Komoly tudományos áttörésről nem tudósítottak, mégis az óvatos optimizmus jellemezte a világméretű AIDS-járvány idei legnagyobb nemzetközi konferenciáját. A járvány a világ legnagyobb részén túljutott a csúcsponton, a kutatások pedig – ha csodafegyvert nem is – egyre újabb eszközöket adnak a kezünkbe a vírus elleni harcban. A találkozón kirajzolódó kép alapján már a rendelkezésre álló eszközökkel is világszerte jelentősen visszaszorítható lenne a járvány, ha a különböző megelőzési stratégiákat együttesen és intenzíven, a mait jelentősen meghaladó ráfordítással alkalmaznák.

A kétévente megrendezett Nemzetközi AIDS Konferencia fő célja, hogy lehetőséget adjon a párbeszédre az AIDS elleni küzdelem különböző frontjain harcoló kutatók, egészségügyi vezetők, politikusok, mecénások és civil szervezetek képviselői között. Ez év júliusában tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a találkozót, amelynek ezúttal Bécs adott otthont, mint a növekvő járvánnyal küszködő Kelet-Európa kapuja. A konferenciára a világ minden tájáról közel húszezer résztvevő érkezett.

A tudományos előadások mellett külön ülések foglalkoztak a járvány politikai, gazdasági, szociológiai és emberi jogi vonatkozásaival, és az egész rendezvényt végigkísérték az aktivisták csoportjainak demonstrációi. A tüntetők legfontosabb követelése a fejlett országokból a rászoruló régiókba – elsősorban Afrikába – érkező AIDS elleni adományok növelése volt. Az elmúlt években óriási nemzetközi erőfeszítéssel sikerült megsokszorozni a kezelésben részesülő fertőzöttek számát, félő azonban, hogy a gazdasági válság visszaveti az erre fordított pénzt. A hatalmas előrelépés ellenére messze vagyunk még attól, hogy valamennyi rászorulóhoz eljuttassuk a szükséges gyógyszereket, amit pedig az ENSZ öt évvel ezelőtt 2010-re tűzött ki célul. A tüntetők egyik csoportja „Robin Hood adó” bevezetését javasolta, amit minden Wall Street-i pénzügyi tranzakcióra ki lehetne vetni, és ebből finanszírozni a rászorulók teljes körű ellátását. Egy ilyen adónak aligha van reális esélye, de már az eddig elért eredmények is óriásiak.

1. ábra. Az Egyesült Államok volt elnöke, Bill Clinton és a Microsoft volt
elnöke, Bill Gates alapítványaikon keresztül sokat tettek azért, hogy a szegény országokban minél több HIV-fertőzött részesülhessen hatékony antivirális kezelésben. A konferencián előadásukban az eddig elért eredmények mellett a további feladatokat is áttekintették. (IAS/Marcus Rose/Workers’ Photos)

A konferencián jelen voltak azoknak a segélyszervezeteknek a képviselői is, amelyek a fejlett országok állami, illetve magánadakozásból származó dollármilliárdjait fordítják az AIDS elleni harcra a rászoruló országokban. Beszédet mondott Bill Clinton volt amerikai elnök és Bill Gates, a Microsoft volt elnöke (1. ábra), akik alapítványaikon keresztül személyesen is nagyon sokat tettek azért, hogy az elmúlt hat évben tízszeresére emelkedett az antivirális kezelésben részesülők száma: ma körülbelül 5 millió emberhez jut el a kezelés. A „pénzgyűjtés” mellett ebben komoly szerepet játszott az is, hogy a gyógyszergyártókkal folytatott tárgyalásokon sikerült lényegesen kedvezőbb árakat kiharcolni a fejlődő országokba szállított HIV elleni gyógyszerek beszerzésére, így az egy főre jutó költségek jelentősen csökkentek. Clinton ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a komoly sikerek ellenére még csak az út kezdetén állunk, és a következő nagy feladat, hogy a válságos helyzetben sebtében rögtönzött intézkedéseket a támogatás hosszú távon is működő modelljével váltsák fel. A további pénzgyűjtésben olyan megoldásokhoz fűz reményeket, amelyek széles tömegeknek kínálnak egyszerű, kényelmes lehetőséget arra, hogy egyenként kis összegekkel adakozhassanak: például egyetlen kattintással az internet népszerű oldalain vagy emelt díjas telefonhívással. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ilyen módszerekkel nagy tömegek mozgathatók meg, és nagyon komoly összegek gyűjthetők. Emellett figyelmeztetett: ahhoz, hogy a jelenlegi gazdasági válságban hitelesen tudjanak még több támogatást kérni, maguknak a segélyszervezeteknek is csökkenteniük kell a működési költségeiket, és fontos lenne, hogy az érintett országok tehetős rétegei is hozzájáruljanak a terhekhez.

Az elért sikerek mellett ugyancsak a hátralévő feladatokra koncentrált előadásában Bill Gates, aki a feleségével együtt létrehozott alapítványán keresztül az AIDS elleni harc legnagyobb mecénásai közé tartozik. Beszélt annak fontosságáról, hogy kiemelten koncentrálni kell a világ nagy részén leginkább érintett csoportokra, a homoszexuális férfiak, az intravénás kábítószerezők és a szexiparban dolgozók körére, akik számos országban politikai előítéletek és társadalmi stigmák miatt kiszorulnak a megelőzésből és a kezelésből. Felhívta a figyelmet arra, hogy számítógépes szimulációk alapján már a rendelkezésre álló, illetve a közeljövőben várható eszközök együttes alkalmazásával is akár 90%-kal visszaszorítható lenne az új fertőzések száma.

A járvány helyzete
A konferencián kiemelten foglalkoztak Kelet-Európával, ahol jelenleg a világon a leggyorsabban nő a fertőzöttek száma. A HIV-adatok elemzésénél a járványok jellegzetességei alapján a volt Szovjetunió és a balti térség államait vonják össze: ebben a régióban elsősorban intravénás kábítószer-használattal terjed a vírus. A felnőtt lakosság körében a fertőzöttségi arány megközelíti az egy százalékot, a szomszédos Ukrajna 1,6%-os fertőzési arányával pedig Európa legsúlyosabb járványával küzd. A fertőzöttek helyzetét nehezíti és túlélésüket rontja, hogy a térség legtöbb országában a leginkább érintett rizikócsoportokat (kábítószer-használókat, homoszexuális férfiakat, szexiparban dolgozókat) hátrányosan megkülönböztetik. Jellemzően a megelőzési és kezelési erőfeszítések is az „általános népességet” célozzák meg, noha a legtöbb fertőzés ebben a körben is a rizikócsoportokból származik, és e csoportokat kiemelten kezelve, a rajtuk kívüli népességben is hatékonyabban csökkenthető lenne az új fertőzések száma. A régió legtöbb országában nem engedélyezik az olyan intézkedéseket, amelyek a rizikócsoportokat célozva közvetett úton csökkentik a HIV terjedését, mint a kábítószerezők körében az ingyenes tűcsere vagy a droghatást átmenetileg hasonló hatású gyógyszerrel pótló szubsztitúciós terápia. Az efféle módszereket az „ártalomcsökkentés” (harm reduction) címszó alatt foglalják össze, és a tapasztalatok alapján komoly eredmények érhetők el velük – már ahol a politikai klíma lehetővé teszi az alkalmazásukat.

2. ábra. A HIV-járvány globális alakulása 1990-2008 között. A vastag folytonos vonalak a becsült adatok középértékét, a szaggatott vonalak a becsült hibahatárokat jelzik. A HIV-prevalenciát, azaz a fertőzöttek arányát, hagyományosan a 15-49 év közötti korosztályra számítják – a többi grafikon a teljes népességre vonatkozó értékeket mutat. Forrás: UNAIDS/WHO

A globális világjárványt tekintve az elmúlt évek óvatos optimizmusra adnak okot. Az új fertőzések száma a kilencvenes évek második fele óta évről évre csökken (2. ábra). A fertőzöttek száma lassan továbbra is emelkedik, de a Föld népességénél valamivel lassabb ütemben, így a globális fertőzöttségi arány az ezredforduló óta csökkent valamelyest. A HIV-betegek számának emelkedése ráadásul jelentős részben a fertőzöttek hosszabb túlélésével magyarázható: az egyre több rászorulóhoz eljutó antivirális kezelés az elmúlt évtized valódi sikertörténete. A becslések szerint eddig körülbelül hárommillió életet mentettek meg a HIV elleni gyógyszerek (3. ábra), és az egyre növekvő számból egyre nagyobb rész jut a járványtól leginkább sújtott, legszegényebb afrikai országokra. Ugyanakkor mind a tüntetők, mind a segélyszervezetek képviselői többször emlékeztettek a konferencián arra, hogy miközben már a támogatások jelenlegi szintjét is komoly kihívás fenntartani, a rászorulók több mint feléhez továbbra sem jut el a kezelés. Ráadásul olyan kritikák is felbukkantak, amelyek szerint már túl sok is a HIV elleni küzdelemre fordított pénz: a kritikusok szerint ugyanebből a támogatásból a legszegényebb országok alap egészségügyi ellátását fejlesztve több élet lenne megmenthető. Bill Clinton ezt hamis választásnak nevezte, hiszen az alapellátást fejlesztve a HIV-fertőzötteket is nagyobb eséllyel megtalálná az egészségügyi rendszer, és a diagnosztizált fertőzötteket azután kezelésbe lehetne, illetve kellene vonni. Az erőforrások megosztására azonban ezzel nem kínált valódi megoldást.

3. ábra. Az antivirális kezelések hatása az AIDS-halálozásra. A folytonos vonal a ténylegesen becsült globális halálozási adatokat mutatja, a szaggatott vonal pedig az arra az esetre becsült értékeket, ha az antivirális gyógyszereket nem alkalmazták volna: a két grafikon közötti terület mutatja a kezelésekkel megmentett életek számát

Magyarországot, nemcsak földrajzi helyzete, hanem a HIV terjedésének jellege alapján is a közép-európai régióhoz sorolják. A fertőzések zöme a homoszexuális férfiak köréből kerül ki, és az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma az elmúlt néhány évben aggasztó növekedést mutat. A konferencián bemutatott adatok alapján a homoszexuális rizikócsoportban hasonló emelkedő trend figyelhető meg a fejlett világ sok további országában is – ez különösen nyugtalanító, tekintetbe véve, hogy ezekben az országokban az általánosan hozzáférhető kezelés jelentősen gátolja a vírus továbbadódását a fertőzöttekből. Az ennek ellenére megfigyelhető emelkedés a megelőzés, a felvilágosító kampányok súlyos kudarcát jelzik.

Tudományos eredmények
A konferencián nem tudósítottak új tudományos áttörésről, de részletesen beszámoltak a közelmúlt felfedezéseiről, amelyek együttesen mégis jelentősebb előrelépés érzetét keltették. Tizenöt év telt el a nagy áttörés, az első hatékony HIV-gyógyszerek kifejlesztése óta, amely a haldoklók ápolásából járóbeteg-rendeléssé változtatta a HIV-orvoslást. Bár a hatás maradandó, az eufória elmúlt, az idő rutinná fokozta le a csodát, a szakma pedig az elmúlt években egyre türelmetlenebbül várta az újabb áttörést – mindhiába. Miközben kisebb-nagyobb lépésekben egyre többet tudtunk meg a vírusról és a betegségről, még mindig nincsen hatékony védőoltás, és nincsen olyan kezelés, amely véglegesen meggyógyíthatná, az élethossziglani gyógyszerszedéstől mentesíthetné a fertőzötteket. Ezzel a háttérrel érthető, ha a kisebb előrelépéseket is hajlamos „lélektani győzelemként” értékelni a szakma, a több területen elért eredmények pedig együttesen valódi bizakodásra adnak okot. Vegyük sorra a közelmúlt legfontosabb felfedezéseit, amelyek a konferencián is a legtöbb figyelmet kapták!

Két területen is beszélhetünk olyan „lélektani áttörésről”, amelyek a hosszú egy helyben toporgás után végre előrelépéssel kecsegtetnek. A HIV elleni harc „Szent Grálja”, a hatékony védőoltás kifejlesztése az elmúlt évek sorozatos kudarcai után egyre reménytelenebb vállalkozásnak tetszett – az elmúlt egy évben azonban két olyan eredmény is született, amelyek újra felcsillantják a siker reményét. Lezárult az első olyan nagy léptékű (több mint 16 ezer résztvevőt számláló) vakcinateszt, amely statisztikailag értékelhető védőhatást biztosított a beoltottaknak. A Thaiföldön elvégzett vizsgálatban a beoltottak a (nem beoltott) kontrollcsoportnál kb. 30 %-al kisebb eséllyel fertőződtek meg a teszt hároméves időtartama alatt. Ez messze van még a hatékony védőoltás eszményétől, de a vakcinakutatásra költött több milliárd dollár és közel három évtized után ez a legelső nagyméretű (ún. fázis III-as) teszt, amelyben bármiféle védő hatást ki tudtak mutatni. Mivel a thaiföldi vakcina alapelvében nem különbözött több párhuzamos, időközben kudarcot vallott próbálkozástól, a siker okai egyelőre nem világosak. Lélektani jelentősége azonban óriási: feléleszti a reményt, hogy a már ismert alapelveken nyugvó védőoltások is nyújthatnak, ha nem is tökéletes, de számottevő védelmet.

A vakcinafejlesztés egyik komoly akadálya a HIV óriási változatossága. Még ha sikerülne is hatékony immunválaszt kiváltani az egyik változat ellen, ez jó eséllyel hatástalannak bizonyulna a vírus sok más változatával szemben. Ez a probléma már a globális járvány szintje alatt is felbukkan: az egyik ok, amiért a fertőzés soha nem gyógyul meg „magától”, vagyis az immunrendszer nem képes legyőzni a vírust az, hogy a beteg saját vírusállománya is egyre újabb változatokat képez, amelyek mindig egy lépéssel az őket „üldöző” immunválasz előtt járnak. Egyre több bizonyíték mutatja, hogy azokban a ritka fertőzöttekben, akikben mégis kialakul hatékony, a vírust hosszabb ideig kordában tartani képes védekezés, az immunválasz a vírus „konzervatív”, nehezen változó struktúráira koncentrál. Még egy rendkívül változatos, magas mutációs rátával sokszorozódó vírusnak is vannak olyan létfontosságú struktúrái, amelyek feltétlenül szükségesek a vírus működéséhez, így nem engednek meg komolyabb változtatásokat. Ha az immunrendszer ezeket célozza meg, a vírus nem tud „kitérni” előle – de számos „csali célpontot” kínálva próbálja elterelni a védekező rendszer figyelmét, és ez a legtöbb esetben sikerül is. A vakcinakutatás egyik célja ezért az, hogy az oltóanyag a HIV konzervatív struktúrái ellen váltson ki hatékony immunválaszt – ilyen „célzott” vakcináktól várható talán a következő előrelépés, és ezen a területen mutatták be a másik biztató eredményt. Egy amerikai kutatócsoportnak sikerült olyan antitesteket találnia, amelyek a tesztelt HIV-változatok több mint 90%-át képesek neutralizálni, azaz oly módon megkötni, hogy a vírusok elveszítsék a fertőzőképességüket. A teszteléshez használt közel kétszáz vírustörzset úgy válogatták össze, hogy a globális járványért felelős HIV-típus (HIV-1 M) teljes változatosságát egyenletesen lefedjék – vagyis van rá remény, hogy egy ilyen antitest univerzális védelmet adhatna. Ez különösen nagy eredmény, tekintve hogy a neutralizációhoz a vírus felszínén található Env-fehérjét kell célba venni, amely minden lehetséges trükköt bevet: a HIV valamennyi fehérjéje közül ennek az aminosav-sorrendje a legváltozékonyabb, a kötőhelyeket kínáló fehérjedarabokat cukorcsoportok ráaggatásával védi, ráadásul hármasával összekapcsolódik, és az így képezett trimerekből alig tucatnyi található a vírus teljes felszínén, egyenetlen eloszlásban. Ezek alapján nem csoda, hogy noha majdnem minden fertőzött szervezetében nagy számban találhatók az Env-fehérje ellen irányuló antitestek, ezek többnyire nem képesek neutralizálni sem a beteg saját, aktuális vírusváltozatait, sem a világszerte előforduló törzsek többségét. A hatékony antitestek utáni hajszában először is olyan ritka HIV-fertőzötteket kerestek, akiknek a vérszéruma mégis képes sokféle vírustörzset neutralizálni. A második lépésben ezekből a páciensekből próbálták elkülöníteni azokat az antitesteket, illetve az ellenanyagokat termelő B-limfocitákat, amelyek a jótékony hatásért felelősek voltak. Ez a lépés komoly technikai bravúrt igényelt: a most felfedezett kiemelkedően hatékony antitestek azonosítása és szerkezeti vizsgálata közel két évtized ilyen irányú kutatásai után hozta el végre az áttörést – amely megnyithatja az utat a következő lépés felé. Ez a felfedezés bizonyítja, hogy létezhet széles hatékonyságú antitestes immunválasz – az azonban nyitott kérdés, hogy ezt célzott oltóanyaggal minden emberben ki lehet-e majd váltani. A hatékony védőoltásig – ha lesz ilyen – még bizonyosan további évek szívós munkájára lesz szükség.

A konferencián külön szimpóziumot szenteltek a terapeutikus vakcináknak, amelyek célja, hogy a már fertőzött páciensekben erősítsék a HIV elleni immunválaszt, így a szervezet saját maga képes legyen a vírust visszaszorítani. Az eddigi, kisebb számú résztvevővel végzett tesztek alapján ezzel a megközelítéssel elérhető a vírusszint tartós csökkentése, azonban a hatás lényegesen gyengébb, mint a hagyományos (vírusenzimeket gátló) gyógyszerek esetében. A módszer óriási előnye, hogy az antivirális szerekkel ellentétben nincsenek mellékhatásai – a legvalószínűbb jövője, hogy az antivirális kezeléssel egyidejűleg alkalmazott, a gyógyszerdózis csökkentését lehetővé tevő vagy a gyógyszeres kezelés megkezdését későbbre toló kiegészítő terápiává válhat. A szimpóziumon a budapesti székhelyű Genetic Immunity cég is bemutatta saját fejlesztésű terapeutikus vakcináját, amely a kezdeti kísérletekben szintén képes volt a vírusszintet csökkenteni, további tesztelése jelenleg is zajlik.

A másik terület, amelyen „lélektani győzelemről” számolhattak be a konferencián, a HIV szexuális átvitelét gátló mikrobicid kifejlesztése volt. Ez a gyűjtőnév olyan szereket takar, amelyek az átvitel helyén (elsősorban a hüvelyben) alkalmazva megakadályozzák, hogy a fertőzött partnerből átjusson a vírus. Számos korábbi próbálkozás kudarca után dél-afrikai kutatók egy olyan hüvelyi géllel értek el sikert, amely a hagyományos kezelésben is alkalmazott egyik antivirális hatóanyagot, tenofovirt tartalmazott. A gél alkalmazása a vizsgálat két és fél éves időtávján körülbelül 40%-kal csökkentette a fertőződés esélyét, számottevő mellékhatások nélkül. Ez sem csodaszer, de újabb eszközt ad a kezünkbe a HIV terjedése elleni harcban, és különösen fontos lehet olyan területeken, ahol magas a fertőzöttség, a kondomhasználat pedig kulturálisan nem elfogadott.

Míg a mikrobicidek elsősorban a nőket védhetik, a férfiak számára hasonló mértékű részleges védelmet nyújthat a körülmetélés. A néhány évvel ezelőtt felfedezett védőhatást – amely feltehetőleg a fertőzés kapujául szolgáló felület elszarusodásán, illetve az érintett nyálkahártya méretének csökkenésén alapszik – a konferencián újabb vizsgálatok adataival erősítették meg. Ez a tényező elsősorban a nőről férfira terjedés esetén nyújt védelmet: a körülmetélt férfiak fertőződési esélye egy kontaktus során körülbelül 60%-kal alacsonyabb. A járvány terjedését szimuláló számítógépes modellek alapján a leginkább sújtott dél-afrikai régióban a férfiak széles körű körülmetélése egymagában jelentősen csökkenthetné a fertőzési arányt (Afrika többi részén már ma is általános gyakorlat a körülmetélés – a modellek tanúsága szerint éppen ennek tudható be a régiók fertőzöttsége közötti különbség). Ha bármelyik nem fertőzési kockázatát sikerül csökkenteni, az a közvetett hatás révén a teljes népességben visszaszoríthatja a járványt. Ebből a felismerésből kiindulva több afrikai ország célul tűzte ki a felnőtt férfiak körülmetélési arányának növelését. A konferencia egyik fontos híre volt, hogy a kezdeti felmérések alapján – az előzetes félelmekre rácáfolva – az érintett férfinépesség körében a vártnál magasabb fogadókészség mutatkozik erre az ajánlott beavatkozásra.  Végül a Bécsben bemutatott kutatások egy része a homoszexuális férfiak körében vizsgálta a körülmetélés hatását, de az eredmények egyelőre ellentmondásosak: az egyik vizsgálat bizonyos helyzetben jelentős védőhatást talált, egy másik azonban nem.

A mikrobicidek és a körülmetélés mellett a harmadik megelőzési taktika, amely nagy figyelmet kapott a konferencián, egy régi fegyver újfajta alkalmazásán alapszik. Az elmúlt néhány évben egyre több vizsgálat erősíti meg, hogy azok a fertőzöttek, akikben az antivirális kezelés visszaszorítja a HIV szaporodását (ez az esetek többségében sikerül), lényegesen kisebb eséllyel adják át a vírust egy (védekezés nélküli) szexuális kontaktusban. A kezelés tehát nemcsak a fertőzött egyén egészségét óvja meg, hanem a járvány terjedését is lassíthatja. Ha sikerülne valamennyi fertőzöttet bevonni a kezelésbe, azzal elvben teljesen megállítható lenne a járvány. Ehhez széles körű szűrővizsgálatokra (a még tünetmentes fertőzések felderítésére), és a diagnosztizált fertőzöttek azonnali kezelésére lenne szükség. A modellszámítások alapján ez a stratégia valóban működhetne, és a kezdeti megemelkedett kezelési költségek után alig néhány évtized alatt még pénzbeli megtakarítással is járna, ahogy a fertőzöttek száma a beavatkozásnak köszönhetően csökkenni kezd. Sajnos ez az út a szegényebb országokban aligha járható, mivel a hosszú távú megtakarítás ígéretével sem lehet többszörösére növelni a jelenlegi támogatásokat – amire pedig az első években mindenképp szükség lenne (a világszerte becsült 33 millió fertőzöttből jelenleg körülbelül ötmilliót kezelnek). A tehetősebb országok esetében pedig a költségek mellett az is gátat szabhat, hogy a még tünetmentes fertőzöttek esetében a kezelés korai megkezdése nem jár egyértelmű előnyökkel az egyén számára. A már megkezdett kezelés azonban a rezisztencia mutációk veszélye miatt szigorú gyógyszerszedési fegyelmet követel, és a mellékhatások is rontják az életminőséget – az egyének számára tehát hátrányos lehet az, ami a közösségnek kedvez.

Végül egy szerény konferenciaposzteren számoltak be az elmúlt évek egyik legnagyobb szenzációjának „utóéletéről”. Három évvel ezelőtt hajtottak végre csontvelő-átültetést egy egyidejűleg leukémiában is szenvedő HIV-fertőzöttön Németországban. A beavatkozás rendkívül nagy kockázattal jár, de a leukémia gyógyítására nem kínálkozott más esély. A kezelést végző hematológus pedig – szakterületén túl tekintve – felismerte a szükség szülte kényszerhelyzetben a nagy lehetőséget: olyan csontvelődonort keresett, akiből hiányzik a HIV legtöbb típusa számára létfontosságú CCR5 fehérje génje. A CCR5 az immunsejtek felszínén előforduló receptor, és a HIV számos típusa csak úgy tudja megfertőzni a sejteket, ha ehhez a molekulához kötődhet. Az európai népesség körülbelül egy százalékában azonban nem működik ez a gén – ezek az emberek nemi úton gyakorlatilag nem fertőzhetők HIV-vel (vérrel viszont egy másik receptort használó változatok is átjuthatnak, amelyek őket is megfertőzhetik). A leukémiás páciensben szerencsére többnyire olyan vírusok fordultak elő, amelyek rászorultak a CCR5-receptorra – ezek az ő sejtjein eredetileg elő is fordultak. A csontvelő-átültetés során azonban a beteg saját immunsejtjeit és az azokat termelő csontvelőt sugárkezeléssel elpusztítják – így esély kínálkozott rá, hogy a receptort nem termelő donorból származó csontvelővel a páciens a HIV-vel szemben ellenállóvá váljék. Nagy szerencsére a német donoradatbázisban találtak is éppen egyetlen olyan donort, akiből hiányzott a receptor, ugyanakkor a beteg saját szöveteivel az átültetéshez szükséges immunológiai egyezést mutatott. Az operáció sikerült, a beteg életben maradt, az antivirális kezelést pedig felfüggesztették, hogy az új csontvelőből regenerálódó immunrendszert ne terheljék a gyógyszerek mellékhatásaival. Azután pedig lélegzetvisszafojtva várták, aktiválódik-e a vírus… Nem aktiválódott: az átültetés után hónapokkal még mindig nem lehetett kimutatni a vérből. Most a poszteren a beteg további sorsáról számoltak be: a páciens három év után még mindig vírusmentes, noha azóta sem kap antivirális gyógyszereket. Ez óriási eredmény: ha a hatás tartós marad, akkor ő lesz a legelső HIV-fertőzött, aki valóban meggyógyult, és további kezelést nem igényel. Sajnos ez az út mégsem járható a tömeges gyógyítás számára: nemcsak csontvelődonort nem lehetne elegendő számban találni, hanem a műtét magas halálozási aránya miatt sem éri meg a kockázatot. Az esettanulmány azonban bizonyította, hogy a CCR5 termelődését megszüntetve egy már fertőzött páciensben is megállítható a vírus szaporodása – ez pedig talán kevésbé kockázatos úton is elérhető. A lehetőségek között szóba jöhet köldökzsinór-vérből származó CCR5-negatív őssejtek átültetése vagy a receptor génterápiával történő kikapcsolása – ha a próbálkozások sikerrel járnak, idővel talán a tartós gyógyítás lehetőségéhez is elvezetnek bennünket. Ez azonban még sok év kutatást igényel, és zátonyra futhat a gyakorlati nehézségeken.

Egyelőre tehát továbbra sincs a kezünkben olyan módszer, amellyel önmagában széles körben visszaszoríthatnánk a HIV terjedését a világon. Ugyanakkor egyre több részleges hatású vagy korlátozott körben alkalmazható eszközt ad a kezünkbe a tudomány, és ezek együttes alkalmazásával már komoly eredmény érhető el. Van rá remény, hogy az elkövetkező években lassan visszaszoruljon a járvány – ehhez azonban a rendelkezésre álló eszközök következetes alkalmazására lesz szükség. A leghatékonyabb eszköz pedig a megelőzés: ha mindenki használna óvszert, a laborköpenyeket akár szögre is akaszthatnánk – a tudomány segítsége nélkül megszűnne a járvány. 

---

Természet Világa,

141. évfolyam, 11. szám, 2010. november https://www.termvil.hu/  https://www.chemonet.hu/TermVil/