Új özönnövények, a kaktuszok – Ne ültessük ki a szabad természetbe!

Más országokban özönnövényként viselkedő, a hazai klímát jól tűrő télálló kaktuszokat távolítottak el a Vértes, a Pilis hegység, illetve a Kiskunság területeiről a szakemberek a közelmúltban. Őshonos növényfaja­inkat nemcsak az élőhelyek eltűnése, beépítése, feldarabolódása, hanem a nem őshonos, intenzíven terjedő özönfajok is veszélyeztetik. Leghatásosabb ellenük akkor fellépni, amikor még nem terjedtek el egy adott területen, nem váltak igazán problémássá, uralkodóvá.

A kaktuszok (Cactacaeaea) családja az amerikai kon­tinensen alakult ki, ott őshonos. Különleges formá­juk, szép viráguk miatt nagyon gyorsan dísznövé­nyekké váltak – mondja Csecserits Anikó, az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének tudományos munkatársa. S folytatja: ezzel addig nem is volt gond, amíg ki nem ültették őket a szabadba – mára számos nemzetségük özönfajjá vált Ausztráli­ában, s Európa mediterrán térségében. Leggyakoribb közülük a fügekaktusz (Opuntia ficus-indica), de más Opuntia-fajok (például Opuntia phaeacantha, Opuntia stricta), illetve más kaktusznemzetségek fajai, például Cylindropuntia imbricata is özönfajjá váltak. Hozzánk legközelebb a horvát tengerparton, illetve Bulgáriában van jelentős Opuntia humifusa-kivadulás. E növényeket Bulgáriá­ban veszélyes inváziós fajként és legelőgyomként tart­ják számon.

„Kaktuszmező”

Magyarországon is kedvelt dísznövények a télálló kaktuszok, a heverő medvetalpkaktusz (Opuntia pha­eacantha), s a kolorádói medvetalpkaktusz (Opuntia humi­fusa); egyébként az Opuntia nemzetséget fügekak­tusznak is hívják. Ezek a fajok jól tűrik a hideget, Észak-Amerikában Kanada déli részéig is előfordul­nak, és kibírják a mínusz 10–20 fokos hideget is. Kedvelik a jó vízáteresztésű talajokat, ahol napos helyen sokáig túlélnek. Előszeretettel ültetik ki ut­cára is, annak ellenére, hogy tövisei nem veszély­telenek.

Folyik a kaktusz-eltávolítás

Sajnos Magyarországon már több helyen találtak természetvédelmi őrök, természetjárók szabadban kaktuszállományokat, ahová emberi közvetítéssel ke­rültek ki. Az egyik ilyet, az Opuntia phaeacantha faj több négyzetméteres állományát Klébert Antal természetvé­delmi őr találta 2017-ben a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén, a Vértes egyik fokozottan védett völgyében, egy meleg, dolomit-sziklagyeppel borított hegyoldalon. Minden valószínűség szerint kiültetésről lehet szó, mert a hely különösen alkalmas a kaktusz túlélésére, ugyanakkor távol van lakott területtől, te­hát kidobásnak, vagy állati terjesztésnek kicsi az esé­lye. Két nagyobb kaktusztő már pirosló terméseket is hozott, melyben valószínűleg életképes magok voltak. Továbbá leszakadt hajtásdarabok is könnyen meggyö­keresedtek, láthatóan elindult a kaktusz terjedése. Az ir­tásra a múlt években került sor, de még nemrégiben is akadt olyan tő, ami elkerülte korábban a figyelmet és megmaradt. A területet még pár évig biztosan rend­szeresen ellenőrizni kell, hogy ne maradjon véletle­nül sem kaktusz a gyepben.

Felszedett kaktuszok

Nyilván most még viszonylag könnyű volt eltá­volítani ezt az állományt. Akkor mi szükség volt rá, nem lehetett volna hagyni és megfigyelni a viselke­dését? Erre egyértelműen „nem” a válasz, két okból is: egyrészt érdemes tanulni mások hibáiból, ha már máshol özöngyomként viselkedik a faj, akkor nagy rá az esély, hogy nálunk is azzá válhat. Másrészt nem ér­demes esélyt adni arra, hogy akár vegetatívan a hajtás­darabjaival, akár maggal tovább terjedjen, s eljusson olyan helyekre is, ahonnan csak nehezen, körülménye­sen lehet kiirtani.

Legjobb kiásni

A Duna–Tisza közén Ágasegyházán, Kunbaracson, Kunadacson, Tázláron és a Kéleshalmi-homokbucká­kon is ismer már kivadult állományokat a Kiskunsá­gi Nemzeti Park Igazgatóság. A kunadacsi és kunba­racsi állományra az Ökológiai és Botanikai Intézet munkatársai hívták fel a figyelmet. Legjobb, amit ilyenkor tenni lehet, hogy eltávolítják őket, amint az igazgatóság tette Kéleshalomnál s Tázlárnál, illetve az Ökológiai és Botanikai Intézet, Kunadacson. Kéles­halom külterületén 2021 telén számoltak fel egy több négyzetméter kiterjedésű kaktuszállományt egy ho­mokbucka tetején. Három fajt is találtak benne: két fügekaktusz és egy bokorkaktusz fajt. Nem tudni, hogyan kerülhettek ide, mivel a település több kilo­méterre, s a legközelebbi földút is több száz méter­re van a helyszíntől. Később pedig Tázlár közelében kezdték meg egy fügekaktusz-állomány eltávolítását. A kaktuszokat manuálisan, kézzel és ásóval távolították el a gyepről. Az ilyen területeket a következő években is ellenőrizni kell, mivel öt-tíz centis sarjak még ma­radhattak.

Kaktuszok, összegyűjtve (Fotók: Csecserits Anikó, Czitor Bea, Karcza Zsolt)

Hogyan kerülnek hazánkban a kaktuszok a termé­szetbe? Gyakran kertből vagy temetőből kivadulva jut­nak ki a környező gyepekre, vagy zöldhulladékként ke­rülnek a területre, esetleg szándékosan ülteti ki valaki feleslegessé vált növényeit. A hajtásdarabok könnyen legyökeresednek, de magról is terjedhet a növény.

A kaktuszok a hazai természetes élőhelyeken nem­kívánatos, idegenhonos, potenciálisan inváziós nö­vényfajok, amelyek élőhelyfoglalásukkal kiszorítják az őshonos növényeket. Az ilyen fajokat zöldhulladékba sem szabad tenni – még kevésbé kiültetni.

FARKAS CSABA

Nyitóképünk: Virágzó heverő medvetalpkaktusz

Természet Világa