„Sejahtera Malaysia”
Elsõ rész
Oszlassunk
el bemelegítésként egy elõítéletet.
Amikor Zürichben beszálláshoz készülõdöm
Kuala Lumpur felé, látom a kiírást: „Swiss
Air Flight operated by Malaysian Airlines”, vagyis hogy e járatot
a svájciak fedõnevén a maláj légitársaság
üzemelteti. Elõre sejtettem, hogy bedugnak valami agyonzsúfolt,
uraságoktól levetett, aggastyán Jumbóba, aztán
vagy odaérünk, vagy nem. Ehelyett beszálltunk egy általam
korábban még sosem látott Boeing-777-esbe, a legkorszerûbb
utasszállítóba, melynek megvásárlását
csak igazán menõ légitársaságok engedhetik
meg maguknak. (Gondolhattam volna, hogy a svájciak nem állnak
össze akárkivel.) Még a turistaosztályon is minden
utasnak saját, tenyérnyi tévéképernyõje
volt, 12 filmválasztási lehetõséggel (egyet
se néztem végig), számítógépes
játékokkal, térképes-szöveges repülési
információkkal. Rendszeresen megjelent a képernyõn
a repülõgép ikonja, mellette nyíl mutatta, merre
fekszik Mekka aktuális helyzetünkhöz képest.
Kuala
Lumpur (a továbbiakban KL) új repülõtere 1998-ban
készült el, 3,5 milliárd dolláros költséggel
(úgy is néz ki), kaucsukültetvények kellõs
közepén. Vezetõ nélküli egysínû
vasút szállítja az érkezõket a fogadócsarnokba,
ami persze merõ flanc, két sínen is ugyanoda jutnánk,
vezetõvel meg pláne. Mindez mit sem változtat a szomorú
tényen, hogy nyoma veszett a csomagomnak. Úgy látszik,
most már ez lesz a gyakorlat, ha Ázsiába utazom. (De
errõl Ázsia mint olyan, mit sem tehet.)
Tudakolom az információnál, melyik busz visz a városba. Melyik városba, uram? – kérdez vissza a bokától fejbúbig iszlámba öltözött hölgy. Mondom, KL. Utóbb kiderült, a kérdés helyénvaló. A fõváros ugyanis jó hatvan kilométerre fekszik a reptértõl. Meglehet, nem sokáig. Már dédelgetik egy új fõváros (cirka 60 milliárd dollárba kerül, ha tényleg elkészül) tervét, a mostanitól délre. (Kérdezzék meg a magyar pénzügyminisztert, hány évi költségvetésünket tudná összeütni ennyi pénzbõl...)
A kínai negyedben foglalok szobát; ablaka nincs, a légkondicionálást csak délután ötkor kapcsolják be. Tizenkét órás repüléstõl kinyúvadva, hátizsákom esetleges végleges eltûnése fölött búsongva majd’ százszázalékos páratartalommal terhelt 30 fokos dunsztban kóválygok az utcán. KL kínai negyede szinte mindenben hasonlít sok világváros chinatownjához. Az utcákat is birtokba vevõ kis üzletek, étkezdék, súlyos, meleg szagok, sokadalom, s mindennek kulisszájaként a város koloniális negyede, kissé lepusztult – vagy éppen gyönyörûen renovált – épületeivel. Csak egy dologban nem hasonlít: az itt élõk kínai-malájok, értsd, nem valami egzotikus etnikum képviselõi. Õk itt, Malajziában vannak itthon.
Este fél tízkor (addigra már elterveztem rövid jövendõm, mit kell majd összevásárolnom a 300 dolláros kompenzációból, ha három nap múltán se kerül elõ a cuccom) repülõtéri futár meghozza a hátizsákom. Megingathatatlan a gyanúm, tévelygett valahol a 21. századi dizájnban még kissé idegenül mozgó személyi állomány keze alatt, merthogy másik gép aznap nem jött Zürichbõl.
Kuala Lumpur nem tartozik Malajzia történeti városai
közé. 1858-ban jött létre, amikor Selangor rádzsája
(uralkodója) kínai szakértõket küldött
a Klang és a Gombak folyó összefolyásánál
elterülõ vidékre, hogy ón után kutassanak.
A mocsaras dzsungelben sokakat elvitt a malária, de lett ón,
és lett város, amit persze jó ideig nemigen lehetett
annak nevezni. Kuala Lumpur egyébként azt jelenti, iszapos
torkolatvidék (ebbõl a kuala az utóbbi).
 |
 |
| A Sultan Abdul Samad Building
Kuala Lumpurban |
Kilátás a KL Menarából az
"arany háromszögre" |
A koloniális városmag a 19. század 80-as éveiben alakult ki. Indiából érkezett angol építészek keze munkáját dicséri a viktoriánus és a mór stílus jegyeit harmonikusan ötvözõ Sultan Abdul Samad Building (eredetileg a brit közigazgatási központ, ma a legfelsõbb bíróság), az indiai mogul motívumokkal ékített fõpályaudvar, mely alighanem a világ egyik legszebb vasútállomása, vagy a szintén indiai iszlám hatást tükrözõ Jame mecset. A városközpont a Merdeka (Szabadság) tér, valójában park (egykor angol krikettpálya), ahol malajzia függetlenségét 1957. augusztus 31-én kikiáltották. Úgy fest, a malájok a fejükbe vették, ha már ilyen szépen alakulnak a dolgok, lehetõleg mindenbõl övék legyen a legnagyobb. E téren tör magasba a világ legmagasabb (95 méteres) zászlórúdja, a keleti városrészben pedig a Petronas Towers ikertornya, mely kategóriájában szintúgy világrekorder. Tervezõi az iszlám külcsínt a legkorszerûbb mûszaki megoldásokkal vegyítették. 88 emelete, valamint a struktúrát lezáró antennák 451,9 méter magasan csiklandozzák a felhõk talpát. Az épület egy része a nemzeti olajtársaságnak ad otthont. (A Petronas név mifelénk talán a Forma-1-bõl ismert leginkább: a Petronas a Sauber-csapat fõszponzora.) A tornyokba látogatók nem mehetnek föl (legalábbis ilyen liftet nem találtam), ellenben a 421 méteres KL Menara tetejére igen. A menara szóban könnyen felismerhetõ a minaret, ami egyszerûen tornyot jelent, és a müezzint telekommunikációs létesítmények helyettesítik. Odaföntrõl látszik igazán, micsoda õrült tempójú fejlesztést hajtottak végre a keleti városrészben, az „arany háromszög”-ben. 30-40 emeletes bankok, irodaházak, hotelek szerénykednek az ikertorony-óriás körül, virágos, mûtavacskákkal tarkított parkok szelíd ölelésében.
Az újabb negyedek már a 21. századra épültek, a közlekedés ennek ellenére krónikus székrekedésben szenved. Hiába az emelt-süllyesztett autópályák, az elegáns, környezetbarát, rózsaszínû minibuszok, a magasvasút-hálózat, a központ sétálóutcái, a rohamosan (évi 3 százalékkal) gyarapodó népességû (1,4 milliós) KL túl gyorsan növi ki önmagát. Körötte már duzzad az agglomerációs gyûrû, de nincsenek bódévárosok!
KL-tõl nem messze, Kuantan falunál, mangroveerdõk környékén rendkívüli természeti látványosság kínálkozik. Esténként milliónyi hím szentjánosbogár villogtatja önmagát, másodpercenként háromszor, szinte tökéletesen szinkronban egymással. Valamelyik Attenborough-filmben láttam ezt a káprázatos jelenséget, mely csak Délkelet-Ázsiában figyelhetõ meg. Már ha nem esik az esõ. Ama napon pedig, amikorra a kirándulást terveztem, már délután három körül akkora özönvíz zúdult KL-ra, hogy a belvárosi utcákon térdmagasságban hömpölygött az iszapos víz. Nálunk ilyesmi elsõ hír volna a híradókban, errefelé úgyszólván mindennapos eset.
Pár napra átteszem székhelyemet északra, Penangba. Normál méretû, de amúgy csak 25 személyes busz, fotelnyi, fekvõ helyzetben dönthetõ ülésekkel, az autópálya mente úgy néz ki, mint mondjuk Bajorországban; nyírják a füvet! Közeledvén a thai határvidékhez, megjelennek a trópusi torony- és kúpkarsztok, melyekbe itt-ott csúnyán belemart a bányászat.
Aki útközben elhúz északkeletnek, fölér a Cameron-felföld 1500–1600 méteren tetõzõ dzsungelvidékére, már amennyi megmaradt belõle. Az eredeti növényzet jórészt áldozatul esett a tea- és kaucsukültetvényeknek, az északra vivõ autópályát meg szinte végigkíséri az olajpálma-rengeteg. Ipoh városát – környékén több ronda gyártelep – az ónbányászat és -feldolgozás emelte a harmadik legnépesebb maláj város rangjára. Mindez – az ércre, pálmaolajra és nyersgumira alapozott gazdaság – már a múlté. Hogy mi a jelen? Kiderül többek között Penangban.
Penang szigetét keskeny szoros választja el a szárazföldtõl. Kompon (3 km), hídon (8 km) egyaránt átszelhetõ. E logika, hogy tudniillik miért pont a szoros legszélesebb részére kellett a hidat építeni, kissé nehezen érthetõ; ha csak azért nem, hogy elmondhassák, ez Délkelet-Ázsia leghosszabb hídja...
Penang (malájul Pinang) volt az elsõ hely Malájföldön, ahol a britek megvetették a lábukat. E történet szövevényeibõl emeljünk ki annyit, hogy a 285 km2-es szigetet Light angol tengerészkapitány szemelte ki 1771-ben kereskedelmi kikötõnek. Évekbe telt, míg kiegyezett a helyileg illetékes szultánnal és a pár tucat halász lakta szigeten létrejött az elsõ brit hídfõállás. A sûrû növényzetû vidéken a betelepülõk annyi földet foglalhattak, amennyit irtással megtisztítottak. E mûveletet Light azzal mozdította elõ, hogy ágyúból egy rakás ezüstpénzt lövetett a dzsungelbe. Penang elsõ fénykora Szingapúr megalapításáig (1819) tartott. A másodikat, azt hiszem, napjainkban éli.
Georgetownban minden olcsó szálláshely a kínai negyedben található. A kolonális városrész talán az évszázados pangás miatt megõrizte eredeti ázsiai báját, mely éppen ideális táptalajt kínál a (fõleg hátizsákos) turizmusnak. Kicsit minden kopott, szakadt, zsúfolt, zajos, nyüzsgõ; szállodák, bárok, utcai étkezdék, pénzváltók, utazási irodák váltogatják egymást, s mindez szinte átmenet nélkül olvad eggyé a hindu, taoista, keresztény templomokkal, muzulmán mecsetekkel, a maláj rock a nyugatival, az indus templomokból kicsengõ monoton ének a müezzin kántálásával. Betérek egy kínai templomba... vagy mégse? Szentély, füstölõpálcikák, díszes feliratok, pazar bútorzat, ajtó tárva. De akkor mit keres itt biliárdasztal meg színpad? Ez egy kongsi; eredeti rendeltetése szerint kínai családok istentiszteletet tartottak itt õseik emlékezetére. Penangban e funkció még a múlt században némileg módosult; a bevándorló kínaiak gyülekezõhelyeivé váltak (családi-, illetve származási hely szerinti alapon, ilyenképpen nevezhetõk klán-házaknak is).
Bármilyen kicsi is a sziget, egy 860 méter magas hegyre telik neki. Fogaskerekû visz föl a tetõre, ahonnan belátni az egész szigetet. Látni azokat a lakótelep-kategóriában föltétlenül elsõ osztályú toronyházakat is, melyek a köröttük levõ kertes családi házakkal együtt Penang egyre növekvõ számú polgári középosztályának adnak otthont. Penangot Ázsia egyik szilícium-völgyeként tartják számon. Malajzia napjainkban a világ legnagyobb félvezetõ exportõre! A hetvenes évek közepétõl hatalmas külföldi tõke áramlik az országba. A kilencvenes évek második feléig Malajzia rendre évi 8 százalék körüli GDP-növekedést produkált. A kelet-ázsiai pénzügyi válság a maláj gazdaságot sem kerülte el, de alapjaiban nem rázta meg. Együtt járt viszont egy számomra igen kellemes következménnyel. 1997 elején egy amerikai dollárért 2,5 maláj ringgitet adtak a pénzváltók, 1999 márciusában már 3,7-et, s közben az árak alig emelkedtek. Így történhetett, hogy 10–12 dollárért szinte bárhol légkondicionált, tévés, fürdõszobás hotelszobát kaptam, két-három dollárért degeszre ehettem-ihattam magam, s ha Borneón rest voltam busszal zötykölõdni, 30 dollárért odébb repülhettem.
 |
| Penang – a Kek Lok Si
templom részlete |
Szállodám öregecske, jellegzetes kínai épület, 5-6 méteres belmagasságú szobákkal és ujjnyi méretû csótányokkal. Köztudott, hogy a csótány sötétben indul élelemszerzõ körútra, s alkalmasint az ágyba is bemászik. Gondoltam, átvágom õket, éjjelre égve hagyom a villanyt, ha a szükség úgy hozza, hogy föl kell kelnem, lássam, mire lépek. Aztán rájöttem (bár megannyi találkozás ellenére jártasságom a csótány-etológiában csekély), hogy ezek a szörnyetegek alighanem biológiai óra szerint mûködnek. Ha ég a villany, ha nem, azok bizony elõjönnek, mert éhesek. Vajon mi történne, morfondíroztam, ha egy ázsiai csótányt áthoznánk Európában és megfigyelnénk, hogyan abszolválja a hétórás idõeltolódást. Szerintem hamar megszokná. (A kísérlettõl eltekintettem.)
A „szalonban” a recepciós fiúk tévénézéssel múlatják az idõt. Épp egy hongkongi film pereg, de hogy mi, alig látom. (Az ordítozásokból ítélve valami ütõs-rúgós-vérspriccelõs-karatés-kung-fus baromság.) Azért nem látom, mert a filmet három nyelven feliratozták. Hongkongban a kínai nyelv kantoni változatát beszélik, ezért feliratozták kínai írásjelekkel, hogy a mandarin dialektust használók is értsék, továbbá malájul és angolul. Kérdem egyik srácot: te, ugye, kínai vagy? (Tudtam, persze, csak hogy valahogy elinduljon a társalgás.) Kínai-malajziai vagyok, felelte. Lehet, hogy húsz-harminc éve még nem így mondta volna.
A mai malájok õsei úgy négyezer éve jöttek a félszigetre, kiszorítva, eltörpítve a legõsibb õslakó népcsoportokat. A korai középkorban uralkodó hindu és buddhista vallást csak a 15. század elejétõl követte a mára uralkodóvá vált iszlám. Kínaiak, bár kereskedõik már akkortájt megjelentek a félszigeten, igazából a múlt századi ónbányászat kapcsán érkeztek nagy számban. az indusok, fõként tamilok, nagyjából ugyanakkor, a brit idõszakban jöttek, út- és vasútépítkezéseken, kaucsukültetvényeken dolgoztak. A kereken 20 milliós Malajzia mai etnikai képe így fest: az össznépesség 85 százaléka a félszigeten él (a többi Észak-Borneón), ebbõl kb. 55 százalék maláj, 35 százalék kínai, 10 százalék indus. Borneón a kínaiak és az indusok aránya kisebb, nagyobb viszont a törzsi, õsmaláj népeké.
A függetlenné vált ország, éppen etnikai sokszínûsége miatt, azonnal súlyos gondokkal szembesült. A maláj-malájok, akik a politikai életben szereztek vezetõ szerepet, igen kis százalékban részesültek a gazdaságból. Az üzleti életben uralkodó volt a kínaiak szerepe. Ezt a kormányzat az ún. bumiputra politikával, magyarán pozitív diszkriminációval igyekezett kiegyenlíteni. Államnyelvvé tették a malájt, erõsebben fejlesztették a fõként malájok lakta vidékeket, fontos gazdasági, kulturális, kormányzati pozíciókba juttattak malájokat, ami érthetõ okból erõs ellenállást váltott ki a nem malájok körében. 1969 májusában Kuala Lumpurban etnikai lázongások lobbantak fel, melyeknek több százan estek áldozatul. Bár az események nyomán több kínai is elhagyta az országot vagy kivonta a tõkéjét, a gazdasági fellendülés, úgy tûnik, föloldotta az etnikai feszültségeket. (Emlékeztetek rá, hogy pár éve, amikor az indonéz gazdaság a kelet-ázsiai válság során padlóra került, az ottani csõcselék azonnal az ott törpe kisebbséget alkotó kínai kereskedõket kezdte ütni.) Mindemellett a kisebbségek élhetik a maguk megszokott életét, tarthatják szokásaikat, vallásukat, nyelvüket, a tévében mindennap van kínai, tamil és angol nyelvû híradó is.
Kérdem a kínai-maláj fiút, milyen nyelveken beszél. Angolul társalgunk, ez evidens, no meg – miként az indus is – tud malájul. Az igazi maláj, a bumiputra (a föld, vagyis a talaj fiai) angolul és malájul tud, kínaiul vagy valami indus nyelven nem. Milyen nyelv is a maláj, a Bahasa Malaysia? (Nagyjából ugyanezt beszélik Indonéziában is.) Állítólag elég könnyen megtanulható, kiejtése egyszerû, igeidõk nincsenek, a fõnevek többes számát a szó megduplázásával fejezik ki. Aki beszél angolul, elég sok ismerõs szót talál a malájban: bas, sekolah, bot, tikit, polis, telepon, teh, kopi, farmasi stb.
Mivel olvasóink többségének nemigen
van módja maláj szöveget olvasni, ezt az égetõ
hiányt megpróbálom most pótolni. Feltûnt,
hogy az esti tévémûsor utolsó híradóját
követõen mindennap bejátszottak egy klipet, melyben
öt, különféle népviseletû hölgy
énekelt egy kissé szentimentális, de igen kellemes,
hazafias dalt. Ennek elsõ és utolsó versszakát
adom közre, malájul (csak azért tudtam lejegyezni, mert
ezt is feliratozták):
Puju dan syukur pada Illahi(Szóljon, aki akár egyetlen ismerõs szót talált benne a Malaysián kívül! A cikk címében szereplõ sejahtera jelentése sikeres, harmonikus, a j-t dzs-nek, az s-t sz-nek, a c-t cs-nek ejtik.) Érdekelt, mirõl szólhat, ezért levelet intéztem Malajzia budapesti nagykövetségéhez, legyenek szívesek lefordítani legalább angolra a szövegét. Postafordultával érkezett a válasz szép, fejléces papíron, a nagykövet, Mohamad Sani aláírásával, így ezúton is köszönöm õexcellenciájának a szívességét. (A cikk végén megtalálják az angol nyersfordítás teljes szövegét. Ha akad vállalkozó olvasó a magyar mûfordítás elkészítésére, a legjobb változat szerzõjének nem tudunk felajánlani kéthetes malajziai körutazást, de mûvét következõ számunkban örömest közöljük.)
Anugerah Nya tiada terhingga
Kedamaian, kemakmuran
Malaysia ku bahagia...
Bersemarak Malaysia tercinta
Kibarkan panji kebesarannya
Kami rela menjaga nama mu
Sejahtera Malaysia
Malajzia „európai” történelme nem Penangon, és nem is a 18. században kezdõdött, hanem a félsziget egy másik nagyvárosában, Melakában. Szingapúr és Penang még jelentéktelen halászfalu volt, amikor ez a város a hasonnevû tengerszoros partján már fénykorát élte. Felvirágzása egy szumátrai hindu herceg uralkodása idején a 14. század végétõl indult meg; stratégiai kereskedelmi kikötõvé vált az Indiai és Kína közti hajózási útvonalon, s nem mellesleg az iszlám gócpontjává. Melaka szultánjai uralták a legnagyobb birodalmat Malájföld történetében, s ekkortól terjedt el uralkodó nyelvként a maláj. 1511-ben a portugálok elfoglalták a várost, eközben a szultán délre, Johorba tette át székhelyét. A portugál uralmat a batáviai (ma Dzsakarta) központú Holland Kelet-indiai Társaság törte meg 1641-ben. Õk, a portugálokkal ellentétben, okos taktikával, integrációval szilárdították meg hatalmukat. Ezrével jöttek kínai emigránsok, akik a kereskedelemben hamarosan az európaiak fejére nõttek. Sok kínai férfi házasodott maláj nõvel, s leszármazottaik különleges etnikai csoportot alkotnak. Sajátos maláj dialektust beszélnek, vallásuk többnyire kínai, konfuciánus, de maláj öltözéket viselnek, vegyítik a két konyha elemeit, de nem pálcikával, hanem kézzel, malájosan esznek. Vegyes házasságok, ha nem is sûrûn, de ma is elõfordulnak, ilyenkor azonban mindig a kínai származásúnak kell fölvennie házastársa vallását, az iszlámot.
1795-ben Melaka újból európai gazdát
cserélt; a hollandok ellenállás nélkül
adták át a briteknek. A feltörekvõ és
igen közel fekvõ Szingapúr mellett a hajdani dicsõség
csöndben leáldozott.
 |
 |
| Vadonatúj, még lakatlan sorházak Melakában | Jellegzetes kínai házak Melakában |
| (A szerzõ felvételei) |
Hajnalban érkezem Penangból a már megszokott fekvõüléses luxusbusszal. Az ember nem érti, ha ennyire mindenre telik, hogy nem képesek az egész országban egyetlen tisztességes, rendezett buszpályaudvart összehozni (pardon, egyet láttam, Borneón). Megkérek egy taxist, vigyen valami olcsóbb, de rendes szállodába. Megáll egy olyan hotel elõtt, amilyennek Európában a közelébe se mernék menni. Vadonatúj épület, bevezetõ áron 18 dollárnyi ringgitért olyan szobát kapok, reggelivel, amilyenért mifelénk minimum a kétszeresét kérnék. (A plafonon, biztos, ami biztos, zöld nyíl jelzi Mekka irányát.) De hol a villanykapcsoló? Tapogatok a falon, találok egy pisla fényt, kis rekeszt jelez, abba kell bedugni a kulcstartó mûanyaglapot, így lõn világosság. Ha meg kimegyek a szobából és kiveszem a kulcsot, az elektromos ellátás megszûnik. Energiatakarékosság. Ilyet se láttam még. De olyan táblát sem, ami egyik borneói szobám ajtaján függött: „Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy a szobában található összes tárgy hotelünkben megvásárolható. (Mellette árlista.) Kérjük, érdeklõdjön a recepciónál!”. Bizonyára tudják, a világ szállodáiból a vendégek elõszeretettel tulajdonítanak el ezt-azt. A hotelszarkák leszerelésének ilyen bájos módjával még sehol sem találkoztam. Én speciel szállodából sosem lopok; csakis légitársaságoktól szoktam. Immár birtokomban van vagy kéttucatnyi különféle kávéskanál, csészék, pár mutatós hányózacskó, egy fél biztonsági öv, egy kispárna, s ha szépen alakulnak a dolgok és sikerül még szert tennem néhány fontos apróságra, hamarosan hozzáláthatok saját repülõgépem összeszereléséhez.
Melakában szinte minden bejárható gyalog. A többnyire nyomorúságos viskókkal (ilyenek is vannak) szegélyezett iszapos vizû pataktól nyugatra terül el a Chinatown. Nagy a nyüzsgés egy taoista templom elõtt. Egy férfi idegenvezetésre ajánlkozik. Gyengéden elhárítom, azt viszont megkérdezem, hogyan lehet megkülönböztetni, ki a kínai-maláj, és ki a maláj-maláj. (Ezt éppen a templomok körül a legkönnyebb eldönteni.) Az utóbbi valamivel sötétebb bõrû, feleli. A nõknél, magam is látom, egyértelmûbb a helyzet. A kínaiak európaiasan öltözködnek, a malájok viszont bokáig érõ egyberuhát viselnek, a fiatalabbaknál nem ritka a farmernadrág blúzzal kombinálva, ám elmaradhatatlan az áll alatt összetûzött kendõ. A sminkkel és az ékszerekkel viszont nem spórolnak. Az sem rendkívüli látvány, hogy a kendõ alól walkman zsinórja lóg ki.
A modern városrészekben olyan sorházak nõnek ki a földbõl, hogy merem állítani, tíz magyar családból kilenc örömest beléjük költözne. Szemlátomást van rá fizetõ- (vagy bérlõ-) képes kereslet.
Az európai hódítók a patak keleti oldalán rendezkedtek be. A portugál erõdbõl nem sok maradt. A hollandok ugyan békén hagyták, ám amikor a britek áthelyezték székhelyüket Penangba, fölrobbantották, nehogy késõbb pont ellenük használják föl. A holland uralom emlékét egy vörösre mázolt templom és a hasonló színû egykori városháza (ma néprajzi múzeum) õrzi. A belváros mûemlékei körül elképesztõ díszítettségû triciklik gazdái vadásznak turistákra. Érdekes, hogy az ázsiai népek milyen szépen elosztották egymás között, hogy melyik milyen jármûvét csicsázza ki: a thaiok a motoros riksát, az indusok a teherautókat, a pakisztániak a buszokat, a filippínók a minibuszokat, ilyenképpen a malájoknak a tricikli maradt.
Egy hetet szántam a félszigetre, most már erõsen hív a természet, irány Borneó, de elõbb ismét a futurisztikus repülõtér. Seremban városában fölszállok egy HÉV-szerû elõvárosi vasúti szerelvényre. Mágnesszalagos jegy, svájci gyártmányú kocsik, patyolattisztaság, csendes suhanás. Majdnem elsírtam magam, ez okból nem elõször és utoljára. Uramisten, hát ezek – már õk is! – legalább húsz évvel elõttünk tartanak?!
*
Végül az ígért Sejahtera Malaysia angol változata. A magyar mûfordítást kérjük e-mailen vagy levélben március 20-áig beküldeni. Praise and thanks to Allah / His blessing are limitless / Peace, prosperity / My Malaysia is happy (blissful) / With determination to succeed / In service of the country and race (people) / We uphold our noble aim / Unity of the country / One word, one heart / In facing challenges / We are loyal, we are ready / To sacrifice for the country / Onward Malaysia, my love/Wave the nation's flag / We pledge to protect your dignity / Successful (harmonious) Malaysia.