Évszázadok után csak a csoda kelthet életre. E csoda megteremtői most a szobrászművész, a zenészek és az érdeklődők, akik résztvevői voltak a gondolatok, a filozófiai mélységek, események térben és időben történő, különböző érzékszerveken keresztüli transzformációjának, megelevenedésének.
    „Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek” – írja Ady örök igazságként. Madarassy István ötvös-szobrász bátor, merész művész, aki szinte emberfeletti vállalkozásba kezdett, amikor elhatározta, hogy Dante Isteni színjátékának mind a 100 énekéhez rézlemezen szoborkép-illusztrációt készít, hogy több mint fél évszázad után 3D-ben láttassa Dante halhatatlan művének eseményeit, a szerző útját a Pokoltól a Paradicsomig.
    Az Isteni színjáték már sokféle művészt megihletett. Születtek képek, festmények, rajzok, zeneművek és szobrok is, de olyan alkotásról nem tudunk, amely egészében, mint a Feszty honfoglalási körképe, teljes monumentalitásában ábrázolja az eseményeket, énekről énekre, szigorú rendben és következetességgel. A közel 10 éves munka nagy sikert aratott. A számos hazai bemutató után a firenzei Dante Múzeumban is látható volt a Pokol 2011-ben, a Purgatórium 2013-ban. A Paradicsom idén készült el; az egész művet először a Jezsuita Párbeszéd Házában láthatták a hazai érdeklődők 2016 szeptemberében. A teljes mű kiállítására Firenzében még decemberben sor kerül.

1. ábra. Dante Isteni színjátékának egy korai, halála után mintegy 20 évvel készült illusztráció. A kép az alvó költőt (bal alsó sarok) és az álmait ábrázolja. A kép és a költeményben leírt álmok részletes analízis alapján az alváskutató tudósok újabban komolyan felvetették, hogy Dante narkolepsziás, azaz ébren álmodó beteg (aminek mai gyakorisága 2–3/100 fő) volt, vagy csak egyszerűen, mint ahogy minden tudományos leírásában, e betegség részleteinek ismertetésében is kimagasló alvás lélektani megfigyeléseket tett, illetve gyűjtött össze
(Codice Miniato XIV Century (c. 1340) byanonymous; Perugia, Biblioteca Augusta)

Horváth Márton Leventét, a fiatal orgonaművész-zeneszerzőt ugyancsak megihlette az irodalmi mű és a szobrász-teljesítmény. Madaradante címen háromrészes, 38 perces, nagy képeket festő, felemelő zeneművet szerzett. Az orgonamű ősbemutatójára a kiállítást követő napokban került sor. Kathy-Horváth Lajos és Szakcsi Lakatos Béla Madarassy István Dante Isteni színjátékához készített szoborképeire a helyszínen improvizált.
    Madarassy szoborkép-sorozata sokféle üzenetet közvetít, és számtalan kérdést vet fel. Üzeni, hogy ne feledjük múltunkat, mert az igazán nagy művek, mint például az Isteni színjáték, örök életűek. Ha feledésbe mennének, akkor az emberiség értékvesztés bűnébe esne. Üzeni, hogy az Arany János által versben méltatott és Babits Mihály által a világirodalom legnagyobb művének nevezett költemény is lefordítható/átfordítható képi élménnyé.
    Szerb Antal szerint a művet három szinten értelmezhetjük: „… az első a szó szerinti értelem, a másvilági útleírás, a második a rejtett politikai vonatkozás, a harmadik pedig a vallási igazság, a lélek útja Isten felé”.
    Vajon hogyan jutott el a művész az olvasástól a gondolatig, az ötlettől a megvalósulásig? Hogyan lehet vörösréz táblák és acetilén gázláng segítségével láthatóvá tenni a csodát, melyben Dante példaképe, Vergilius útmutatásával végig járja a túlvilági helyszíneket, a poklot, a purgatóriumot és a paradicsomot? Vajon a képek képesek-e közvetíteni mindazokat a gondolatokat, információkat, amelyek jellemzik az „Isteni színjáték”-ot, mely a középkor teljes világképét nyújtja és Dante látásmódján keresztül tükrözi a keresztény etikát, de bemutatja a korszak tudományos ismereteit is? Vajon e szoborképek önálló alkotások-e vagy csak egyszerű illusztrációk, segítség az olvasónak, hogy jobban eligazodjék a műben?

2. ábra. A Pokol térképe. Sandro Botticelli, 1480, színes rajz pergamenen, Biblioteca Apostolica Vaticana, Róma

Azt a kérdést már sokan feltették, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie minden Dante-fordítónak, aki a lehető leghitelesebben akarja áttenni a szöveget egy másik kultúra nyelvére. Hiszen az eseményeken túl nemcsak a költőóriás gondolatait kell közvetítenie, hanem a szerző nyelvezetében, soraiban zengő zenét, a ritmikai „beszédes” bravúrokat is.
   Madarassy szoborképei esetén még érdekesebb és bonyolultabb a kihívás, hiszen a szerzőnek a leírásokat képpé kell transzformálnia úgy, hogy az színeiben, formájában, hangulatában méltón tükrözze az eredeti kor szellemét és ugyanakkor közérthetően megfogja a XXI. század nézőjét is.  Be kell mutatnia, meg kell formálnia a főhőst, magát Dantét, aki életútjának a felén rádöbben arra, hogy eltévedt. Kevés a reménye a boldogságra, az üdvözülésre.
    Az Isteni színjáték műfaja epikus keretbe foglalt lírai, filozófiai alkotás, mely 1307–1321 között készült, és amelyről Dante Alighieri (1265–1321), aki – többek között jogot, retorikát, orvostudományt, és művészeteket is tanult – maga úgy vélekedett, hogy nem tragédiát, hanem – ahogy ő nevezte – „Commedia”-t írt, ami jó véget ér. Bár a pokolban járva Dante elbeszéli a szenvedést és a kínokat, amiket ki kell állniuk azoknak, akik megérdemlik, mégis ezen túllépve olyan utat mutat, melyen haladva épen megérkezik a boldogságba (1. ábra). Oda, ahova mindenki vágyik, ahol húsvéti ünnep várja, mely sohasem ér véget. A szeretet eljuttatja az örökkévalóságba és találkozik az Istennel. A mű címét az isteni (divina) jelzővel Dante első méltatója és életrajzírója, Boccaccio egészítette ki.
    Nekünk, magyaroknak már eddig is sok közünk volt az Isteni színjátékhoz. A hazai tudományok, köztük a filozófia, a teológia, az etika, az esztétika, a csillagászat, a költészet, a képzőművészetek, a színpadi rendezők képviselői a legkülönfélébb időszakokban foglalkoztak a művel. Csodálatos fordításokra került sor, és olyan nagyszerű szakértő kutatóink is vannak, mint Prokopp Mária professzor asszony. Dante-kódexszel is büszkélkedhetünk, mely Budapesten az Egyetemi Könyvtárban található. Prokopp szerint Velence ajándékaként került még I. Anjou Károly királyunk könyvtárába. A kódex miniatúráinak stílusvizsgálatából a kutató arra következtetett, hogy a magyar királyi festőműhelyben készültek 1330–1340 körül. Budáról Nagy Szulejmán szultán szállíttatta Isztambulba 1541-ben. Ott fedezte fel Ipolyi Arnold, Henszlmann Imre és Kubinyi Ferenc 1862-ben a szerájban őrzött 72 Corvina-kódex között. Szerencsénkre a kódex II. Abdülhamid Han török szultán jóvoltából 1877-ben hazatért és az Egyetemi Könyvtárba került a krími háborúkat követően, hálából törökbarát viselkedésünkért.

3. ábra. A Föld középpontja

Prokopp kutatásai azt is valószínűsítik, hogy I. Anjou Károly király édesapját, Martell Károlyt Dante személyesen ismerte, és az Isteni színjátékban, a Paradíso (Paradicsom) VIII. énekében őt dicsőítette, amikor így írt: „Óh, boldog Magyarország! Csak ne hagyja magát félrevezetni már…”. Milyen jó lenne, ha elterjedne a köztudatban, hogy a művelt itáliai a XIV. században boldognak látta hazánkat és csak ezt, az egyetlen királyságot említve, aggódva sóhajtott, hogy ne hagyja magát félrevezetni Magyarország. Hányszor zenghetett volna, illetve zenghetne ma is vezetőink fülébe ez az óhaj!

    Milyen nagyszerű lenne, ha Madarassyval az Isteni színjáték elindulna vissza a gimnáziumokba, hogy Prokopp Mária szavaival a jövő generációink is megértsék, hogy már Dante idejében mit jelentett magyarnak lenni, olyannak, akiket Dante, korának egyik legnagyobb költője, gondolkodója dicsérően említ a művében.   
    A 100 darabos szoborkép-gyűjtemény kiválóan és izgalmasan alkalmas arra, hogy videó installációval egybekötötten, a szöveg művészi tolmácsolásával bemutassa és a képek által értelmezze, közelebb hozza az egyébként is képekhez szokott mai ifjúság számára e fontos kultúrtörténeti emléket vagy annak válogatott részeit. A háttérben Horváth Márton Levente orgonaműve egészíthetné ki az élményt.  Egy ilyen videó kedvcsináló fakultatív anyagként bekerülhetne a közoktatásba, illetve a köztudatba.    
    Az Isteni színjáték egyik legelőször és többször sokszorosított könyv, korának legnagyobb allegorikus alkotása. Formai szempontból szigorúan szerkesztett mű, erőteljes számmisztika, különösen a hármas szám jellemzi.   A bevezető éneket 33 ének a kilenc (vagyis 3×3) körből álló Pokol leírásával, majd 33 ének a Purgatórium 9 gyűrűjének, végül pedig 33 ének a Paradicsom 9 egének bemutatásával követi. Rímképletére is a hármas és a kilences jellemző. A Pokol, az alvilági tűztől megvilágított, rettenetes viharoktól megtépett, vad szirteken elterülő táj, mely káromkodásoktól, szitkoktól és jajongástól hangos.  A Purgatórium, ahol a lelkek haláluk után a hegy lábánál kezdik az útjukat, egyre magasabbra jutnak és közelebb kerülnek az örök üdvösséghez is. Végül a Paradicsom, a beteljesülés:„…ahol kitisztul az emberi szellem, s méltóvá lesz, hogy legyen ég lakója.”



Dante, Firenze korábbi priorja, az előkelő nagyúr és sokféle harcot vívó, az egyház és világ összeütközéseit végtelen formában megélő politikus és költő művét az olasz nép nyelvén, a köznyelven írta, hogy mindenki megértse. A verses mű ma is frissen és inspirálóan hat gondolkozásunkra, pedig nem könnyű olvasmány, különösen, ha minden részletében érteni kívánjuk. A polihisztor sorai bemutatják a kor szinte teljes tudományos ismerettárát, a háromszög szögeinek törvényétől kezdve az időszámításon keresztül az időjárás-változás mögött rejlő törvényszerűségekről alkotott elképzelésekig.   
    Érdemes megfigyelni, hogyan változott a pokol, a paradicsom, illetve a mennyország allegóriája. Dante kora természettudományi, matematikai ismereteinek és a feltétel nélküli vallásos elképzeléseknek megfelelően számtani pontosságú, szigorúan meghatározott rend szerint működő helyekként ábrázolja e soha nem látott, tudományosan nem bizonyított, de évezredek óta az emberek hitében és lelkében élő képzelt világot. A ma emberének elképzelése függetlenül attól, hogy hívő vagy sem, ennél sokkal elvontabb. Ezért az akkori képes ábrázolás (2. ábra), vagy leírás ma már nem felel meg képzeletünknek. Ugyanakkor, mintegy ellentmondásként a túl bonyolult rendszer helyett, a szinte mesebeli egyszerű ábrázolás elfogadottá vált. Vajon, hogy értelmezi majd az emberiség ezeket a fogalmakat a következő 700 év múltán?
    Az Isteni színjáték Madarassy István tűzecsete nyomán elemi vörösrézbe varázsolt képpé, szoborképpé alakult. Madarassy ars poeticája, „hogy csak akkor válik a kép képpé, a szobor szoborrá, a szoborkép szoborképpé, ha a tűz és a láng által a lelket is sikerült beléjük olvasztanom.” Madarassy felismerte, hogy a rézlap acetiléngázzal való kezelésekor az anyag hőmérséklettől függő izgalmas elszíneződésével, és az olvadáshoz közeli állapotban létrejövő anyagformálódással, megfolyással, illetve a minimális mértékben utólag rávitt lemezekkel és kovácsmunkával egyedülállóan színes, soha nem látott, megismételhetetlenül egyedi forma- és színvilág létrejöttével alkalmas arra, hogy életre keltse gondolatait, akár az egész világot. A tűzecsetet a természet is felfedezte már, ahogy Sinka István írja az „Ó, sugarak…!” című versében:

„Ó, sugarak! A szín, a fény s a tónusok lángolón egybefolynak,
s a Tavasz tűzecsettel babrál a palettán,
hogy a fáradt földre kenje drága smaragd színeit.”

5. ábra. Beatrice leveti fátyolát

A réztábla esetén a „lángecset” hatására mikrométer vastagságú lemezes szerkezetű felrakódások keletkeznek a rézlap felületén.  A röntgenspektrum a rézen kívül szén és oxigén jelenlétét igazolta.  A színeket a felületén keletkező vékony rétegben fellépő fényinterferencia adja, mint ahogyan az a víz felületén lévő olajrétegen, szappanbuborékokon és a felhevített acélon is megfigyelhető. A kékesebb árnyalatú részeken a felület széntartalma magasabb, mint a vörösekén. E módszerrel nem lehet az ismert valamennyi színt „kikeverni”, de a színárnyalatok gazdagsága, fémessége, királyi aranyossága, nemes ezüstössége, ha kell, bánatos szürkesége, szomorú feketesége, vagy éppen lángoló tüzessége soha nem látott lehetőséget adott a művész kezébe, hogy mint az elhangolt hegedűn eljátssza mesterművét.
    Műalkotások élvezetekor, értelmezésekor általában csak a saját, illetve a szakértők képzeletére, véleményére hagyatkozhatunk. Nem így a kortárs művész esetén. Különleges élmény, amikor egy kortárs szerző művét megnézve meghallgathatjuk a művészt, és összevethetjük, hogy amit mi gondolunk a műről, az mennyire hasonlít, vagy tér el az ő szándékától. Ritkán gondolunk azonban arra, hogy ezen egyezés, eltérés mögött milyen bonyolult élettani, adott esetben kórélettani és egyéb mechanizmusok húzódnak meg. Első pillanatra talán csak az jut eszünkbe, hogy a műalkotás egy folyamat, fordítási, átkódolási lánc, melyben először megszületik a gondolat, ötlet, mely a művész képzeletében képpé alakul, majd végül keze által művé válik. De vajon mi határozza meg az ötlet kialakulását, az agyban születő képet és annak megvalósulását (3. ábra)? És amikor mi nézzük az alkotást, bennünk ugyanazt az érzetet, üzenetet váltja ki, mint amit a művészben, amelyet közvetítetni akart? Mi a helyzet az örökérvényű alkotásokkal, azok minden korban és, vagy minden emberben újra értelmeződnek?  Kell-e lelki közösség a művésszel ahhoz, hogy ugyanazt érezzük? Miért tartja általában fontosnak az alkotó, hogy ne a pontos valóságot másolja, hanem a lényeget, az absztrakciót, gyakran részletek eltúlzásával, torzításával? A mű öncélún lehet szép, vagy csak a gondolat, amelyet közvetít, áll közel hozzánk? Megannyi kérdés, melyekre ma még nem tudjuk a választ. De tudjuk, hogy az agy, az idegrendszer legújabb vizsgálatai már alkalmasak arra, hogy az érzéseket, a gondolkozást kövessék. Ma már nem lehet azt „hazudni”, hogy tetszett az alkotás, mert az objektív képalkotó vizsgálatokkal lelepleződhetünk. Lassan eljutunk abba a félelmetes világba, melyben mások a gondolatainkban olvashatnak, akár tudtunk nélkül is.

6. ábra. Angyalok kara (Madarassy István szoborképei)

Vizsgáljunk meg a mű mindhárom részéből egy-egy, szinte véletlenszerűen kiválasztott képet és próbáljuk meg értelmezni.
    A Pokol XIII. énekének „Eleven liget” a címe (4. ábra). Vergilius, Dante példaképe, fő művében az Aeneisben eleven fákról énekelt. Dante átvette ezt ebben az énekben, és Madarassy ezt ábrázolta a szobor képén. A művész szerint az általa tisztelt és szeretett természetet – itt a fákat, mint ligetet, mint Isten teremtményeit – félteni, óvni kívánja, hogy a jövő nemzedékének épségben megmaradhasson. A lombkorona ezért is végződik a „segélykérő” kezekben. A háttér tüzes fekete, ijesztő és égető. A vörös kezek, illetve fák, az eleven liget mintegy útszéli fasor a vízszintessel felfelé szöget bezáróan előremutat a jajkiáltás ellenére. A kép szerkezete feszes, a fák alig nyúlnak túl az alapkereten.
    A Purgatórium XXXI. énekének címe „Beatrice leveti fátyolát” (5. ábra). Jól érzékelhető a purgatórium és a pokol közti hangulatváltást jelző színek különbsége. Az arany megjelenése melegséget és a tüzes vörös ellenére tisztább, nemesebb, jobb körülményeket sugall. A képen emelkedő kompozíció jobb felső, szinte a képből kilógó részén aranyszínben megjelenő Beatrice a tisztaság és az őszinteség jelképe is. A lilás emelkedő út, a háttérben lévő hasonlóan elhelyezett fasor és a két személy egymáshoz viszonyított eltolása, mind-mind szinte tereli szemünket a szeretett, vonzó fiatal lány felé. Ahogy mindennek két oldala van, e kép mögött is felmerül a kérdés, hogy e tisztaság és szépség hogyan őrizhető meg a jövőben.
    A Paradicsom XXVIII. éneke az „Angyalok kara” (6. ábra). Lelket és szívet felemelő, reményt és boldogságot sugárzó, nemes színezüst színek, glóriás, trombitás angyali kar, messze túlnyúlva a kép keretein. A világmindenségre nyíló szürrealisztikusan tiszta és ünnepi hátterű ablakban, mely a táguló világra nyílik, szinte visszaköszön a XXI. század űrpilótái által közvetített valós élmény, mely nemcsak őket, hanem bennünket is, akaratlanul is örömmel tölt el. Ebben a hozsannás, körbe-körbe forgó égi fényben a két boldog alak döbbenetes tánca, háttérben a határtalan, táguló világgal, felemelő látvány.

„Így ez az ég, mely magával ragadja
a Mindenséget, megfelel a körnek,
mely legtöbb tudást és szerelmet adja.”

 
A túláradó boldogság, a gazdag és mozgalmas színkavalkád a kép kereteit szétfeszítve messze túlnyúlik azon.
    Ki az a művész, aki életútjának felén eljutott Dantéhoz, és belépett a pokolba, de nem hagyott fel minden reménnyel, aki tűzecsettel varázsol, aki a hideg fémből hívja elő a színeket, aki Firenzében állít ki, aki fáradhatatlanul alkot, aki méltó tolmácsolója az Isteni színjátéknak, lehetővé teszi, hogy akiben felébredt a kíváncsiság, az elmerülhessen a pokol mélységes bugyraiban, hogy a végén a mennyek magasságában érezhesse magát!?

Madarassy 1948-ban született Budapesten, művészcsaládban, ahol gyerekkora óta körülvette az alkotás folyamata és izgalma (7. ábra). A Képző- és Iparművészeti Gimnázium után rövid ideig a Magyar Nemzeti Múzeumban restaurátor, majd a Magyar Iparművészeti Főiskola tanulója. Mesterei Engelsz József, Illés Gyula, Gerzson Pál, példaképei édesapja, Madarassy Walter, Szentpéteri József, Cellini, Donatello, Duccio. Kiállítása volt a világ számos nagy városában: Bécs, Milánó, Carrara, Vicenza, Tübingen, Stuttgart, Heidelberg, Frankfurt, Tel-Aviv, Párizs, London, New York, Firenze. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a DunapART Művészeti Társaságnak, Európai Tudományos és Művészeti Akadémiának (Salzburg). Ravennában elnyerte a Dante-Biennale aranyérmét  „A Pokol Kapuja” című művével, Szent István- és Gizella-szobrait Mádl Ferenc köztársasági elnök II. János Pál pápának ajándékozta a Vatikánban. Munkásságát többek között a Köztársasági Elnök Érdemérmével és Magyar Arany Érdemkereszttel ismerték el.

 

---

Természet Világa,

147. évfolyam, 12. szám, 2016. december http//www.termvil.hu/