2010. április 14. jelentős dátum az európai légi közlekedés történetében. A légihatóságok kezdetben a brit, majd az észak- és nyugat-európai légteret is lezárták egy errefelé szokatlan természeti jelenség, a sztratoszféráig emelkedő vulkáni hamufelhő miatt. Mindezt a világ számára addig ismeretlen izlandi tűzhányó, az Eyjafjall okozta.

A tudósok és a földtan iránt érdeklődők azonban felkapták a fejüket, hiszen egy ritka természeti jelenség vált szinte testközelből megfigyelhetővé: a gleccser alatti vulkánkitörés. Rövid tervezés után lehetőség nyílt arra, hogy nem sokkal a kitörés kezdete után április végén és május elején az érdeklődők csoportjával, a Baraka utazási iroda szervezésében két alkalommal is ellátogassunk a szigetországba.

A sziget az Északi-sarkkör közelében, az Atlanti-hátság mentén helyezkedik el, annak az Atlanti-óceán szintje fölé emelkedő része. Mintegy 35 millió éve az óceán mélyén intenzív vulkáni tevékenység indult, melynek eredményeképpen 16 millió évvel ezelőtt a formálódó vulkánok csúcsa a tengerszint fölé emelkedett. E csúcsok egymásra épülése alkotta és alkotja a mai napig Izlandot a környező szigetekkel együtt. A 18 000 km hosszúságú Atlanti-hátság mentén a tektonikus mozgások révén távolodik egymástól itt az észak-amerikai és az eurázsiai kontinenslemez s ennek egyetlen szárazföldi szakasza a Thingvellir-hasadék, mely a sziget délnyugati részén található. A távolodás mértéke évi 2 cm. A vulkáni tevékenység e vidéken a legintenzívebb, a mélyből feltörő bazaltos magma itt terül szét a felszínen s alkotja a legfrissebb földtani képződményeket. A hasadék mentén találhatók tehát a sziget legfiatalabb kőzetei, míg ettől távolodva egyre idősebb kőzetek lelhetők fel. A sziget belsejének anyaga így mind-össze 3 millió éves, míg a keleti és a nyugati partvidék kőzetei 15–16 millió esztendősek. 

A vulkánosság ezen formája mellett jelentős szerepet játszik az egyidejű forrófolt- (hot spot) típusú vulkáni működés, mely esetében a földköpenyből körülírt módon, állandó helyen magmafeláramlás figyelhető meg s ennek magmaprodukciója szolgáltatta azt a térfogattöbbletet, mely a szigetet az óceán szintje fölé emelte, szemben a hátság többi részével. A hot spot vulkánosság bizonyítéka, hogy ahogyan sziget évente 3–5 cm-t nyugat felé sodródik, az aktív vulkánok a forró folthoz képest térben távolodnak, majd lassanként inaktívvá válnak. Így a forró folt felett a középpontban újabb tűzhányók képződnek, míg a szélek felé haladva kialudt vulkánok találhatók. A legfiatalabb ilyen tűzhányó Surtsey, amely 1963-ban emelkedett a tenger szintje fölé.

A Markarfljót folyó és az Eyjafjall vulkán

Az aktív tűzhányók száma 22, a kialudtaké mintegy 200. Geológiailag igen aktív terület ez, a kitörések kisebb-nagyobb rendszerességgel, de folyamatosan követik egymást, átlagosan 5–10 évenként. A távolodó lemezszegélyek vulkánosságára jellemző módon a magma anyaga döntően bazalt és mélytengeri bazalt, mely főként úgynevezett lávaöntő (effuzív) kitörések formájában jut a felszínre. A robbanásos jelleg elenyésző, a gázok viszonylag nyugodtan távoznak a magmából. A szétterülő, nagy bazalt lávaárak laposan rakódnak egymásra. A  hátság vulkánosságára jellemző bazaltprodukció és a forrófolt-jelenség miatti magmakeveredés miatt a szigeten nemcsak tisztán bazalt, hanem egyéb kőzetek is megtalálhatók, ilyenekből épülnek fel például Landmannalaugar riolithegyei. 

Jellegzetesek a kéreg repedéseinek mentén végbemenő hasadékvulkáni kitörések, melyek legemlékezetesebbike a Laki-hasadékkitörés volt 1783-ban. Az intenzív vulkáni tevékenység következtében a felszíni formák az eróziótól megkímélten élesen szabdalják a felszínt. A folyók mentén emiatt igen sok a vízesés s a folyómedrek is sekélyek. Az utóvulkáni tevékenység formái a gejzírek, iszapfortyogók és melegvizű források, melyekből mintegy 800 található itt. A geotermikus területek száma mintegy 250. 

A sziget történetének első tízmillió évében szubtrópusi éghajlat uralkodott, a növényzet a mainál sokkal gazdagabb volt. Ennek bizonyítékai a szigeten megtalálható barnakőszéntelepek és a bennük fellelhető ősmaradványok.

Az utolsó másfél millió évben az éghajlatváltozás során vastag jégtakaró alakult ki, ekkor keletkeztek az úgynevezett táblahegyek, melyek egykori jég alatti tűzhányók maradványai. A jégkorszakok között a folyami és a parti erózió szerepe, valamint a hordaléklerakódás erősödött, ekkor alakultak ki a déli területek hordaléksíkságai is. Mintegy nyolcezer évvel ezelőtt a mainál melegebb és szárazabb éghajlat miatt a teljes jégmennyiség elolvadt, majd kb. háromezer éve fokozódó csapadékmennyiség kíséretében ismét lehűlési periódus kezdődött. Mindez ismételt eljegesedést eredményezett, mely maximumát a XIV. századig érte el, ekkor érték el a gleccserek legnagyobb kiterjedésüket. 

A jégkorszak idején a sziget egészét több km vastagságú jég borította. A tartósan a jég súlyát viselő területek megsüllyedtek. A felmelegedés során azonban jelentős olvadás ment végbe, ekkor a jég súlyától megszabadult területek megemelkedtek. Az eredeti és egykorú felszínek így jelentősen eltérő magasságba kerültek egymáshoz képest. A további olvadások folyamán a tenger a mélyebben fekvő részeket elárasztotta, így keletkeztek a partvidéket szabdaló mély fjordok. A jégmezők ma is nagy területeket borítanak s a gleccserek lassú mozgásukkal tovább koptatják és tördelik a felszínt. A partokat elérve a gleccserekből hatalmas jéghegyek szakadnak a tengerbe. 

Jelentősebb vulkánkitörések Izlandon
Izlandnak a Kr. u. IX. században kezdődő benépesülése után 934-ben a Katlához tartozó Eldgjá (Tűztorok) hasadékrendszer az emberi történelem legnagyobb lávaöntő kitörését produkálta, mely során 18 köbkilométer láva ömlött a felszínre. A XIV. század a Hekláé volt: 1300-ban, 1341-ben és 1389-ban nagy erejű kitöréseivel rázta meg a sziget déli részét. 1636-ban és 1693-ban két további, jelentős, több hónapig tartó kitörése zajlott. 1660-ban és 1755-ben a másik óriás, a Katla erőteljes kitörései következtek, legutóbb 1918-ban. 

1783-ban Laki-hasadékkitörés során a felszínen nyílt 27 km hosszú hasadékból 8 hónapon át 15 köbkilométer láva tört a felszínre. A kiáramló gázok és a hamuszórás az élővilág 75%-át elpusztította s az ezt követő éhínségnek a lakosság majd egynegyede esett áldozatul. A kitörés egész Európa időjárására hatással volt s a hamuszórást mélyen a kontinentális területeken is észlelték. 

1963-ban a sziget déli partjai közelében tenger alatti kitörést észleltek s hamarosan új vulkán emelkedett a felszín fölé, mely a tűz istenéről a Surtsey nevet kapta. A folyamatot első pillanatától kezdve kutatók tucatjai figyelték s voltak tanúi egy új tűzhányó születésének, mely vulkanológia történetének egyik legpontosabban dokumentált kitörése lett. A kitörés abbamaradtával az élővilág csakhamar benépesítette a szigetet. Emiatt Surtsey a nyilvánosság számára teljesen elzárt és csak a kutatók tehetik lábukat területére. Igazi biológiai-ökológiai laboratórium, melyen folyamatosan tanulmányozhatók az élővilág térhódításának mozzanatai.

Az Eyjafjall kitörése közelről

1973. január 23-án éjjel 2 órakor az Izlandól délre fekvő Vestmannaeyjar-szigeteken álló Heimaey kikötőváros határában az Eldfell vulkán hatalmas robbanással rázta meg a környéket. A megnyíló hasadékból lávaszökőkutak törtek a magasba. A kitörés 5 hónapja alatt több mint 30 millió tonna láva került a felszínre. Ez, valamint a kiterjedt hamuszórás a város egyharmadát eltemette s félő volt, hogy a lávaár az izlandi halászflotta jelentős kikötőjét is elzárja a tenger felől. A katasztrófavédelem és a lakosság hónapokon át nagy teljesítményű szivattyúk segítségével tengervízzel hűtötte a lávaár frontját, mely lehűlve és megszilárdulva saját folyását terelte más irányba. A kikötő tehát megmenekült s ez volt az első és eddig egyetlen eset, hogy emberi beavatkozás képes volt megváltoztatni egy vulkáni kitörés menetét. 

A kitörés a Thórofsfell hegyről

Az északon lévő Krafla tűzhányó 1975-84 között mutatott intenzív kitörési tevékenységet s a Myvatn-tó közelében több hasadékból nagy mennyiségű láva árasztotta el a környéket. A közeli geotermikus erőmű is veszélybe került, de a lávaár végül irányt változtatott.

A Vatnajökull jégmező mélyén fekvő Grímsvötn vulkán 1996-ban működésbe lépett a több száz méter vastag jégtakaró alatt s több napba telt, míg a jég átolvadt és a kitörés elérte a felszínt. A jég alatt felgyülemlett hatalmas mennyiségű víz 45 kilométerrel távolabb tört a felszínre hatalmas, pusztító áradást okozva. Hasonló, kisebb jég alatti kitörés ment itt végbe 1998-ban és 2004-ben is. A Hekla legutóbb 2000-ben hallatott magáról, közepes erejű kitörést produkálva.

Vulkánkitörés a jégtakaró alatt
Izland területének 12%-át jégtakaró borítja, melynek vastagsága az alatta fekvő felszíni formáktól függően 100-1000 m között változik. A legtöbb ilyen jégtakaró alatt szunnyadó vulkánok találhatóak, melyek kitörésükkor megolvasztják a felettük lévő jégréteget. Sok esetben a tűzhányó teteje, azaz a kaldera feneke és a jég alja között kisebb-nagyobb tó foglal helyet, melyet a vulkán hője tart folyékony állapotban. Az aktivitás kezdetekor a kitörés hője fokozatosan megolvasztja a körülötte és felette lévő jeget, növelve a víz mennyiségét. A víz sűrűsége +4 Celsius-fokon a legnagyobb, tehát térfogata kisebb, mint az elolvadt jégé. Az így képződött üregbe a jég beleroskad, ami felszínen jellegzetes, koncentrikus kör alakú repedések és horpadás formájában jelentkezik. A szeizmikus jelek mellett sokszor ez az egyetlen jelenség, amely a jég teljes vastagságának megolvadása előtt felhívja a figyelmet a kitörés kezdetére. Az olvadékvíz mennyisége és nyomása folyamatosan növekszik, majd bizonyos határt elérve a kalderaperemen vagy a jégen át utat tör magának. A hatalmas mennyiségű víz pusztító gleccseráradás formájában árasztja el a környező vidéket. Az ilyen típusú áradást izlandi eredetű kifejezéssel jökulhlaupnak nevezzük. Hasonló jelenség Izlandon vagy az Antarktiszon következik be, ezek közül legemlékezetesebb volt a Vatnajökull alatt 1996-ban végbement kitörés, mely hatalmas gleccseráradást eredményezett. A jég alatti (szubglaciális) kitörés ritka és nehezen megfigyelhető jelenség, ezért a lakott településekről is könnyen megközelíthető Eyjafjall működése a tudósok figyelmének középpontjában áll.

A jelenleg működő Eyjafjall vulkán
Az 1666 m magas rétegvulkán Izland viszonylag sűrűn lakott és mezőgazdaságilag is művelt  délkeleti részén, közvetlenül a Katla vulkán nyugati oldalánál, az Eyjafjallajökull jégmező alatt található (a jökull szó az izlandi nyevben gleccsert, jégtakarót jelent). Alakja kelet-nyugati irányban megnyúlt, csúcsán 2,5 km átmérőjű kaldera található. Keleti és nyugati oldalát lávafolyások tagolják. 

Az Eyjafjall a keleti vulkáni zóna legkevésbé aktív vulkánja. Legkorábbi lávái a holocén idején jutottak a felszínre. Az utóbbi tízezer évben lávaöntő és robbanásos kitörések váltakoztak. Magmaellátása egyes vélemények szerint közvetlen kapcsolatban áll a szomszédos Katla tűzhányóéval, mely kitörései többször közvetlenül az Eyjafjall kitöréseit követték. Kitörési termékei főleg intermedier kőzetek, bazaltandezit.

A történelmi időkben mindössze három kitörését jegyezték fel, először 930-ban, majd 1612-ben. Legutóbbi működése 1821 és 1923 között a központi kalderában zajlott, intermedier és andezit tefra szórásával járt. Ezt 1823-ban a Katla freatomagmás kitörése követte, mely az azt borító Myrdalsjökull jégmező részleges megolvadásával gleccseráradást eredményezett.

2010. március 6-án a hegy északnyugati oldalában sorozatos földrengéseket észleltek, melyek a magma mozgására engedtek következtetni. Március 20-án, nem sokkal éjfél előtt 985 m magasságban a Fimmvörduháls-hágó közelében 500 m hosszúságú repedés keletkezett, melyből igen intenzív Hawaii-típusú lávaöntő kitörés indult. A hasadék hamarosan csaknem elérte az 1 km-es hosszúságot. Fimmvörduháls (Öt Magaslat Hágó) az Eyjafjallajökull és Myrdalsjökull jégmezők közötti 2 km széles jégmentes területen helyezkedik el 1042 m magasságban, így a gleccserjég megolvadásától és a következményes gleccseráradástól akkor nem kellett tartani. A kutatók már kezdetben felvetették, hogy a kitörés mintegy beindíthatja a Katla működését is, de ennek jelei eddig nem voltak észlelhetőek. Emiatt az első napokban a potenciálisan fenyegetett területek lakosságát evakuálták. A Katla Izland sokkal aktívabb és erőteljesebb kitöréseket produkáló tűzhányója, melyek igen gyakran vezetnek pusztító gleccseráradásokhoz.

Lezúduló víz a Gígjökull gleccseren

Hét nappal később egy 300 m hosszúságú második hasadék is megnyílt a közelben, melyből ugyancsak intenzív lávaömlés indult. A lávaárak a közeli Hrúnagíl és Hvannárgíl kanyonokba folytak, mintegy 150 m magas esést hozva létre. A folyók vizével és a hóval való kölcsönhatás következtében időnként kisebb freatikus (gőz-)robbanások következtek be.

Három hét elteltével salakkúpok az első hasadék felett 82 m-es, a második hasadék felett 47 m-es magasságot értek el. A magasabban elhelyezkedő első kráterből a lávakiáramlás három hét elteltével megszűnt, míg az alacsonyabban fekvő második kráterből még néhány napig tartott. A kiömlő láva 1,3 négyzetkilométert borított el 10–12 m vastagságban. A kürtőket 22–24 millió köbméter vulkáni anyag hagyta el, mely 47% kovasavtartalmú olivin-bazalt volt. A kitörés fokozatosan elcsendesült és első szakasza véget ért.

Fimmvörduháls Izland egyik legszebb és legkedveltebb túraútvonala mentén helyezkedik el, mely Skógarból Thórsmörkbe vezet. Így a kitörés helyszíne mindkét irányból akár gyalogszerrel vagy terepjáróval is megközelíthető volt s csakhamar turistalátványossággá vált. A helikoptertársaságok azonnal repüléseket szerveztek. Közel 25 000 ember kereste fel az újonnan született tűzhányót s az áradatot csak a zord  idő szakította meg néha. A fő veszélyforrást nem a kitörés, hanem az időjárás hirtelen megváltozása jelentette, mely Izlandon nem szokatlan jelenség. Emiatt két haláleset is történt a kitörés első szakaszában.

A második szakaszban, 2010. április 14-én a csúcson lévő központi kalderában rövid szeizmikus aktivitás után intenzív, jégtakaró alatti robbanásos kitörés indult. A jégtakaró azonnal olvadásnak indult, melyet hatalmas gleccseráradások követtek, átlagosan 1000 m3/s vízhozammal. A gleccserár  a festői szépségű Gígjökull gleccsernyúlvány oldalán bizonyult legintenzívebbnek és a Markarfljót folyó mentén érte el az óceánt, nagy mennyiségű hordalékot és jeget sodorva magával. A polgári védelem az érintett területek lakosságát átmenetileg kiköltöztette. A tengerpart mentén haladó, kulcsfontosságú 1. számú főút egyes szakaszait még az áradás érkezése előtt átvágták, hogy a víznek szabad áramlást engedjenek az óceán felé és ezáltal megkíméljék a Markarfljót folyó hídját.

Folyók a Felföld felől
(A szerző felvételei)

A Vulcano-típusú kitörés erősségét a jég és a magma közvetlen kölcsönhatásából származó hatalmas freatikus robbanások nagymértékben megnövelték. A kitörési felhő ennek következtében hamarosan 11 000 m magasságra emelkedett és az uralkodó széliránynak megfelelően délkeleti irányba sodródott. A hamuszórás az Eyjafjallajökull déli és keleti oldalán volt a legintenzívebb. A nagy magasságban lévő hamufelhő Európa légterébe sodródva átmenetileg megbénította a légi forgalmat. 

A kalderában három kráter keletkezett, amelyekből az északi működik tartósan. A kitörés erőssége napról napra változott, de ahogyan a kalderában található jég nagy része elolvadt, a freatikus robbanások is megritkultak, így a kitörési felhő magassága is csökkent. A híres izlandi vulkanológus, Haraldur Sigurdsson professzor május elsején a kaldera pereméig jutva helyszíni szemlét tartott. Ő számolt be arról, hogy a kalderában nemcsak vulkáni bombák és blokkok, hanem a kitörés által kidobott, ám el nem olvadt jégtömbök hevernek mindenfelé. Hasonlata szerint a táj olyan, mintha hatalmas kockacukrokat szórtak volna a fekete talajra.  

A kitörés harmadik szakaszában a lávafolyás is megindult. Az 1 km hosszú lávaár kezdetben a kalderában rekedt, majd áttörve a Gígjökull alá folyt és kölcsönhatásba került a gleccserjéggel. Ezt természetesen hatalmas gőzfelhők kialakulása kísérte. A robbanásos jelleg hamarosan ismét erősödni kezdett s a vulkáni hamu átlagosan 4000–6000 méteres magasságot ért el. A széliránytól függően nagy része Izland déli részén és az Atlanti-óceán felett szóródott ki. A hamuszórás által leginkább érintett Skógar és Vík települések szinte állandóan a felhő alatt voltak és a farmokon a mezőgazdasági tevékenység erősen korlátozódott, a gazdák az állatokat kénytelenek voltak bezárni, noha a legelőkön már kezdett sarjadni a fű. A kitörés miatt még a híres Skógari Múzeum és Skanzen is zárva tartott.

A Markarfljót folyó felülről

A kitörés anyaga az eddigi vizsgálatok szerint 58% kovasavtartalmú intermedier kőzet, közepes fluoridtartalommal.  Érdekes annak magyarázata, hogy a tűzhányó azonos kitörési ciklusában miért fordul elő két különböző helyen egymástól teljesen eltérő működés. Az Eyjafjall alatt mintegy 1 km mélységben andezitből álló származó magmatömeg, úgynevezett intrúzió foglal helyet. Ez egy korábbi magmafeláramlás során kerülhetett ide, de a kitörés elmaradt, mert a magmát felhajtó erő nem volt elégséges ahhoz, hogy azt a felszín fölé juttassa. Amikor jelen kitörés kezdetén a nagyobb mélységből származó bazaltmagma-tömeg az andezitet elkezdte alulról felfelé nyomni, a mélyben a nyomás egyre fokozódott. A hígfolyós bazalt a hegy alatt irányt változtatva a kisebb ellenállás irányában haladva utat talált magának a felszín fölé. Ekkor vette kezdetét az első szakaszban a lávaöntő kitörés Fimmvörduháls közelében. (A bazaltlávát szolgáltató kitörések lávaöntő, a magasabb kovasavtartalmú andezitet produkálók robbanásos jellegűek. Ennek magyarázata a magma kémiai összetételében keresendő.) Amikor a lávaöntő aktivitás megszűnt és a csatorna elzáródott, a második hullámban feláramló bazalt a mélyben újult erővel nekifeszült az andezittömbnek. A kritikus nyomást elérve az andezit a kaldera területén kirobbant a felszínre és a kitörés a második szakaszban folytatódott, mely tisztán robbanásos jellegű volt. Ahogyan az andezit nagy része kiürült, úgy nyílt mód arra, hogy a harmadik szakaszban a mélyebbről érkező bazalt is a felszínre kerüljön. Ez a bazalt hozta létre azt a lávafolyást, amelyet a kalderában lehetett látni. 

Kitörés élőben
Az Izlandra való utazást már itthon jelentős izgalom előzte meg. A felszerelés bepakolása közben nemcsak azon gondolkodtam, hogy vajon milyen lesz a kitörés, hanem azon is, hogy egyáltalán el tudunk-e indulni a légtérzár miatt. Paradox módon az egyetlen észak-európai reptér, amely folyamatosan nyitva tartott, a vulkántól 130 kilométernyire nyugatra fekvő keflavíki  volt. Szerencsére azonban az európai repülőterek többsége az utolsó pillanatban megnyílt, így a repülésnek nem volt akadálya. A tűzhányó közvetett módon már a földet érés előtt ritka  látvánnyal ajándékozott meg, hiszen a Keflavíkba tartó gépeknek északról kellett megkerülniük a hamufelhőt. A légifolyosó a keleti fjordok és az izlandi felföld felett vezetett, amelyeket a szokásos déli repülőútvonalak felől nem lehet látni. Most viszont a ragyogó napsütésben lehetett szemügyre venni mindent, köztük az Askja vulkán hatalmas, hóval fedett kalderáját is. Az idő szerencsés módon napokig tiszta maradt, így a kitörési felhőt Reykjavíkból is jól lehetett látni. Bárhonnan is néztünk a tűzhányó irányába, a kitörési felhő mindenhonnan uralta a táj képét.

Felhő, gőz, hamu

Másnap természetesen első utunk észak felől a vulkán tövébe vezetett. Terepjárónkkal addig mentünk fel a Markarfljót folyó nyugati oldalán, ameddig csak lehetséges volt. Az út egy részét megrongálta a kitörés első napjaiban levonult gleccseráradás, így át kellett gázolnunk a folyó számtalan ágának egyikén. A parton jól elkülöníthető a régebbi folyami hordalék és a víz által odahordott friss fekete vulkáni anyag, melyben fehéren csillognak a gleccserből származó, el nem olvadt jégdarabok. Egy bizonyos ponton, szemben a Gígjökull gleccserrel, a polgári védelem lezárta az utat és az őrség figyelmeztetett bennünket, hogy a robbanások erősödtek és vulkáni bombák hullhatnak valamint a gleccserről jég szakadhat le, így minden percben várják a gleccseráradást. Járó motorú terepjáróban, orral kifelé, indulási pozícióból figyelték a vulkán minden rezdülését, készen arra, hogy szükség esetén azonnal elmenekülhessenek a veszélyes zónából. Nekünk is ezt tanácsolták, úgyhogy gyorsan megfordítottuk a járművünket és sofőrünk a volánnál maradt, amíg elkészítettük az első  fotókat a kitörés közvetlen közeléből. Eközben a vulkán morajlása fülsiketítővé vált, a nagyobb robbanásoktól alig hallottuk egymás hangját. Egy ritka alkalommal még a szuperszonikus sebességgel terjedő robbanási hullám is láthatóvá vált a sötét hamufelhőben. Ezután kissé távolabb biztonságos helyet keresünk járművünknek és gyalogosan elindultunk a gleccserrel és a tűzhányóval szemközti Thórolfsfell-hegyre. A folyó túloldalán lévő magaslatról szinte páholyból lehet megfigyelni a kitörés minden mozzanatát. A szél aznap már dél felől fújt, úgyhogy az utat végig a hamuszórás zónájában kellett megtenni. Az addig a hátizsákban lapuló sebészeti műtősmaszkok jó szolgálatot tettek. A hamu, amely valójában nem égéstermék, hanem 2 mm szemcsenagyságnál kisebb magmadarabkák összessége, a ruházat alatt mindenhová behatol, még a zsebek is tele lettek vele. A hegytetőről jó időben tisztán és közelről lehet megfigyelni a robbanásokat, az újra és újra a magasba emelkedő sötét hamufelhőt, és a Gígjökull gleccsernyúlvány teljes felszínét. Látni lehetett, ahogyan a gleccser két oldalán a hamutól sötétszürkére festett víz lezúdul az egykori gleccserlagúnába. A jég legalább egynegyede már elolvadt ekkorra és az egykoron csillogó, kékesfehér felszín színe szürkére váltott. A korábban kedvelt fotótémának számító kis lagúna egyre növekvő sárkupaccá alakult. Furcsa érzés látni, ahogyan a táj egy festői részlete pusztán a természeti erők hatásaként egyszerűen eltűnik. Egy héttel később az olvadás még nagyobb területeket érintett a gleccseren és a jég alá folyó láva kiterjedt lyukakat égetett a felszínbe. Hatalmas mennyiségű gőz fejlődött és a gőzoszlop nagysága hamarosan meghaladta a hamuoszlopét.

A második alkalommal a már szokásosnak számító thórolfsfelli túra után a közeli kis reptérre érkeztünk, ahonnan 4 személyes bérelt repülőgépekkel a vulkán fölé lehetett repülni. A gép a felhők között kanyarogva a Markarfljót folyó felől mintegy öt perc alatt ért a kráterek fölé. Ekkor a láva már a gleccser jege alá folyt és fentről nézve a keletkező fehér gőzoszlop a fekete hamufelhő mellett szürreális látványt nyújtott a lenyugvó nap fényében. Mintha gigászi sakkfigurák táncoltak volna egymással. Délkelet felé nézve látható volt, ahogyan a hamuszórás szinte esti sötétségbe borította a tájat. A nappalok egyre hosszabbodtak, így a repüléseket körülbelül este tíz óráig lehetett folytatni. A nagy mennyiségben termelődő gőz miatt azonban a kráterekbe nem lehetett belátni és emiatt maga a láva is láthatatlan maradt. A gleccser fölé repülve látni lehetett, ahogyan a hő jókora lyukakat olvasztott a jégbe és a körülbelül ötven méter vastag jégréteg alatt már sejteni lehetett a láva jelenlétét, bár ahhoz még túlságosan világos volt, hogy az izzó vörös szín jól láthatóvá váljék.

Falu a vulkán lábánál

Ekkorra már a kitörés intenzitása is jelentősen erősödött s így a hamuszórás is egyre kiterjedtebb területeket érintett. Másnap délen Skógar és Vík között haladva folyamatosan észlelhető volt a vulkáni anyag jelenléte, mely az egyébként szikrázó napsütésben igen érdekes fényviszonyokat teremtett. A táj sejtelmes, szürkésbarna ködbe burkolózott és a szél egyre porviharokat kavart a lehullott hamuból. 

Ottlétünk néhány napja alatt a vulkán sokféle arcát mutatta és a kitörés jellege is szinte napról napra változott. Jelen beszámoló születésekor a kitörés erőssége ismét növekedett és a hamufelhő ismét elérte a 9000 méteres magasságot. Érdekes és tanulságos volt látni egy nagyszabású természeti jelenség folyamatát és dinamikáját, miközben mindmáig nem tudni, hogy meddig és milyen jelleggel folytatódik majd tovább. Mindazonáltal nemcsak a tudományos megfigyelések lehetősége, hanem a jelenség nagyszerűsége és különleges szépsége is vonzza vissza a látogatót. Ezért még a hazautazás előtt megszületett az elhatározás, hogy amint lehetőség nyílik rá, vissza kell térni Izlandra. 

Lapzártánkig a vulkáni működés erősen lecsendesedett, a kráterből csak gőz áramlott ki.

---

Természet Világa,

141. évfolyam, 7. szám, 2010. július https://www.termvil.hu/  https://www.chemonet.hu/TermVil/