Házi Judit – Hufnagel Levente
A harmadidőszakban keletkezett Alpok két fő része a Nyugati- és a Keleti-Alpok. A Keleti-Alpok három fő vonulata: 1. az Északi Mészkő-Alpok, melynek legmagasabb csúcsa a Dachstein (2996 m), 2. a középső, központi kristályos vonulat, és egyben egész Ausztria legmagasabb csúcsa, a Grossglockner (3), a Déli Mészkő-Alpok (legismertebb hegyláncai a Dolomitok, a Karni-Alpok és a Karavankák), délkelet felé pedig a balkáni hegyvonulatokkal összeköttetést teremtő Júliai-Alpok. Ennek nyugati vonulatai jelzik a határt Szlovénia és Olaszország között. Legmagasabb pontja a Kanin 2585 m-rel, délkeleti vonulatából emelkedik ki Szlovénia legmagasabb csúcsa, a 2683 m magas Triglav. Szlovéniát Ausztriától a Karavankák nehezen járható, kevés hágójú hegylánca határolja.
A Somogyi- és Zalai-dombságon átutazva, a határon túl a Muraköz vidékén a természetes növénytakaró már csak nyomokban lelhető fel. A hegyek közé érve, a festői környezetben meghúzódó Bledi-tó partján, a századforduló óta híres üdülőhelyként ismert Bled városát elhagyva érkezünk a Júliai-Alpok nagy részét magába foglaló Triglavi Nemzeti Park szélén a hegyekkel, sziklafalakkal körülvett, 500-600 m körüli tengerszint feletti magasságban fekvő Bohinyi-tó partjára. Ottjártunkkor nyár volt, a tóparti erdőkben a lombkorona sötétzöld sátorként borult fölénk, alig engedve be némi fényt. Már elvirágzott a békabogyó (Actea spicata), mely tavasszal kicsi fehér virágaival ékeskedik, most csak öszszetett sötétzöld leveleiről volt felismerhető. Az erdei pajzsika viszont javában zöldellt a kövek között, csakúgy, mint a fák törzsére kapaszkodó sokféle moha. De nemcsak a mohák, hanem a páfrányok is felkapaszkodtak a fákra, mint az édesgyökerű páfrány (Polypodiumvulgare), mely nevét édeskés ízű gyöktörzséről kapta.
A patak parti magaskórósban virít a hazánkban nagy ritkaságnak számító telekivirág (Telekiaspeciosa), mely nevét gróf TelekiSámuelről, Erdély nagy hírű kancellárjáról kapta. Nálunk csak a Bükk eldugott völgyeiben találkozhatunk a derékig érő, arasznyi napsárga virágú növénnyel. Mohos kövek között, fák tövén láttunk erdei cikláment (Cyclamen purpurescens), amit itthon disznókenyérnek, kanrépának is neveznek. Azért kaphatta ezt a furcsa nevet, mert nagy gumóját szívesen túrják ki a vaddisznók. Szintén ismerősként üdvözölhettük az aranyos fodorkát (Asplenium trichomanes). Rokona a zöld fodorka (Aspleniumviride), ami zöld levélgerincéről ismerszik meg, és azt jelezte nekünk, hogy közeledünk a havasokhoz. Az avarban madárfészekkosbor (Neottianidus-avis) bújt meg. Nincsenek zöld színtestei, ezért sárga, erdei fák gyökereivel és gombákkal él együtt, tőlük kapja a táplálékot.
A triglavi tavak völgyében
A tó nyugati partjától hirtelen kapaszkodóval emelkedünk a triglavi Hét-tó völgyébe. A térkép szerint alig 1 km-es szakaszon, mintegy 600 m szintkülönbséget győzünk le, néhol láncok segítségével. Ahogy haladunk felfelé, egyre több fenyő jelenik meg, főként luc. A lábunk alatt is egyre több lesz a kő, meredek falakon kapaszkodunk felfelé. 1000 m körül járunk, Magyarországon itt kezdődne a fenyvesöv. Szlovéniában viszont, ahol az Alpok déli nyúlványain vagyunk, a mediterrán klíma érezteti hatását. A virágos kőrissel – nálunk ez a karsztbokorerdők jellegzetes alkotója – itt 1000 m-en, komlógyertyán (Ostria carpinifolia) és fanyarka (Amelanchier ovalis) társaságában találkoztunk egy meleg, déli meredek mészkősziklafalon. A komlógyertyán a szubmediterrán tölgyesek elegyfája, valamikor nálunk is élt a Dunántúlon Zákánynál. Levele fűrészes szélű, mint a gyertyáné, termős barkája laza, hengeres, akár a komló tobozkája. Később egész erdőket láttunk belőle gyertyános tölgyesek és a bükkösök közé ékelődve. Ismerős növény a szürke bogáncs (Carduus glaucus). Ez a nyúlánk, 30–50 cm magas, lila virágú fészkes, nálunk ugyancsak nagy ritkaság. Dolomit- és mészkőkopárok lakója, kedveli a száraz, laza törmeléktalajokat. Nálunk csak Pilisszentivánnál, valamint a Bakony és a Vértes egy-egy eldugott völgyében él. E völgyek dísze a szintén védett medvefül kankalin (Primula auricula.) Ez az alacsony tőlevélrózsás, húsos, kövér levelű növény mintha a sziklából nőtt volna ki. Nálunk bennszülött alfaja él a Dunántúli-középhegység néhány pontján. Tovább haladva utunkat felfelé, az út kényelmesebbé válik, vége az erős kapaszkodónak. A völgy alján kanyarog az út, meredek sziklafalaktól körülvéve, kövek és kidőlt mohos fák, között szurdokerdőben járunk. A völgy ékessége a törékeny szépségű sárga ibolya (Viola biflora). Nálunk jégkori maradvány, és mint ilyen, szigorúan védett. Északi, alhavasi jellegű növény, mely alapkőzetben nem válogat. Szintén itt él a havasi hízóka (Pinguicula alpina). Nitrogénszükségletét apró rovarokból szerzi be. Sajnos a magyar flóra már nem büszkélkedhet e havasi növénnyel. Korábban a Balaton-felvidék láprétjein élt (Lesenceistvándnál), de az utóbbi évtizedekben kipusztult. Nálunk él még azonban a pávafarkú salamonpecsét (Polygonatumverticillatum), mely a legszebb szurdokerdők, montán bükkösök, kárpáti jellegű ritka növénye.
A meredek hegyfalak, szűk völgyek, görgeteges lejtők éppúgy jellemzőek a dél-alpesi tájra, mint a tengerszemek. A jégkorszakban keletkeztek, amikor a hegyről leereszkedő gleccserek széles U alakú völgyeket vágtak a kőzetekbe, s a törmeléket maguk előtt tolva morénákat építettek. A klíma enyhülésével hegyi patakokká szelídült gleccserek vizét duzzasztották fel a törmelékgátak tengerszemekké. Szlovénia leghíresebb tengerszemei a Bohinyi- és a Bledi-tó, de hasonló eredetű például a triglavi völgyben a csúcsról elnevezett tengerszemfüzér, a triglavi Hét-tó is. A morénatavak vagy hegyi patakok mellett nyílik a zergeboglár (Trollius europaeus). (A germán troll szó gömbölyűt jelent.) Citromsárga, kerek virágfejéről könnyen felismerheti a botanikában kevésbé járatos kiránduló is.
Hasonló élőhelyeket kedvel a kígyógyökerű keserűfű (Polygonumbistorta). Nevét vastag, hengeres, S alakban görbült gyökeréről kapta. Hazánkban az Őrség savanyú, humuszos erdeiben találkozhatunk a szép növénnyel. A fekete hunyor (Helleborus niger) csak az Alpok növénye. Februárban, márciusban hozza nagy fehér virágait. (Nevét fekete gyöktörzséről kapta.) Mérgező gyökérkivonatát, melyből már 10 csepp is halálos lehet, régen az ember- és állatgyógyászatban egyaránt használták. Az erdei tisztásokon virágzik a gyönyörű turbánliliom (Lilium martagon). A havasi, erdőtlen sziklás lejtők, rétek igazi ékessége azonban rokona, a narancssárga virágú alpesi liliom (Lilium carniolicum). Az erdő határához közeledve, ahol a zárt fenyves kezd felszakadozni, itt-ott már megjelennek a havasi rétek foltjai, a kicsiny kék virágú tárniccsal (Gentianaverna). Nem nagyobb 4-5 cm-nél, de mély enciánkék színével igazán szép, feltűnő színfolt.
A lucfenyők lassan elmaradoznak, megjelenik a fűrészes levelű havasi éger és a lombhullató vörösfenyő. Ezek a fák már nem alkotnak zárt erdőt, nagy zöld gyepfoltok és csupasz kőfelszínek látszanak a fák között. A gyepek uralkodó növénye a szőrfű (Nardus stricta). Magasabbra kapaszkodva, a vörösfenyőt felváltja a törpefenyő (Pinus mugo), ami ugyan nem nő magasabbra 1 m-nél, helyenként mégis valódi törpe őserdőt alkot. Karvastagságú erős ágai évről évre mázsás hóterheket, nemritkán lavinákat is kénytelenek, s képesek elviselni. Míg a lucfenyő karcsú koronájáról lecsúszik a hó, a törpefenyőt lenyomja a földre, és kusza, görbült formákba kényszeríti azt. Aki már megpróbált átvágni egy ilyen törpefenyvesen, az saját bőrén tapasztalhatta, hogy két pont között nem mindig az egyenes a legrövidebb út.
Keresztül a Júliai-Alpokon
Az erdőhatár, s a feljebb díszlő havasi gyepek növényvilágával legkényelmesebben úgy kerülhetünk közelebbi ismeretségbe, ha a Júliai-Alpokat átszelő országúton a Vršić-hágónál, mintegy 1600 m magasságban megszállunk az egyik menedékházban. A természetes fahatár közelében járunk, ami az északi oldalakon 1500 m, a déli oldalakon 2000 m körül húzódik. A határvonal nem éles, egy valóságos küzdelmi zóna. A kedvező zugokban még a fák is megélhetnek, de már egyre inkább érvényesül a szél és a hideg hatása, s így át kell adniuk a helyet a törpecserjéknek. Felfelé haladva a tengerszint feletti magasság növekedésével, 250 m-ként 1 °C-ot csökken a hőmérséklet. A hideggel együtt jár a szél fokozott hatása is. A törpecserjék egyik jellegzetes, szép képviselője a borzas havasszépe (Rhododendronhirsutum). Helytelenül havasi rózsának is nevezik, pedig nem a rózsa rokona, hanem az erikafélék családjába tartozik. A magcsákó (Dryas octopetala) levele bőrnemű, kemény tapintású, miként a mediterrán növények levelei. A cél mindkét esetben a párologtatás csökkentése. A magyar nevet – magcsákó – a termése magyarázza: kora ősszel, pelyhes, eleinte csákóforma terméscsomó jelenik meg a virágok helyén. Európa magashegységeiben gyakran láthatjuk széljárta törpecserjésekben, mészkő törmeléklejtőkön. Van azonban egy másik elterjedési területe is, északon a tundrán, a vegetáció fő alkotója. Valószínűleg a jégkorszakban vándorolt – sok más növénnyel együtt – dél felé. A jég visszahúzódása után, követve azt, két irányba terjedt, észak felé és fel a magas hegységekbe. A magcsákóval eljutottunk a sziklamezők és törmeléklejtők világába. Elméletileg a törpecserjés-csarabosokat elhagyva a havasi gyepek színpompás világát kellene találnunk, a Júliai-Alpokban azonban ez a növényzeti öv gyakorlatilag hiányzik. Ennek legfőbb oka a dolomit sajátságaiban rejlik. A kőzet állandó fizikai aprózódása nem teszi lehetővé a zárt növénytakaró kialakulásához szükséges termőtalaj felhalmozódását. A dolomithegységek jellemzői az éles sziklagerincek, a meredek, állandóan mozgó, nehezen járható, kőzettörmelék lejtők. A táj növényvilágának jellegzetes képviselőivel, például a tavaszi tárniccsal (Gentianaverna) vagy a sárga ibolyával (Viola biflora), már korábban is találkozhattunk. A varjúhájszerű kőhúr (Minuartiasedoides) jobb híján a kövek között alkot tömött mohaszerű párnákat, és hoz apró, halványzöld virágokat. A párnába más növények is betelepednek, ahol növekedésükhöz kedvező körülményeket találnak. Szintén tömött párnákat képez a száratlan habszegfű (Sileneacaulis). Ezek az ún. párnanövények kitűnően alkalmazkodtak a magashegyi zord körülményekhez. A talajjal nagy felületen érintkeznek, így annak melegét jól kihasználják. A félgömb forma miatt viszont a levegővel kevéssé érintkeznek, így csökkentik a hőleadást és a párolgást.
A hágótól dél felé haladva a mediterrán klíma egyre inkább érezteti hatását: komlógyertyánerdőkben találjuk magunkat. Az út a történelemből szomorú, első világháborús emlékeket idéző Isonzó (szlovén nevén Szocsa-folyó) völgyében vezet.
A sziklák világában
A télen, nyáron üdülőközpont Bovec városkából felvonóval könnyen győzzük le a Júliai-Alpok legnyugatibb vonulatán az első, mintegy 1500 m szintkülönbséget, s 2000 m-ről indulunk a Kanin csúcsa felé a hátralévő mindössze 500 m leküzdésének (több-kevesebb sikerrel). Felfelé kapaszkodva már csak kőgörgetegeket találunk, melyek messziről élettelennek tűnnek. Itt a növényeknek már nemcsak a fokozódó hideggel, széllel és az ezekkel járó szárazsággal kell megküzdeniük, hanem a termőtalaj hiányával is. A kövek között akad ugyan egy kis összegyűlt porból, elkorhadt növényekből, állati ürülékekből álló „talaj”, de ez kevés. Ilyen helyen a csapadék sem marad meg, lefut a kövek között. A másik nagy probléma: hogyan lehet talpon maradni a mozgó törmeléken. A növényeknek hosszú, karószerű gyökeret kell ereszteniük, amelyek mélyen lehatolnak a kövek közé.
 |
 |
| Sziklavilág Bovec fölött | Botanikusnövendékek
a törpefenyvesekben |
A kereklevelű tarsóka (Thlaspi rotundifolium) szára mindössze 5–10 cm-es, de gyökere négyszer hosszabb ennél. A mélyre hatoló, karószerű gyökérből sokvirágos és vegetatív hajtás ered. Vegetatív hajtásai szétterjednek a kövek között, és ha kedvező feltételeket találnak, legyökeresednek. Ha megszakad az összeköttetés az anyanövénnyel, új egyed jön létre. Alkalmazkodását mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy magvai csak fagyhatás után képesek kicsírázni. Csak az Alpokban él, főleg a mészköves területeken találkozhatunk vele.
Hasonló körülmények között, nyílt, napos kőtörmeléken él a havasi gyújtoványfű (Linaria alpina). Elfekvő hajtásai laza párnát képeznek, szinte szétfolynak a kövek között. A havasi gyújtoványfű laza pámáival ellentétben a havasi pimpó (Potentilla nitida) tömött, ezüstszürke szőnyeget képez. Tipikus ráccserje, kúszó hajtásaival befonja a kőfelszínt, bár az egész növény nem emelkedik magasabbra 2–5 cm-nél. Viszonylag ritka faj, de ahol előfordul, ott nagy területeket borít be. A leveleket a sűrű szőrbevonat védi a fokozott párolgástól és a napsugárzástól. A magasabb régiókban növekszik az UV-sugárzás, ami ellen pigmentekkel és szőrözöttséggel védekeznek a növények. A havasi pimpó júliustól-augusztusig hozza feltűnő szépségű világos vagy sötét rózsaszín virágait. Kizárólag a déli Mészkő-Alpokban és az Appenninekben fordul elő.
A sugárzás és szárazság mellett a faggyal is meg kell küzdeniük a növényeknek. Emiatt gyakran halmoznak fel sejtjeikben cukrot, mivel a koncentrált cukoroldat csökkenti a fagyáspontot. Ilyen „fagyálló” található a nagyvirágú zergevirág (Doronicum grandiflorum) gyökérzetében, levelében, virágaiban is, emiatt szívesen fogyasztják a zergék, mormoták. Nem ajánlatos viszont még csak megkóstolni sem a mérgező boglárkát (Rhanunculusthora). Ez a sárga virágú, jellegzetesen fogas levelű, arasznyi növény hatását tekintve a legmérgezőbb gombákkal vetekszik. Az ókori gallok e növény kivonatával mérgezték nyilaikat. Tudományos neve is erre utal: thora, a görög phtora szó jelentése rontás, rontó. Hatóanyaga a proanemonin nevű vegyület, amely az enyhe bőrpírtól kezdve véres hasmenésen, vesevérzésen, keringési zavarokon, fulladáson át akár halálhoz is vezethet. Érzékeny egyéneknél az is elegendő, ha kezükbe fognak egy csokorral a növényből.
A görgetegen élő növényeket követve eljutottunk a 2000 m fölötti magasságokba is. Nagy sziklák árnyékában, mélyedésekben, ún. hótálakban, hóvölgyekben sokáig megmaradnak kisebb-nagyobb hófoltok. Itt él a havasi harangrojt (Soldanella alpina). A havasi növényeknek hozzá kellett szokniuk, hogy az év jelentős hányadában vastag hótakaró fedi őket. Bár a hó szigetel, és véd a fagy és szárazság ellen, hátránya, hogy lerövidíti a vegetációs periódust. Mikor pedig elolvad, a nappalok már hoszszúak, és a növényeknek ki kell használni minden pillanatot, hogy kicsírázzanak, virágozzanak és termést érleljenek. Ezért olyan alacsony a magashegységekben az egynyári növények aránya. A rövid vegetációs periódus jobb kihasználására a legtöbb növény virágbimbóit már az elmúlt nyáron, illetve késő ősszel előkészíti, sőt, az előbb említett harangrojt, néha már a hó alatt virágzik.
A rejtőzködő állatvilág
Barangolásaink során számos állattal találkoztunk. Az élénksárga csőrükről könnyen felismerhető havasi csókák (Pyrrhocorax graculus) nagyon barátságosak voltak, pihenés közben 1-1,5 m-ről is megfigyelhettük őket, és az uzsonnánk is szemmel láthatólag felkeltette érdeklődésüket. A növényzetszegény hegycsúcsok szikláin nagy számban láthattunk csillogó fekete vagy élénkzöld színű levéltetveket, amelyek a fehér hófoltokon és világosszürke sziklákon feltűnőek voltak. Feltehetőleg a magas légáramlatokkal terjedő, ún. migrációs alakok „eltévedt” példányai lehettek. A tápanyagszegény alpesi vizek, szintén számos állatfaj élőhelyei. A folyók és patakok erős sodrású, kristálytiszta vizében sok tegzeslárvát láttunk. Ezek a rovarok a víz fenekén élnek, és apró kőszilánkokból építenek maguknak lakócsövet (tegezt), amely védelmet nyújt számukra a ragadozók és az elsodródás veszélye ellen. A Szocsa- (Isonzó) folyó sziklás partján találkoztunk egy érdekes és ritka partipoloska-fajjal, a Macrosaldula scoticaval, amely magyarországi rokonainál jóval nagyobb (kb. 5 mm). Az állóvizek közül még a legkisebbek, a néhány méter átmérőjű töbörvizek sem érdektelenek, egyikükben a nálunk ritka alpesi gőte (Triturus alpestris) példányaival találkoztunk, amelyek feltűnő, élénk narancspiros hasukról könnyen felismerhetők. Ugyanebben a tavacskában egy ritka molnárkafajt (Gerris costai) is találtunk, amely Magyarországon nem él, Szlovéniában is eddig csak egyik (még ritkább) alfaját mutatták ki.
A havasok élővilága rendkívül színpompás és változatos. A tengerszint feletti magasság, az alapkőzet, a csapadékviszonyok, a lejtőszög, a mikroklimatikus hatások mind összefüggnek, és együtt alakítják ki ennek a csodálatos világnak a sokféleségét. A sokféleséget, melyről manapság annyit hallani, és amelynek eltűnésétől egyre inkább félünk. Őrizzük hát meg a természet eme csodálatos sziklakertjeit!
| Természet Világa, | 133. évfolyam, 7. szám, 2002. július
https://www.chemonet.hu/TermVil/ https://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/ |
Vissza a tartalomjegyzékhez