttal az éppen esedékes 154. Bársony-születésnap megünneplése alkalmából is. Az iskola tanulói egyébként – tanítás nélküli munkanap lévén – más szakmai előadásokat is meghallgattak, ezért dr. Róka András kémiai kísérletei – amelyekkel az anyagi világ fejlődését illusztrálta – ugyancsak alkalomhoz illők voltak. A látványos kísérletek sorra nagy érdeklődést váltottak ki, és zajos sikert arattak, rámutatva, hogy az iskolai kémiaoktatás (vagy annak szakmai irányítása) tévúton jár, amikor a kísérletezéstől – e diákokhoz közelebb álló motiváló és szemléletet alakító lehetőségtől –egyre inkább megfosztja a tanulókat.

A délutáni megemlékezés a városi TIT égisze alatt zajlott. Róka tanár úr itt is folytatta az elkápráztató kísérletezést, Szili István pedig ugyancsak vetítés kíséretében a természetvédelem gyakran „elfelejtett” szubjektív motiválójáról, a természeti szépség mibenlétéről és annak emberi nélkülözhetetlenségéről beszélt.

Csongrád azon települések közé tartozik, ahonnan számos dolgozat érkezik a Természet Világa diákpályázatára. Ennek ellenére remélhetően hasznosnak bizonyultak Szili István rövid tájékoztatói a diákpályázaton való további részvétel megtartása érdekében.

(ulmarius)



Baján is felgyulladt a Természet Világa mécsese

Az 1869 januárjától megjelenő folyóirat Kárpát-medencét behálózó előadáskörútja során november 23-án eljutott a bajai Szent László Általános Művelődési Központba, ahol Staar Gyulát, a 2004 óta Magyar Örökség Díjas lap főszerkesztőjét Keresztes József igazgató meleg szavakkal fogadta. A költők és a csillagok című ünnepi program első része Füzi László irodalomtörténész, a Forrás című szépirodalmi, szociográfiai és művészeti folyóirat főszerkesztőjének előadásával kezdődött, majd Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, műfordító lenyűgöző hangulatú versszavalataival folytatódott. A második részben Staar Gyula vázolta a 140 éves lap és a diákpályázat eddigi történetét. A folytatásban utóbbihoz kapcsolódva Nebojszki László, a Szent László ÁMK Szakközépiskolájának mérnök-tanára vázolta tanulóinak eddigi eredményeit, majd mondott köszönetet a főszerkesztőnek, Kapitány Katalin és Németh Géza szerkesztőknek a pályázat lebonyolítása, illetve hátterének biztosítása érdekében kifejtett erőfeszítéseiért.

A program Zombori Ottó csillagász, az Uránia Csillagvizsgáló nyugalmazott igazgatójának magával ragadó, a csillagászat, a fizika, a kultúrtörténet és az űrkutatás területén átívelő, magvas summázatú előadásával zárult. A rendezvény megszervezéséért Jaloveczki József és Nebojszki László tanár uraknak tartozunk köszönettel.
 

Előadás a könyvtárban (Bahget Iskander felvétele)

További képek


Természet Világa, 140. évfolyam, 12. szám, 2009. december
https://www.termvil.hu/ 
https://www.chemonet.hu/TermVil/