A lenini dialektika és a matematika
Bár V. I. Lenin óriási hagyatékában alig van közvetlen utalás a matematikára, mindazonáltal Leninnek a marxizmus filozófiáját mindent átfogó sokoldalú, alkotó módon továbbfejlesztô tevékenységébôl biztosan következtethetünk, hogy találunk Leninnél olyan eszméket, amiket közvetlenül alkalmazhatunk a matematikával kapcsolatban. Amikor Lenin filozófiai munkásságáról beszélnek, rendszerint mindenekelôtt a "Materializmus és empiriokriticizmus" címû mûvét tartják szem elôtt. Ennek a könyvnek jelentõsége eléggé ismeretes: védelmezôje a marxizmus – a dialektikus és történelmi materializmus – alapelveinek, materialista általánosítása mindannak a fontos és lényeges vívmánynak, amit a tudomány és mindenekolôtt a természettudomány elért egy egész történelmi idôszak folyamán. A "Materializmus és empiriokriticizmus" ötödik fejezete, amely a természettudomány filozófiájával, a fizika filozófiai válágával foglalkozik, ugyanakkor tisztázza a matematika válságának lényegét is, noha itt közvetlen értelemben a matematikáról szó sem esik. Ez abból következik, hogy a burzsoá társadalomban a tudomány válságának forrásai és elôidézôi lényegében véve ugyanazok mind a fizika, mind a biológia, mind a matematika számára.
Továbbá, Lenin több nem speciálisan filozófiai kérdéseket tárgyaló mûvében alkalmazza és fejeszti a materialista dialektikát különbözô politikai és társadalomtudományi problémákkal kapcsolatban. Említsük meg például a "Mégegyszer a szakszervezetekrôl" címû cikkét, amelyben Lenin kifejti a dialektikus logikát, megfogalmazza a fogalmak meghatározásáról szóló tanítást. Világos, hogy ez a kérdés közvetlenül vonatkozik a matematikára is, amennyiben a matematika megértésére nem tekintjük elegendônek a formális meghatározásokat és a formális logikát. Az adott esetben Lenin szorosan véve a dialektikáról beszél, de ott is, ahol nem beszél róla közvetlenül, mindig úgy következtet, mint filozófus, mindig minden kérdést elvi szempontból old meg a dialektikus módszer alkalmazásával. Ezért filozófiáját tanulmányozni lehet és kell is minden munkájában. ...
Természet és Technika, CX. évfolyam, új sorozat, 1951.
https://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
https://www.chemonet.hu/
Vissza